Ugye nem akarsz hormonoktól vezérelt, őrült tejcsárda lenni?

Láttam ma a piacon egy anyukát. Két 2-3 éves forma kisgyerekkel, egy ikerbabakocsival, melyben kettő 8 hónap körüli baba aludt, és bár lehet, hogy tévedek, de nagyon úgy tűnt, hogy az ötödik már a pocakban növögetett.

 

Közelebb mentem, mert kíváncsi voltam, közelről milyen az idill, mely, bár számomra nem irigylésre, de tiszteletre mindenképpen méltó. Csendesen, kedvesen beszélt a „nagyokhoz”, akik épp fagyit nyalogattak, ütemesen ringatta lábával a babakocsit, miközben a lecsöppenő bűnöcskéket törölgette a pici szájacskákról. Vékonyka, törékeny, legfeljebb 28 éves.

Egy pillanatra elszégyelltem magam, mert eszembe jutott, milyen voltam én, mikor két (nem négy) kicsi gyerekhez jött a harmadik. Hát nem volt idillikus. Hol házisárkánynak éreztem magam, hol egy örökké tejelő idegbeteg tehénnek, hol pedig a világ legboldogabb emberének. Volt, hogy az is megterhelő volt, hogy egyáltalán felkeljek, de az is megtörtént, hogy az egész csipetcsapattal majdhogynem a hátamon programoztunk, jöttünk-mentünk, hogy jól teljen a nap.

De az igazság az, hogy senki sem mesélte el, mivel jár majd az életem, miután anyuka leszek. Elmondták, mi lesz szüléskor, hogyan kell szoptatni, pelenkázni, köldökcsonkot leápolni, mindenki ellátott minden jótanáccsal, de azt senki sem mesélte el, hogyan élte túl. Mert arról kellemetlen beszélni, mert akkor kiderülhet, hogy nem született terminátoranya vagy, hogy ebben a legszentebb szerepben bizony a legpogányabb is lehetsz, mert te is csak egy ember vagy, aki próbál mindent a legjobb tudása szerint megtenni, de hibázhat és abból tanulhat. És elfáradhat, de azt olyan nagyon, ahogy előtte el sem tudta volna képzelni.

Én egy kisgyereket láttam közelről felnőni, míg az én első fiam meg nem született, az az unokahúgom volt. Csodálatosan jó kisgyerek volt, az a fajta, aki evések közt három órát aludt, meg este is aludt, meg mikor nagyobb lett nem szaladgált összevissza, inkább az ezer darabos puzzle-t rakosgatta szép csendben. Ha leültettem valahová türelmesen várt egy hang nélkül, ölelt, puszilt, hát én azonnal gyereket akartam. Nem mondta senki, hogy ő az a gyerek, aki nincs is, aki csak a mesékben van, hogy bizony iszonyatosan nehéz úgy általában, míg el nem érik az oviskort.

Ambivalens történet ez, jól tudjuk mindannyian. Hiszen az életed értelme egyben a rajtad uralkodó önkényes zsarnok jól megmunkált, aprólékosan kidolgozott prototípusa is egyben. Imádod minden porcikáját, de azért eljön az a pillanat, mikor szívesen odaadnád akár egy órára, hogy nyugtod legyen.

Anyukák, leendő anyukák! Nyugodjatok meg!

Nem attól lesztek jó anyukák, hogy úgy csináltok, mintha titeket meg sem rángatna egy picit sem, hogy másfél-két évig az átlag per éj per alvás 3-4-5 óra. Hogy ha eljutsz a fürdőszobába, amit magadra zárhatsz egy negyedórára, az jelenti a magánéletedet. Próbáltok úgy tenni, mintha minden ugyanolyan lenne, mint előtte, mikor magadnak osztottad be az erődet, mikor ha fáradt voltál, pihentél, mikor egy hétvége valóban azzal járt, hogy feltöltődtél, mikor a szex egy fontos része volt a felnőtt életednek.

Olyan ez, mint amikor valaki elhatározza, hogy vegetáriánus lesz és minden élelmiszert megpróbál pótolni. De a vega kolbásznak baromira nincs igazi kolbász íze, a szejtánnak pedig sülthús. Nem lehet ugyanazt várni a gyerekszülés utáni életedtől, mint ami előtte volt.

