Hegedűs Mária és Zai Vivien: Taqmás és a ferdetorny


Barátunk, Tomi emlékére
 
Ismertek kalandorokat? Olyan igazi, vakmerő kalandorokat, akik megállás nélkül keresik a kacifántosabbnál kacifántosabb helyzeteket? Akik mindenhol, ahová csak a szél sodorja őket az izgalmat keresik? Akik nem hátrálnak meg, ha a Veszély rájuk vicsorog, hanem mosolyogva szembe szállnak vele?  
 
Taqmás a kalandvágyó, örökmozgó, nap nap után izgalmat keresve járta a világot, hűséges barátjával, Pofival, a pufi kutyák legpufikabbikával, akinél a mi kalandorunk nem is kívánhatott volna jobb társat izgalmas útjaira! 
- Te, Pofa - kémlelte az eget a fűben heverészve Taqmás valahol a világ végén. - Nem kellene hazatérnünk? Vajon hogy vannak a többiek? Szerinted rügyeznek már a fák a mi Suhogó erdőnkben? 
- Vaú! Ez már igaz! Régóta vagyunk úton, talán már az Eper-hegy is összement azóta! A barátaink talán el is felejtettek minket! - vonyított szomorúan a gömbölyded kutyus.
- Ugyan Pofikám! - simogatta meg kétségbeesett barátja fejét kalandorunk. - Azt ígérték, soha nem felejtenek el minket, és várni fognak, míg meg nem unjuk a csavargást! Itt az ideje hazamenni hozzájuk! Micsoda jó kis meglepetés lesz! - nevetett fel Taqmás, azzal a pufi kutyák legpufikabbikának örömteli vakkantásai mellett útra keltek, hogy hosszú évek múltán hazatérjenek barátaikhoz. 
 
Százkettő napon és száztizenegy éjjen át utaztak, míg nem végül ismerős fák gyűrűjében találták magukat. 
- Vaú! Vaú! - futkorászott izgatottan Pofi barátja körül! - Hazértünk, hazaértünk! 
- Menj csak előre Pofa! Értesítsd a többieket, had lepődjenek meg, hogy visszatértünk! - mondta a kalandor vidáman, de alig hogy befejezte a mondatot, barátja szélsebesen vágtatott be az erdőbe, hogy világgá kürtölje, megérkeztek! 
 
Taqmás mosolyogva haladt előre a sűrű fák között. Megannyi emlék fűzte ide. Végre hazatért. Bármennyire is szeretett kalandozni, világot látni, az otthonát, a barátait még annál is jobban szerette. Tudta, hogy az öreg Suhogó erődben is megannyi kaland vár majd rájuk barátaival, és persze a pufi kutyák legpufikabbikával. 
- Pofi, te kis gombóc! - hallott meg egy ismerős hangot a hazatérő kalandor, amint Pofit üdvözölte. Nemsokára ő is csatlakozott az újjongó társasághoz. 
- Rbert, Gerős, Karcsi, Vjen! - üdvözölte barátait Taqmás, akik hatalmas öleléssel köszöntötték. Rengeteg megbeszélni valójuk volt. Hosszú évek teltek el, mióta a kalandor és hű társa útra keltek. Barátai tátott szájjal hallgatták vakmerő történeteit, majd egymás szavába vágva meséltek neki arról, mennyi minden történt távollétében a Suhogó erdőben. 
- Viszont van egy rossz hírünk is. - húzta oldalra a száját a vidámságáról is ismert Vjen. 
- Igen. - bólintott Rbert, aki híresen hidegvérű volt. 
- Ledőlt a tornyod. - mondta egyszerre Gerős és Karcsi, akik nem bírták már magukban tartani, hogy barátjuk otthona, egy hatalmas vihar következtében tönkrement. Taqmás, aki nem szeretett sokat keseregni, hanem sokkal inkább azonnal megoldani a problémát, a többiek segítségét kérve eldöntötte, hogy felújítja birodalmát. 
- Uh, Pofa, ez nem jópofa, nincs a legjobb formában! - mondta a kalandor, mikor barátai gyűrűjében megpillantotta volt és leendő otthonát. - De nem kell aggódni! Az a jó abban, hogy ez a torony így szétesett, hogy újra össze tudjuk rakni, hogy még jobb legyen! - mondta lelkesen a “ház” ura. 
 
