1001 kívánság

Hiszel a mesékben? Most nevetsz, igaz? Micsoda buta egy kérdés ez, ugye? Még hogy mesék?! Gyermekeknek való balga képzetek… Igaz, s mégsem. Tudom, már rég nem hiszel az ilyesmiben, mégis szeretném, ha hagynád, hogy elmeséljek neked egy történetet, ha pedig nem találod érdekesnek, akkor abbahagyom. S, ki tudja, talán még egyes részek ismerősek is lesznek neked… 

     Réges régen, s talán még annál is régebben, amikor még a világ telve volt varázslattal, élt egy zsarnok, jégszívű uralkodó. Úgy gondolod, túlzok? Hát nem… a véres kezű, szívtelen király minden nap választott magának egy feleséget, akit másnapra kegyetlenül kivégeztetett. Hiába volt minden jajveszékelés, könyörgés, a legszebb pillák alól kicsorduló könny sem hatotta meg, az előtte térdeplő szülők, gyermekek siránkozása, esdeklése, süket fülekre talált. Az ország lányai elkezdték takargatni bájos arcukat, sudár alakjukat, nehogy ők legyenek a következők. De ez sem állította meg a zsarnokot az újabb esküvők megtartásában. 10 éven át tartott a szörnyű mészárlás, míg egyszer abbamaradt. Kíváncsi lettél, igaz? Tudni szeretnéd, mi történt? Jó, jó nem csigázlak tovább, folytatom máris… 
 
