Az Egyszerű királyfi és a Bonyolult királykisasszony

Egyszer volt, hol nem volt, az Ékesforma-tengeren és az Ezüstszín-hegyen túl, élt Bonyolult király, Bonyolult királyné és az ő Bonyolult lányaik. Az idősebb Bonyolultkirálykisasszonyokat még csak-csak férjhez tudták adni valahogy, de a legkisebb Bonyolult királykisasszony férjhez adásával igazán sokat kellett bajlódniuk.

Meghívták hát az összes királyfit Ékesforma-tengertől Ezüstszín-hegyig. El is jöttek, megtöltötték Bonyolult király palotáját. Eljött az Aranyhajú királyfi, az Egyenes-gallérúkirályfi, a Csillagszemű királyfi sok mással együtt. Köztük ott volt az Egyszerű királyfi is.
Ekkor előlépett a legkisebb Bonyolult királykisasszony gyönyörű burjánzó virágmintás aranyszínű ruhájában. Szeme kék volt, mint a tenger, haja fekete, mint a tinta. Az összesBonyolult királykisasszony közül ő volt a legszebb.
- Úgy fogom eldönteni, hogy ki lesz a férjem, ha teljesítitek három kívánságomat. –mondta. – Halljátok első kívánságomat: hozzátok el nekem azt, ami a világon a legfényesebb!
 
A királyfiak meghallva az első kívánságot szétszéledtek a világ minden pontjára, csak az Egyszerű királyfi maradt a Bonyolult király palotájában.
- Te nem mész megkeresni nekem azt, ami a legfényesebb ezen a világon? – kérdeztetőle a Bonyolult királykisasszony.
- Nem – válaszolta az Egyszerű királyfi.
 
Hetek elteltével mindenki visszatért a Bonyolult király palotájába. Az Aranyhajúkirályfi elhozta az Aranysárkány fénylő pikkelyét, az Egyenes-gallérú királyfi elhozta a Szentek fehér köntösét, a Csillagszemű királyfi pedig üvegbe zárva elhozta a sarkvidéki éjlegfényesebb csillagát. Az Egyszerű királyfi üres kézzel jelent meg. A Bonyolultkirálykisasszony végignézett az ajándékokon, de egyik sem nyerte el a tetszését.
-Halljátok második kívánságomat: hozzátok el nekem azt, ami a világon a legnemesebb!
 
A királyfiak szétszéledtek a világ minden pontjára, de az Egyszerű királyfi megint a Bonyolult király palotájában maradt mindvégig. Hónapok elteltével mindenki visszatért. Az Aranyhajú királyfi elhozta a valaha létezett legnagyobb birodalom legősibb koronáját, azEgyenes-gallérú királyfi a hófehér egyszarvút, a Csillagszemű királyfi pedig a csodaszarvast, mely a napot és a holdat az agancsai között tartja. Az Egyszerű királyfi ismét üres kézzel jelent meg. A Bonyolult királykisasszony végignézett az ajándékokon, de egyik sem nyerte el a tetszését.
- Halljátok harmadik kívánságom: hozzátok el nekem azt, ami a világon a legszebb!
 
A királyfiak szétszéledtek a világ minden pontjára, de az Egyszerű királyfi megint aBonyolult király palotájában maradt mindvégig. Évek elteltével mindenki visszatért. Az Aranyhajú királyfi elhozta az Aranyhegy legdrágább ékkövét, az Egyenes-gallérú királyfi Egyenes-ország legszebb ezüstfonatos fehér menyasszonyi ruháját, a Csillagszemű királyfipedig a Kristálymező első tavaszi hajtását. Az Egyszerű királyfi ismét üres kézzel jelent meg.A Bonyolult királykisasszony végignézett az ajándékokon, de egyik sem nyerte el a tetszését.Ekkor kérdőre vonta az Egyszerű királyfit.
- Ékesforma-tengertől Ezüstszín-hegyig minden királyfi elhozta nekem azt, ami a legfényesebb, a legnemesebb és a legszebb. Te nem hoztál nekem semmit, és mégis azt szeretnéd, hogy a feleséged legyek?
- Felség, rajtam kívül ebben a palotában mindenki boldog lehet, mert birtokolta azokat,amiket te kívántál tőlük, én viszont ezt nem tehettem meg. Számomra ugyanis a világon alegfényesebb, a legnemesebb és a legszebb az Te vagy.
 
Az Egyszerű királyfi válaszán az egész palota elámult.
- Kérlek, ne tévesszen meg egyszerűségem. Ami bonyolult, az nem mindig nehéz, ésami egyszerű, az nem mindig könnyű – elővett egy egyszerű karikagyűrűt és felmutatta. – Ezta gyűrűt az Egyszerű királyságban nemzedékről nemzedékre örökítjük. Hűségünk ésösszetartozásunk szimbóluma. Most nálam van, de előttem az apámé volt, előtte pedig az őapjáé és így tovább. Lehet, hogy amit tettek, és amit én most tenni készülök, az egyszerű, demost már érzem, hogy nagyon nehéz – letérdelt a Bonyolult királyikisasszony előtt és felé nyújtotta az egyszerű karikagyűrűt. – Hozzám jössz feleségül?
 
A Bonyolult királykisasszony bonyolultan fogalmazta meg, ámde végül igent mondott.Hét országra szóló lakodalmat szerveztek mindenki nagy örömére. Ez az egyszerű történet ittmost véget ér, de a bonyodalmak még csak most kezdődnek... Vége.

Kommentek