Szenvedéllyel és örömmel szabad csak élni

Életünk felénél bizony rádöbbenünk, a rutin, a hétköznapok, a felnövő gyerekek, akik mindjárt kirepülnek, a közeledő öregkor, melyet még azért mindig nem hiszünk el, monotonná, szürkévé varázsolnak minket.
Nézegetjük a régi fotókat, és az hagyján, hogy mennyivel szebbek és fiatalabbak voltunk azokon a képeken, mert azt is észre vesszük, hogy a szemünk csillogása is más már valahogyan.

Persze, jól tartjuk magunkat, törődünk magunkkal, talán még felelősségteljesen egészséges életmódot is élünk, de az a belső tűz, amivel neki indultunk, már nem a miénk.
Már elvesztettük a hitet abban, hogy megváltjuk a világot, hogy majd, ha eljön az idő, az a bizonyos pont megfelelő idő, majd csapot – papot hagyunk, felkanyarintjuk a régi hátizsákot és újra nekivágunk a kalandoknak. Belesüppedtünk a kényelmi funkcióba és már robot pilótára bíztuk az irányítást.
Szeretnénk, persze fejben még szeretnénk és vágyunk valami kalandra, de tenni már egyre nehezebben tesszük meg a bakancslistás terveinknek már a végig gondolását is. Spontaneitás? Jesszusom. Az már egy felelőtlen és veszélyes állapot, abban már nincs lehetőségünk a helyzet uralására, jobb a kényelmes nyugi, a járt utat járatlanért el nem hagyó szemlélet.
 
 
Pedig ez az egész csak egy szokásos bullshit, egy bevált útja szüleinknek arra, hogyan öregedjünk tényleg bele az életbe.
Hiába mondogatjuk, hogy a mi generációnk az legalább tíz évvel fiatalabb, mint a régieké, mert lehet, hogy tényleg sokkal jobban nézünk ki, sokkal csinosabban tudunk öltözködni és az anyukánk már negyven évesen is úgy nézett ki, mint ma, ha hagyjuk, hogy a belső éltető tűz, a szenvedély eltűnjön. És most kifejezetten nem a szexre gondolok, bár valószínűleg sokaknak halálukig az az öröm alfája és omegája, de mi van azokkal, akiknek nem?
 
 
Nem a vitaminjainktól meg a szuper szépészeti beavatkozásoktól maradunk fiatalok, mert a külsőt, ha nem követi a belső, akkor annak annyi. Mert egy idő után már nem hihetsz a tündérmesékben, legalábbis a klasszikusokhoz már túl rutinosak vagyunk. Már nem hatódunk meg attól, ha megnéz egy férfi vagy egy nő, pontosan tudjuk, ezek a játékok hogyan működnek és azzal nincs is gond, ha értékeljük a fennálló értékes kapcsolatainkat és már nem kockáztatjuk holmi kapuzárási őrületért.
 
Viszont pont ezek miatt, ebben a furcsán lenyugodott és letisztult állapotunkban van lehetőség arra, hogy a már megszerzett tudásunkkal, értelmünkkel megtaláljuk azt a forrást, amiben megmerítkezve új értelemmel, szenvedéllyel telik meg az életünk. Erre szoktuk mondani, jaj, ha a mai fejemmel lennék újra tizennyolc, akkor micsoda csudákat vinnénk véghez.
És most mi akadályoz meg ebben? Csak a fiatalkor alkalmas a csudára? Egy frászt. Sosem cserélném el a koromat, mondjuk van pár testrészem, amit igen, de az a jó az idősödésben, hogy tulajdonképpen már letojod.
 
 
Nem kell tomboló tinédzserré válnunk már ahhoz, hogy tudjuk, mitől jövünk tűzbe. Nem kell hajmeresztő bunji jumpingokat csinálnunk ahhoz, hogy az adrenalin felszökkenjen. Elég ennek a szenvedélynek a megtalálásához annyi, hogy megengedjük magunknak, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, amelyek örömet okoznak.
És ezek lehetnek új történetek, új vágyak, új lehetőségek, mert minden életkornak megvannak szenvedélyei, amitől pezsegni kezd a vér, amiben lubickolhatsz, amitől jó az élet. És ezeket kötelező is megtalálni, különben minden értelmét és érvényét veszti, mert a rutin tényleg beszürkít és eltemet.
 
De ehhez még mindig túl fiatalok vagyunk és leszünk. És ez így kellene, hogy legyen, akár életünk végéig.
Én például számos olyan dolgot tanultam meg így negyvenkét évesen, amire teljesen éretlen lettem volna előbb és felébredt bennem a szenvedély. Mert van türelmem kitartónak lenni, van kedvem tökéletesíteni, benne lenni és van tapasztalatom értékelni is.
 
Nem vagyok hajlandó kiégni, vágytalannak lenni és örömtelenné válni. Sőt, valójában százszor bátrabb vagyok, mint voltam, mert annyi mindent megéltem már, hogy a félelmeimet pontosan meg tudom fogalmazni és kezelni is.
Egy biztos, a külső környezetből merített örömök mulandók. Persze, feldob egy utazás és inspirál, de utána ugyanúgy vissza zökkensz és esetleg marad a vágyakozás, de jó volt akkor, mikor megmásztam, végig utaztam, fagyit nyaltam, pancsiztam itt és ott.
 
 
De az a legjobb, mikor új értelmet nyer a korod és felfogod, micsoda kincs van már a kezedben ( fejedben), hogy nem azokkal a nehézségekkel kell kűzdögetned, mint úgymond fénykorodban.
Találd meg és keresd meg a szemed csillogását újra a tükörben és engedd meg már végre magadnak azt, hogy azzal foglalkozz, ami örömet okoz. Kifogások mindig lesznek. Jaj, festenék, de mire hazaérek, már olyan fáradt vagyok, hogy inkább bármi mást csinálok. Pedig, ha leülnél akkor és ott, fáradtan az egész naptól és azt csinálnád, ami örömöt, szenvedélyt idéz meg benned, másnap már lehet, hogy nem a rutin vinné a napod.
Hanem az öröm, az élet öröme!

Kommentek