     Tehát, abban a bizonyos évben a király éppen a 3648-ik lánnyal végzett, mikor egy lány önként jelentkezett menyasszonynak. Hogy szép volt-e? Nem az a kifejezett szépség, de mindenesetre szemrevaló leány volt, az önként jelentkező vértanú. A lány pimasz elhatározottsággal vonult át a megdöbbent tömeg sorai között, sőt még az uralkodó is elhűlt egy percre, a hirtelen ajánlat hallatán. -Bolond, ugye? Vagy öngyilkos akar lenni?- sustorogtak a körülötte lévők. De a lány rájuk se hederített. Magabiztosan odalépett a király elé, s újra felajánlotta neki, hogy hozzámegy feleségül. Néhány perc múlva az uralkodó is összeszedte magát, túllépve a kezdeti megrökönyödésén, s belement a dologba. – Legalább megspórolom a keresésre szánt időt – gondolta magában. A lány a beleegyezés elhangzását követően belekarolt vőlegényébe, s az esküvő megtartása után bevonult vele a palotába. De alighogy bezárult mögöttük a palota kapuja, az újdonsült feleség elengedte férje karját, majd, mint, aki ráér, egy szó nélkül, neki indult körbejárni a palotát. Az uralkodó újfent döbbenten állt az események előtt, míg fel nem fogta legújabb felesége végtelen pimaszságát, és elindult megkeresni, hogy idő előtt végezzen vele. Hisz, hogy képzeli, hogy ilyen magatartást tanúsít egy rettegett uralkodóval szemben?! Hosszas keresgélés után, csilingelő nevetésre, s halk dallamos duruzsolásra lett figyelmes, így jobb ötlete nem lévén a hangforrása felé vette az irányt. Az új feleségére a kerti szökőkút mellett talált rá, de nem egyedül volt, hanem a palotában lakó szolgálók vették körül, s mind csillogó szemekkel, feszülten figyeltek a lányra, aki oly tarka, varázslatos mesét szövögetett előttük láthatatlan mesebeli fonalából, hogy egyesek még lélegezni is elfelejtettek körülötte. Sőt a király se vette észre, hogy haragja már rég elszállt, s ő szintén, mint a többiek lélegzet visszafojtva várta a folytatást. Viszont, mikor a történet kezdett a tetőfokára hágni az izgalomnak, a mesemondó kifürkészhetetlen szemekkel ránézett urára, s abbahagyta a mesét. Majd, mintha eddig csak a kert virágjaiban vagy az időjárásban gyönyörködtek volna, halkan dudorászva sétálgatni kezdett. Az uralkodó szinte őrjöngve kapott utána – Mi a vége?! – üvöltötte. – Mégis minek uram? – kérdezte értetlenül a lány. – Tudod, te! – kiabálta a király- a mesének, amit az előbb mondtál! – Ja, hogy annak… ugyan uram ez csak egy csacska kis történet egymás mulattatására, biztos nem akarja hallani a folytatását- felelte ravaszkás mosollyal. – Azt majd én eldöntöm, folytasd most azonnal! –üvöltötte a másik. – Kegyelmes uram, esedezem bocsánatáért, de kicsit megrémültem szavai hevességétől, s kell egy kis idő, hogy megnyugodjak, de ígérem, ha tényleg szeretné, akkor a nászéjszakánkon elmesélem önnek a végét, tudja olyan búcsú ajándékféleségként.- Hát, legyen így. - válaszolta az uralkodó immár nyugodtabban. Majd elvonult. S bár nem mutatta, de alig bírta ki éjszakáig, hogy megtudhassa a történet folytatását. Végül mégis csak eljött az éj. A lány gyönyörű vörös selyemruhában lépett be a szobába, s ha eddig nem is tartottuk kirívó szépségnek, azt el kell ismerni, hogy azon az éjszakán mégis páratlanul gyönyörű volt. Viszont, mind ezek ellenére a királyt nem érdekelte más, csak a mese vége. Az ifjú asszony leült az ágy szélére, hímzett fátyla akár a hullámzó lávafolyam úgy terült köréje. Különösen dallamos hangon, mintha csak varázsigét mondana belekezdett a történet folytatásába. Egész éjszaka szünet nélkül fonta, tekerte, néha visszafejtette meséje fonalát, viszont hiába tűnt úgy egyszer-kétszer, hogy a történet mindjárt véget ér, mégse értek el a legvégéhez. Végül rajtuk ütött a pirkadat, de a mese nem lett lezárva. A lány meglátva az ég alján a hajnalpírt, abbahagyta a mesélést, s emlékeztette férjét a hajnallal bekövetkező új napra. De az megint őrjöngve követelte a mese végét. A lány fáradtságra hivatkozva estig halasztást kért, megígérve a folytatást. Ám éjszakára éjszaka következett, s úgy tűnt a történet sohasem ér véget. A feleség minden este újabb színt szőtt bele a regébe, megcsavarva az addig készített meseanyagot. Meséi oly színesek és szerteágazóak voltak, akár a szivárványszínű lepel. A meséjében megfordult emberré akaró válni hableány, beszélő és pipázó hernyó, s egy kislány is, akit kutyájával együtt távoli tájakra repített egy forgó szél, de a történet lezárása minden alkalommal elmaradt. Már 999 napja volt ott a lány a palotában, mikor a királynak kezdett feltűnni, hogy már igen régen nem tartott kivégzést. Így hát az ezredik napon nappal kereste fel feleségét, akit könnyű volt megtalálnia, hisz mindennap 1 órát kivéve ugyanott tartózkodott a lakosztályában. Csak abban az egyetlen órában nem tudta senki, hogy hol van. De nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget a dolognak. Hisz tudták, úgyis előkerül. Tehát az ezredik napon napközben találkozott férj és feleség. – Üdvözlöm nagyuram!-köszönt illemtudóan az asszony. – Tudod -e, hogy már egy ideje ki kellett volna végeztetnélek? – tért rá a lényegre az uralkodó. – Talán nem tetszik a mesém?-kérdezte a lány. – Tudod te, hogy túlságosan is tetszik, de egyszer minden jónak vége kell, hogy legyen, s különben is már 1000 napja a bolondját járatod velem. – Ugyan nem tennék én olyat felséges uram!- mentegetőzött a lány mézes-mázos hangon, bár egy töredék másodperc erejéig, mintha kihallatszott volna a hangjából valami kis hamisság. – Nem érdekel!- csattant fel az uralkodó - még két éjszakát kapsz, hogy befejezd, amit elkezdtél, aztán mész a hóhér elé. – Rendben- válaszolta a lány- viszont lehet utolsó éjjel egy utolsó kívánságom? – Ha nem az életed az, akkor lehet- mondta a király, s kiviharzott a lakosztályból. 
 
     Az aznap este már úgy telt, mint a többi. A szokásos események zajlottak le, s a mese még mindig nem ért véget. Viszont az utolsó éjszakán a történet végérvényesen lezárult, s a történet szereplőinek sorsa, mind el lett szabva. Az uralkodó nagyon boldog volt a bámulatos történet lezárásától, ami éppoly tökéletesre sikerült, mint a mese többi része. S nem lehetett, nem azt hinni, hogy valóban kellett hozzá 1001 éj, hogy tökéletes legyen. Mikor kikerült a történet hatása alól, eszébe ötlött ígérete, s felajánlotta a lánynak az utolsó kívánság kérésének lehetőségét, gondolván, hogy biztos a családjának akar jó létet. A lány pedig nem volt rest, amint felajánlották neki, már neki is kezdett a kérés előadásának. – Egyetlen kívánságom van – mondta a lány, miközben elővett egy kis, kopottas olajlámpást- azt szeretném, hogy dörzsölje fényesre ezt a lámpást, miközben ezt a verset szavalja:
 
