Tóth Andrea: Miáu kalandjai

A két kislány, Zsófika és Anna kíváncsian kérdezték édesapjukat: 
-Apaaaaa te kivel beszélsz telefonon? A barátnőddel?
-Igen.- érkezett a válasz.
- De Apa már mondtuk neked! Szőke legyen, kék szemű és mosolygós! 
 -Képzeljétek olyan! 
-De Apa, akkor mi már tudjuk ki a Barátnőd!  Ő a Fogtündér! Álomport szór a szemünkre és meglepetést rak a párnánk alá. 
 
-Komolyan? Hogy találtátok ki, hogy Ő az? Előttetek semmi nem maradhat titokban? nézett csodálkozó szemekkel az édesapa lányaira. 
 
A két kislány szeme tágra kerekedett és mosolygott. 
-Ez az! Na megmondtam Zsófi, látod, igazam lett! szólt Anna nagyobbik testvéréhez.   --Láthatjuk? Láthatjuk? –kérdezték izgatottan a gyerekek. 
-Látni most nem lehet, de ha nagyon akarjátok, akkor hallhatjátok a hangját és mesél nektek!- mondta az édesapa a lányainak. 
 
Így vette át a telefont Zsófika és Anna, hogy hallhassák a hangját az általuk elképzelt Fogtündérnek, aki eljön a gyerekekhez, álomport szór a szemükre és ajándékot rejt a párnájuk alá egy-egy fogacskáért cserébe. 
 
-Hallo! Fogtündér te vagy az? Kérdezték egyszerre a gyerekek.
A Fogtündér elmosolyodott.
Sziasztok Zsófika és Anna! A fantáziátokra bízom. A Fogtündér nem fedheti fel a valóját, mert akkor felismerik a gyerekek és nem tud észrevétlen maradni, a sok kis fogacska pedig a párna alatt ajándék nélkül marad. De ha nagyon szeretnétek elmesélek nektek egy történetet.
 
-Igen,! Mesélj nekünk valamit! jött a válasz egyszerre. 
 
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kiscica, Miáunak hívták.- kezdett a mesébe a Fogtündér. Nemrég született és fent élt egy padláson édesanyjával a várostól nem messze egy szép műhely tetején. Miáu számára a világot a derengő fényben úszó padlás jelentette, ahonnan reggelente álmosan kikukucskált a résnyire felnyitott ablakon. 
Kíváncsian figyelte a felszűrődő hangokat és képzeletében az elhaladó járművek zaja hatalmas és félelmetes szörnyeket varázsolt a kis macska gondolatiban. Nem is tudta, hogy egy farmon él, ahol a kislányok apukája is dolgozott, azaz gépészünk Gézukám. 
A kiscica egyik reggel vágyakozva kitekintett az ablakon és elmerengve arról álmodozott milyen is lehet a világ a kis padlás ajtaján kívül, hiszen csak hangokat hallott, ami elég félelmetesnek tűntek főleg a nap bizonyos szakaszaiban.
 
De egyszer csak lépéseket hallott odalentről. De ezek valahogy másnak tűntek, mint az öreg Jani bácsié, aki minden reggel friss tejet hozott a cseresznyés bögrében neki és az édesanyjának. 
Ezek a lépések puhák és fürgék voltak és gyorsak. Miau félénken húzódott a sarokba. Istenem, oda se nézek!- gondolta magában, biztos egy nagy-nagy szörnyeteg jön!
 
Nyílt az ajtó és megjelent négy fonott copfocska és két kis bájos arc. 
Miau reszketett. Jaj kik ezek? Két aranyos kislány kukucskált be az ajtó mögül. Zsófika és Anna. Alig várták hogy Jani bácsi jelt adjon, felmehetnek Miauhoz, a kiscicához, hogy végre játszhassanak vele és megismerjék őt.
Zsófika izgatottan kérdezte Annát: te látod a kiscicát? Hol lehet? Miau meghúzódott a sarokban és várt.
Istenem, engem keresnek, és szíve hevesen verni kezdett. Miau anyukája mosolyogva szólalt meg: Drága gyermekem ne félj! Ő Zsófika és Anna, játszani jöttek hozzád. Ha megígéred, hogy szót fogadsz nekik, elengedlek velük.
Miau óvatos léptekkel közeledett a gyerekekhez, és bemutatkozott.
Sziasztok! A nevem Miáu, itt élek a padláson és örülök hogy eljöttetek hozzám!
 
