Tényleg függő vagyok?

Az elmúlt másfél-két hétben alig-alig gyújtottam rá. Pedig elvileg dohányzom. Nem mentem szórakozni sem és szeszes italt sem fogyasztottam, pedig elvileg ez a móka elég gyakran része a hetemnek. Megváltoztam vagy leszoktam tán...?

 

„Mi baj van? Történt valami? Jól vagy?”

őszintén szólva nem történt semmi. Semmi különös, semmi katartikus, semmi meghatározó. Csak a paplan melege erősebben csábított.

Amikor ilyen trükkökre ráveszi magát az ember, hajlamost valami nagy bölcsességet kerekíteni belőle.

Biztos erősebb lettem. A mérgek már nem csábítanak úgy mint régen. Felnőttem, megöregedtem, megkomolyodtam....

Hülyeség!

A megfejtést én inkább abban látom, hogy nem vagyok igazi függő. Meg merem kockáztatni, hogy ez több ismerősömre igaz, mint ahányan hiszik magukról.

Talán éppen rád is igaz!

Vannak olyanok, akik a kávé vagy a cigi elhagyása után fejfájásra, esetleg egyéb fizikai tünetre panaszkodnak, de ez nem minden esetben van így. Van, hogy nagyobb drámát akarunk keríteni, mint amekkora valójában van.

Sok fiatal nevezi magát alkoholistának, vagy éppen nikotinfüggőnek, de biztos, hogy ezt nem csak beképzelik maguknak, és valójában még komoly akaraterő sem kellene a megszakításhoz? Biztos, hogy ezek az emberek remegve kelnek, és el sem tudnak indulni otthonról koffein nélkül?

Talán csak túlságosan szeretünk bűnözni, esetleg nem is szeretjük igazán, de különlegesebb embernek érezzük magunkat tőle.

Nemrég hallottam egy filmeben egy függő nőtől valami olyasmit, hogy ő nem szenvedett ettől a betegségtől, ő élvezte minden percét.

Szenvedélybetegség? Lehet, hogy nekem olyanom nem is volt soha, csak képzeltem, hogy úgy lehessek furcsa lány, ahogy azt a többség elvárja tőlem?

Valószínűleg rám is inkább az igaz, hogy szeretek dolgokat csinálni. Van amit többször, van amit kevesebbszer, de az alváson kívül szinte semmihez nem ragaszkodom kényszeresen.

Ha nincs itthon cigi, nem gyújtok rá, ha nincs itthon kóla nem iszom és kész. Nem leszek tőle fizikailag rosszul és a legtöbb estben lazán helyettesítem mással. Egy jó film vagy egy zöld tea is eltereli a gondolataimat, és már nem is tudom, hogy mit kívántam meg előzőleg.

Most, hogy belegondolok, nem is értem, hogy mi olyan izgalmas abban, ha az ember elmondhatja magáról, hogy nem tudja kontrollálni magát, és hogy kell neki a szokásos „valamije”, különben nem működik.

Milyen szép is az a szenvedély, ami nem tart a markában, ami bár hiányzik olykor, de nem kényszerít.

Isteni dolog egy pohár bor mellé rágyújtani a gangon, egy tavaszi éjszakán. Néha megenni egy egész doboz bonbont egy film alatt és hozzászipogni egy doboz zsebkendőt is maradandó. Egy jó kávé egy teázó teraszán nyáron. Egy gyorskaja szombat hajnalban közvetlenül lefekvés előtt, és egy másnap délig elhúzott buli is izgalmas olykor.

Az összes addig jó igazán, amíg kedve van hozzá az embernek, de nem kell feltétlenül megtennie.

Annyi mindenre kell igent mondanunk, habár nem füllik rá a fogunk. Korán kell kelnünk, tanulnunk kell, vagy dolgozni menni. Ne csináljunk magunknak még több kötelességet!

Használjuk a bűnös vagy a többé-kevésbé pusztító dolgokat önjutalmazásra.

Enn

Kommentek