Véleménye mindenkinek lehet…

Szerintem a tanácsadásnak az a menete, hogy egy ember, aki hozzád fordul segítségét, akit érdekel a véleményed megkeres, megkérdez, majd te legjobb tudásod és tapasztalataid szerint válaszolsz. Semmiképpen sem fontos valami olyannal kapcsolatban hosszas okfejtésbe bocsátkoznunk, amit nem látunk át, ráadásul nem árt, ha észrevesszük, ha a kutya se kíváncsi ránk. Arról már ne is beszéljünk, hogy a kioktatás, ami a mi szánkból szinte vicc, milyen kiábrándító is valójában.

 

Sajnálom, de én a hozzám érkező tanácsok egy részét nem tudom komolyan venni. Több olyan szituáció van, amikor első ízben halálra röhögöm magam rajta, majd a többszöri ismétlés után már az agyamra megy az illető vele.

Induljunk ki abból, hogy tudom, hogy mit csinálok, amikor meg nem, akkor úgyis kérdezek, kérek, nyújtom a kezem.

Érdekes, hogy amikor tényleg bajban vagyok, sokkal kevesebben szeretnének segítő válaszkart nyújtani, csak olyankor lendülnek neki nagy elánnal, amikor tulajdonképpen semmi szükségem az okításra...

Kell ide egy példa, amivel jól lehet ezt az egészet szemléltetni, mert szerintem jogosan nem bólogatok, és jogosan nem fogadok be sokszor hasonló maszlagokat.

Vegyük alapul a csokoládét (azért ezt, mert a káposzta túl közhelyessé tenné az egészet).

Szóval a „csokoládé”.Tegyük fel, hogy én nem kis mennyiségben fogyasztok csokoládét, és hogy a társadalom meg van arról győződve, hogy az bizony rossz.

A kedvenc tanácsadóim azok, akik több éves függés után, most körülbelül két hónapja egy kockát sem ettek már, és ettől hirtelen olyan komoly szakértőnek érzik magukat, hogy meg akarnak menteni mindenkit körülöttük.

Elmesélik nekem, hogy az ő életük mennyivel jobb csokoládé nélkül, és hogy nekem is feltétlenül abba kell hagynom, mert akkor megszűnik minden bajom.

ők megvilágosodtak és most terjesztik az igét. Hirtelen a legbölcsebbek lettek, és a múltat úgy hagyták maguk mögött, mintha nem is létezett volna, főleg nem két hónappal ezelőtt.

Természetesen és nem kértem a segítségüket, nem mondtam, hogy bármi bajom lenne a csokoládéval kötött barátságom miatt, és nem is tervezek leszokni róla, de ők csak mondják a magukét, és nyomják tovább, mint süket a csengőt.

A másik csoportba tartoznak azok, akik szintén skarlátbetűvel illetnének szenvedélyem miatt, pedig ők is zabálnak kartonszám, csak éppen a bűnös édességből fehéret. De hát az ugye teljesen más. Én nemnormális vagyok, meg nemvigyázok magamra, meg bele fogok halni a rosszba, és jobban tenném, ha én is csak fehércsokiznék, mert az oké. Na persze...

Aztán vannak azok akik nagy elánnal próbálnak lebeszélni úgy, hogy nem ettek, vagy még nem is láttak csokit. Meg persze vannak olyanok is, akik engem sem láttak még enni, meg csak valakitől hallották, hogy ez rossz, de azért komoly véleményt formálnak szóbeszéd alapján.

A kéretlen tanácsoknak sok és agyatlanabbnál agyatlanabb arca van. Néha csak irigyek vagyunk a másikra, azért osztogatjuk, és próbáljuk kirángatni az illetőt jelenlegi helyzetéből. Néha tényleg segíteni akarunk, de észre sem vesszük, hogy tulajdonképpen szükség sincs rá, vagy hogy rosszul csináljuk, néha pedig csak jól esik okoskodni.

A tanácsadás előtt legritkább esetben tartunk csak önvizsgálatot, vagy próbáljuk erősebben megérteni a másikat. Csak gyors ítéletet hozunk, és a magunk módján beavatkozunk.

Pálinkát szürcsölve, mámorosan botladozva fejtjük ki, hogy a másik a dohányzással meg fogja ölni magát. Alkoholistaként tüntetünk a gyilkos füstölők ellen, az egészséges életmód égisze alatt.

Rémálomhoz hasonlatos kapcsolatunk trónjáról osztjuk az egyedülálló barátunkat, a futó kalandok helytelenségéről. Próbáljuk a fejébe verni, hogy meg kéne már komolyodni, és találni kéne már neki is valakit. Hazaérve pedig a fürdőben megnyitjuk a csapot, és úgy sírunk, hogy senki se hallja, és ott üvöltünk a másikkal, ahol senki se látja.

A saját félresikerült, és sokszor boldogtalan életünk nem akadályoz meg minket abban, hogy megmondjuk a másiknak, hogy mi a jó, mi a helyes, és hogy hogyan kell élni. Mert mi bár nem tudjuk, tanítjuk.

Borivó, vizetprédikáló életvezetési tanácsadók! Gondolkozzatok el először magatokon! Lássátok meg az erdőt is, a fát is, és a szemetekben ágaskodó gerendát is.

Annak osszatok tanácsot, aki kéri, és akkor osszátok, ha tényleg segíteni tudtok vele. Mindenki jobban jár, és arra fordíthatjátok az energiát akire és amire szükséges.

Zs.

Kommentek