Kővári Dorottya: Holli, a varázslatos csellólány

Egyszer régen, nagyon régen, Zönge Erdő mélyén egy varázslatos városkában Fabri bácsi, a bölcs, öreg hangszerkészítő mester kezei életre keltettek egy gyönyörűséges csellólányt, aki szüleitől a Holli nevet kapta.
Fabri bácsi mindig pontosan tudta, hogy melyik hangszerpárt mikor ajándékozhat meg egy csöpp gyermek érkezésével. A műhelyében született hangszerek mind különlegesek voltak, ugyanis kaptak egy apró dobozkát. Az egyik oldalára pontot, a másikra kérdőjelet, a harmadikra szívet festett Fabri úr, a negyediket viszont üresen hagyta. Felnyithatatlansága miatt soha senki nem látta, mit rejt a doboz, csak azt hallották, hogy mindegyik másképp csengett, ha megrázták. Holli doboza a legkeményebb fából készült, mintha Fabri bácsi előre sejtette volna, mi vár a kislányra.
 
Életét tragédiák sora övezte. Nem volt egészen kilenc éves, mikor édesapját utoljára látta. Idegen országból érkező hangszerek egyik pillanatról a másikra elkezdték összegyűjteni a város rézfúvós lakóit. Nem lehetett tudni, hova viszik őket, mit csinálnak velük, ám az elhurcoltak közül senki élve többé vissza nem tért. Egy idő után a mindennapok békéjét felváltotta a feszültség és a rettegés. A város úgy döntött, hogy felveszi a harcot a kegyetlenséggel szemben. Három évig tartó háborúskodás után sikerült megfékezniük a behatolókat, azonban ez rengeteg áldozatot követelt. A hősi halottak nevei között Holli édesapjáé is szerepelt. A kislány tizenkét évesen egyedül maradt édesanyjával.
 
A következő sorcsapás egy kicsit váratott magára. Holli már évek óta élt boldog házasságban férjével, a nagybőgő Borisszal, amikor Fabri úr megajándékozta őket egy piciny gyermekkel. Az aprócska hegedűt Rózinak keresztelték. Rózi egészen pici korától kezdve meseszép dallamokat írt és szólaltatott meg. Hat évesen játékával tanítóit is elkápráztatta, ekkor Holli már tudta, hogy lánya egy napon híres lesz. Azonban ezzel egy időben a családi béke felbomlani látszott. Borisz egyre gyakrabban nyúlt a pohár után, agresszívvá vált. A helyzet addig mérgesedett, míg a férfi eltörte a vonóját Holli hátán. Az asszony abban a pillanatban megfogta gyermekét, és egy másik városba költöztek, távol Zönge Erdőtől. Borisz ekkor indította első perét volt felesége ellen. Hollit teljesen kifosztotta, mindent elvett tőle, ami mozgatható volt.
 
Ezután szűkösen bár, de annál nagyobb szeretetben éltek ketten Rózival az új városban, majd Holli új férjével három főre bővült a család. A hangszerpár mindenben támogatta a cseperedő gyermeket, akinek hegedűjátéka páratlan volt, híre egyre több országba eljutott. Darabjait számos zenekar is műsorára tűzte. Aztán megtörtént, amire senki nem számított… Rózi felfelé ívelő karrierjét egy betegség szakította félbe, amibe pár hónap leforgása alatt belehalt. Holli teljesen összeomlott; férje próbálta tartani benne a lelket, amit az évtizedekkel ezelőtt eltűnt Borisz felbukkanása tovább nehezített. A férfi elfelejtett lánya hagyatékát akarta megkaparintani. Újra évekig tartó pereskedés vette kezdetét, melynek során Hollit annyiszor rágalmazta és alázta meg Borisz, ahányszor csak tudta. Az asszonyban olyan tartás volt, amitől olykor még volt férje is megszeppent. Holli elhatározta, hogy nem hagyja lánya utolsó akaratát a sárba tiporni: egy fitying sem fogja ütni Borisz markát. Valóban így is történt, Zengi bírónő józan ítéletének köszönhetően a férfi feldúltan, vesztesként távozott a mindent eldöntő tárgyalásról. Soha többet nem hallottak felőle.
 