Zsófika, mint rangidős legugolt a kiscicához:
-Szia Miau, én Zsófi vagyok, ő Anna! Egyet se félj, bújj be ide a ruhám alá, és meglátod semmi bajod nem lesz! Indulhatunk?
 
Azzal a két kislány Miauval a ruhájuk alatt elindultak lefelé a padlásról. Miau izgatott volt. Kinyílt az ajtó s azzal kitárult előtte a széles világ. Miauuuu!, nyávogott vidáman. Megelevenedtek előtte képekben is a zajok és ő csak megállás nélkül kérdezett.
Elvakította a csodálatos napsütés, a zöld pázsit színe, a nyikorgó ajtó hangja, a távozó gépek moraja, a felhőtől ragyogó kék ég boltja, a fák leveleinek mozgása, minden de minden értelmet nyert, ami a kis ablakon csak megfigyelés volt, egy hang a semmiből. Miau felbátorodott, a kiugrott a ruha alól mert látni és érezni akart mindent.
 
Annácska most Miau felé fordult. - Gyere Miau megmutatjuk neked, mit szoktunk játszani
Zsófival! Azzal futásnak eredtek és meg sem álltak a hatalmas diófa ágára kötött hintáig. Ülj ide az ölembe, de jól kapaszkodj, mert repülni fogunk!
-Repülni?- gondolta Miau, és abban a pillanatban már szállt is a hinta, s gyermeki kacagás töltötte be a nagy diófa lombjait. Miau bajszába is belekapott a szél és gyerekcica bundájából majd ki ugrott örömében!
Imádok hintázni, és tudok repülni! ha ezt anyukámnak elmesélem, el sem hiszi! kiabálta Miau. De Mojzi Úr fog a legjobban csodálkozni, aki minden reggel friss hírekkel repül a padlásmenti ablakréshez elpletykálni a galamb híradó legújabb híreit, gondolta Miáu.
 
A hintázás jó dolog. Aztán jött a libikóka. Miau hevesen kapaszkodott Anna hajába, mert ez a furcsa szerkezet egyszer le-másszor felrepült, szegény kis macska igyekezett nem lezuhanni, s pár perc után, hangosan nyávogva jelezte, hogy elég volt. Aztán jött a homokozó ahol minden puha, süppedő és meleg és a homokvár tetejéről a legjobb a kilátás, állapította meg Miau.
Aztán Miáu megtapasztalta, hogy a műhelyben minden olaj szagú, hangos és nagy és hogy a gép nem játék! Nem bújunk bele, alá, közzé és ha nyitva is van az ajtaja elfelejtjük, mert egy óvatlan pillanatban ránk záródik és ott ragadtunk. Miau bejárta az egész farmot ahol élt.
Zsófika és Anna felváltva vitték, emelték, húzták, nyúzták, vonták, játszottak vele. Miau estére nagyon elfáradt. Bundás kis arcát a kislányok tenyerébe fektette és már majdnem elaludt. Apró kis testének sok volt az élmény és a látnivaló. Miáut anyukája már izgatottan várta az ajtóban.
Drága Gyermekem megérkeztél? Óóóóó, úgy látom nagyon elfáradtál, gyere feküdj ide mellém és reggel majd mindet töviről hegyire elmesélhetsz nekem!
 
Azzal a két kislány óvatosan lefektette a dobozába anyukája mellé Miáut, aki álmosan rájuk emelte arcocskáját és kedvesen ennyit mondott: Zsófikák! Miau most elalszik! Köszönök mindent és gyertek máskor is! Azzal behúzódott a padlás ajtaja és a két cica álmosam dorombolt az éjszakában, hip-hop el is aludtak.
 
Jó éjszakát gyerekek! mondta halkan a Fogtündér. Aludjatok és álmodjatok szépeket. Nagyon örülök, hogy én is hallottam a hangotokat, és megismerhettelek Titeket. Holnap ha szeretnétek ismét mesélek nektek. Öleljétek meg édesapátokat és álmodjatok Miauval, azzal a Fogtündér elköszönt és letette a telefont.
 
Így ismerte meg Zsófika és Anna Miau történetét és a Fogtündért, aki én vagyok és azóta is maradok.

Kommentek