őszinte leszek, életem legstresszesebb időszakai azok voltak, mikor szoptattam. Van elég, nincs elég, szeretnék csak három órát egyben aludni, szeretnék a férjemre úgy mosolyogni, mintha ember lennék (nem nő, csak szimplán ember ), de nem megy, mert nem is mehet. Sosem gondoltam volna, hogy az agyamban motoszkáló legfontosabb kérdéskör az lesz majd, hogy kakilt vagy nem kakilt aznap.

Egyszerűbb lett volna, ha valaki feloldoz és azt mondja, ez így tök természetes. Persze, hogy ki vagy fáradva, persze, hogy nem vagy most nő, persze, hogy minden rendben lesz, csak kell egy kis idő, mire beáll újra minden a normális kerékvágásba. Három év. És persze, hogy ahogy a te életed csőstül fordult fel, úgy fordult fel a férjedé is. Hiszen a felelősség, hogy családja van, valószínűleg számodra felmérhetetlen.

És igen, a férfiak biztosan szeretnének sok mindent kezdeni egy pici babával vagy egy ideg-összeroppanást okozó kisgyerekkel, de nem erre vannak kitalálva. Segíteniük kell, de értsd meg kérlek, ha gyereket szeretnétek, az azzal fog járni, hogy az addigi életed megszűnik, néha úgy fogod érezni, hogy teljesen. És legfőképp a tiéd, hiszen te kelsz fel este, mert a férjednek másnap dolgoznia kell. Te virrasztasz, ha baj van, te ringatsz, te etetsz, tőled függ minden, még ha néha ezt a férjed meg is teszi segítségképpen, vagy mert ráförmedsz, hogy ketten akartátok mindezt. Igen, magadra maradsz, néha olyan magányos leszel, hogy annak is örülsz, ha a szomszéd rád köszön.

De tudod mi kárpótol majd éveken át?

Az, amikor csak veled tud elaludni, mikor csak téged szeret, mikor a legeslegfontosabb te leszel egy rövid időre egy új kis életnek. Akinek a világ, világ anyukája leszel, mikor megfogja az arcod, aki úgy bízik benned, mint még soha senki sem, aki feltétel nélkül szeret és mindegy neki, hogy kövér vagy vagy bombanő, vagy öregszel vagy nem, vagy ha tükörbe nézel utálod magad vagy sem. Mert ő szeret, te vagy neki a világ közepe és jól becsüld ezt meg, mert nem tart ám nagyon sokáig (legalábbis átlagosan normálisan nem). Igen, olyan ez, mint egy szerelem, egy soha el nem múló gyötrelmes szerelem, de ez a szál, ami titeket összeköt, tényleg soha nem szakad el.

Ám vigyázni kell erre az időszakra, mert ha nem vagy felkészülve, nagy árat is fizethetsz érte. Mert attól, hogy teljesen új időszámítás kezdődik az életedben, még nem szűnhetsz meg nőnek lenni teljesen, hacsak nem szeretnéd, hogy a férjed annyit lásson belőled, hogy egy hálóingben dülöngélő hormonoktól vezérelt őrült tejcsárda költözött a felesége helyére. Kell egy kis idő, kb. három hónap, amíg jó ez így is. De utána ki kell alakítani az új életteret, amiben mindenki jól érzi magát, amiben helye van a férfinak és a nőnek is, meg persze a gyereknek.

Ha van segítség, be kell vonni, el kell menni néha kettesben, legalább egy moziba, vagy meginni egy sört (Úristen, belemegy a tejbe!), lelazulni mindkettőtöknek, hogy ne váljál totál zombivá. Ha nincs kire bízni, hát kösd magadra, vagy toljad babakocsiban, ne ragaszkodj a veszett rendszerekhez, mert csak a bicskád törik bele. Próbálj meg jókedvű lenni, hisz minden könnyebb úgy.

És a legfontosabb, mindent úgy csinálj, ahogy neked jó, ne hallgass senkinek a tanácsára, mert abból mindig sokat fogsz kapni. Hallgass magadra, bízz magadban, fogadd el ezt a megváltozott helyzetet olyannak, amilyen.

És persze mindez egyáltalán nem törvényszerű. Lehet, hogy te is olyan anyuka leszel, akinek mindez tényleg meg sem kottyan, mint akit a piacon láttam. Vagy olyan társad van, aki kifejezetten szeretne mindenben részt venni, vagy pont egyszerre szülsz egy jóbaráttal, akivel osztozhattok a nehézségeken. Lehet. De a nagy átlag az, hogy kikészülsz.

És mégis, soha, semmilyen szenvedés nem éri meg ennyire, ezt bizton megígérhetem.

Szabó Lilla

Kommentek