Barátaival együtt, mint a szorgos kis törpék, szerszámokkal a kezükben, egy percet sem teketóriázva álltak neki feladatuknak: tervrajzot készítettek, falat bontottak, kirámolták a pincét, új szobákat terveztek, betont kevertek, tanácsot kértek a kőművesként dolgozó Csigától a lépcső újjáépítéséhez. A munkamegosztás is jól működött, mindenkinek meg volt a maga feladata: Taqmás, Rbert és Gerős a tervrajz alapján ötleteltek, haladtak előre a nehéz munkálatokkal, míg Vjen és Karcsi a már kész emeleteken glettelték, festették a falakat, miközben azt hallgatták, ahogyan a többiek azon vitáznak, mit, hogyan kellene elrendezni:
- Az az ajtó ide való, én azt mondom!
- Dehogy való! Kivezetne a toronyból a levegőbe, mire lenne az jó?
- Legyen egy tetőterasz, és akkor nem funkciótlan! - mondta Taqmás, hiszen a béke a legfontosabb.
- Vezessen fel oda csapóajtó, fessük kékre, felhőkkel, mintha az ajtó az égbe vezetne!
- Jó ötlet! - értettek egyet mind. 
- Oh de azt el ne felejtsük, hogy Pofi szobája még hátra van! 
- Vaú! - ugatott a pufi kutyus vidáman. 
Ahogy haladt előre a nap, úgy haladt a torony újjáépítése is. Napokon át folytak a munkálatok, közösen, jól, gyorsan haladtak. Taqmás barátai szívükön viselték a kalandor sorsát, azt szerették volna, ha minél előbb elkészül szeretett, új kivitelezést kapó otthona. Időnként persze a fáradtság kiütközött rajtuk, így panaszos sóhajokat is bőven hallhattunk:
- Jaj a karom…tegnap egész nap én festettem, csupa izomláz vagyok!
- Jaj a reggel… olyan korai ez a reggel. Még annyit aludtam volna! 
- Jaj a lábujjam… tegnap ráesett az egyik ajtó, most akkora mint a fejem! 
De végül mindig erőt tudtak meríteni a viszontlátás öröméből, rég nem látott barátaik hazatéréséből. A torony így a közös munkának köszönhetően egy hét alatt tündöklőbb lett, mint valaha. A barátok elégedetten szemlélték kész munkájukat, arról beszélgettek, milyen jó lesz ismét a toronyban időzni Taqmással, no meg persze, Pofival. 
- Nagyon jó lett ez a kis torony! 
- Jobb mint új korában! 
- Vaú! Jó hogy ledöntötte a szél! - vakkantott vidáman a pufi barát, mire a többiek harsány nevetésben törtek ki. 
- Van egy kis baj! - húzódott egyre távolabb a toronytól Rbert, miközben szemmel láthatóan méregette, vizsgálgatta a kész építményt. - Ferde lett! A terasz miatt ferde lett! Nem kellett volna ez a plusz emelet! 
- Sebaj! - karolta át nevetve barátját a ház ura. - Ez már így marad. Ez már a mi tornyunk. Mi építettük, hát ez ettől szép! A mi ferdetornyunk, a Suhogó erdő közepén! 
- És mi lesz, ha újra leomlik? - kérdezte aggódva Karcsi. 
- Emlékeztek mit mondtam? - mosolygott Taqmás. 
- Persze! - felelték kórusban. 
- Hát akkor hadd halljam! 
- Az a jó a szétesésben, hogy újra össze lehet rakni, hogy még jobb legyen! - kiáltották egyszerre, majd hangos nevetésben törtek ki. A Suhogó erdő ismét baráti kacajtól volt hangos, mint a régi, szép időkben. 

Kommentek