Holli a lezárult bírósági hercehurca után csak azért küzdött, hogy lánya emléke ne merüljön feledésbe. Arról álmodozott, hogy egy zenetörténész lejegyzi gyermeke életét, és Rózi munkái bekerülnek a hangszerpalánták könyveibe. Ennek érdekében az asszony fáradhatatlanul járta a kiadókat Rózi addig fiókban lapuló szerzeményeivel, koncerteket rendezett lánya darabjaiból, és mindenki legnagyobb meglepetésére komponálni kezdett. Soha azelőtt nem hallotta senki játszani Hollit, pedig csellójának hangja legalább olyan különleges volt, mint Rózié. Műveiben összeolvasztotta gyermeke dallamait a sajátjával úgy, hogy mindig érezhető volt, éppen kinek a hangja csendül fel. Ezzel a megoldással olyan harmóniát, olyan hangzatokat vitt papírra, amivel új színt kevert a zenetörténet palettájára. A komponálás lett a mentsvára, mindig kihúzta a legszomorúbb óráiból is. Rengeteget gondolt gyermekére, azonban fájdalmáról senkivel nem tudott beszélgetni, mindenki elutasítóan reagált, mert úgy gondolták, hogy az asszonynak már túl kellett volna lépnie a történteken. Csupán Mimi zongora, Holli legjobb barátnője volt az, aki mindig meghallgatta. Kettejük meghitt barátságát egy szörnyű baleset szakította félbe, amiben Mimi életét vesztette. 
 
Holli életének utolsó tragédiája pár évvel később, második férje halálával érkezett meg. Ezután az idős asszony teljesen bezárkózott. Csak az egyik szomszédja nézett be hozzá néha, de miután elköltöztek, Holli teljesen egyedül maradt, senki nem nyitotta rá az ajtót. Azon gondolkodott, hogy kilencvenhárom évesen miért kell még mindig élnie. Hogy valaki megírja lánya életét, arra már gondolni sem mert, és úgy érezte, hogy ő már eldalolt mindent, amit valaha szeretett volna. Így hát az egyetlen kiutat a gyógyszerekben látta, öngyilkosságot kísérelt meg.
 
Legnagyobb bánatára egy kórteremben tért magához. Holli szembe szomszédja egy hangos puffanás után hívta a mentőket, akik beszállították kimosni a gyomrát. Az asszony annyira legyengült, hogy két hétig bent tartották megfigyelésen. Holli csak nézett maga elé, nem válaszolt senkinek. Aztán egy nap olyan dolog történt, ami gyökerestül változtatta meg a néni életét. Gitár doktor bekísérte Holli kórtermébe Lilit, a lantot, aki a Szimfónia Múzeum zenetörténészeként dolgozott. Lilit annyira meghatották Rózi és Holli darabjai, úgy érezte, mintha belőle szólnának a hangok. Elhatározta, hogy leírja az életüket, összegyűjti műveiket egy kötetbe, hogy mindketten oda kerülhessenek, ahová valók: a legnagyobbak közé. Holli a gyönyörű lant szavait hallva csak sírt a boldogságtól. Lili szorosan átölelte, megsimogatta az arcát, megfogta a kezét. Ettől a pillanattól kezdve valami láthatatlan kötelék alakult ki kettejük között. Lili éveken át, minden egyes nap meglátogatta Hollit. Képesek voltak órákon keresztül beszélgetni. 
 
Az idős asszony a századik születésnapján egy apró dobozt adott Lili kezébe, ezekkel a szavakkal: „Ezt a dobozkát születésemkor kaptam. Nem jöttem rá a jelentésére addig a percig, amíg be nem léptél az ajtómon. Tudod, az élet nem könnyű. Rengeteg megpróbáltatást fog még az utadba sodorni az élet, amiket végig kell csinálnod. Elképzelhető, hogy többször fel fogod tenni magadnak azt a kérdést, hogy miért vagy itt, mi értelme az életednek. Ilyenkor rázd meg a dobozd! Hallani fogod, hogy van bent Valami. A kérdésre neked kell majd megtalálni a válaszaidat, de egyet sose feledj! Valamiért itt vagy, az életednek célja van; és ha ezt a Valamit, tiszta szívvel, tiszta szándékkal csinálod, olyan csodák fogják övezni az utadat, amiről álmodni sem mertél”.

Kommentek