- „Szabad vagy, láncod lehullt,
Ezeregy éves átkod véget ért.
Aki most szabadságot kívánt,
most veled helyet cserélt. „
 
- Csak ezt kívánod, semmi mást? –kérdezte a király, miközben belekezdett az előbb hallott kérés megvalósításába. – Igen uram, illetve még csak annyit, hogy pár szóban elmesélném életem rövid történetét, ha nem bánja. De ígérem ez tényleg csak pirkadatig fog tartani. –mondta, eközben a király befejezte a versike elmondását, a lámpácska pedig kezdett egészen fényes lenni. – Az az igazság- kezdett bele a lány- hogy én nem mindig voltam egyke gyerek, volt egy nővérem. Az országban talán az egyik legszebb lány, de úgy végezte, mint az utána következő 3647 lány, halottan, mert megölte egy zsarnok. Ekkor én még csak 8 éves voltam, ez 10 éve történt. A szüleim a nővérem halála után teljesen magukba roskadtak. A halálát követően engem a naptól is védtek, a széltől is óvtak, mégis minden egyes nap rettegés volt a szemükben. Aztán egyik nap, mikor betöltöttem a 18. életévemet kiszöktem otthonról, hogy világot láthassak, de eltévedtem, s a bazár egy sötét szegletében találtam magam. Miközben próbáltam hazajutni, kezdett lemenni a nap, s félő volt, hogy éjszaka nem találok haza. Ekkor észrevettem egy aprócska bódét, bár addig egyáltalán nem tűnt fel, hogy ott lenne. A bódén roskadásig állt sok-sok kacat, de a rengeteg lom között megpillantottam azt a lámpást, amit most ön is a kezében tart. Mivel nem láttam az eladót, s a hívószóra se jelent meg senki, leemeltem az asztalról, mert nemsokára nem láttam volna semmit a sötétben.  De gondoltam mielőtt meggyújtom, letisztogatom, mivel csupa por volt. Ekkor örvényleni kezdett a levegő, igen pont úgy, mint most ön körül, s megjelent egy dzsin. Azt mondta 1001 kívánságom lehet, mivel régen egy kegyetlen hadvezér volt, aki pontosan 1001 személyt ölt meg, kergetett halálba, de az utolsó áldozata egy varázslásban jártas személy, megátkozta, hogy mindig annyi kívánságot kell majd teljesítenie az aktuális gazdájának, ahány ember élete tapad a kezéhez. S csak egy módja van a szabadulásának, ha valaki fényesre dörzsöli a lámpáját, miközben az előbbi versikét elszavalja. Akkor a szavaló a helyére kerül, s az őt sújtó átok véget ér, s a lelke megszabadul. Mivel egy jó ideje már csak a bosszú érdekelt, nem sok dolog jutott eszembe, amit kívánhatnék. Aztán egyszer mégiscsak körvonalazódni kezdett a fejemben, hogy mit is kívánhatnék. Olyan elbeszélő képességet kívántam magamnak, amivel bárki érdeklődését, bármeddig fenn tudom tartani. Ennek a kívánságnak a teljesítése tartott életben, s juttatott idáig 1001 éjen át.  Ám mesét nem sokat ismertem, de ez sem bizonyult túl nagy problémának. Hiszen minden egyes nap egy-egy órára megidéztem a dzsint, hogy meséljen nekem el egy történetet, amit új képességemmel elmesélhetek, ugyan kívánhattam volna azt is, hogy ismerjek több mesét, de ezen órákban magam is lelkes hallgatóság lettem, és különben sem érdekelt a zsarnok megbüntetésén kívül más. Viszont most már hiába mesélek, hiszen hallgatóságom köddé lett.
 
    – Így fejezte be a lány az 1001-ik meséjét, az uralkodó eltűnt, a gomolygó füst eloszlott, az ég pedig rózsaszín és vöröses színben parázslott a felkelő nap fényében. 
 
Mond, hogy tetszett a mesém? Érdekes volt? Tudtál levegőt venni? S most, így, hogy a kezedben tartod a lámpásom, gazdám, akarsz valamit kívánni?

Kommentek