Távlatok


Már hétmilliárdan vagyunk a földön, ami jóval túlnőtt azon a határon, hogy ez a bolygó mindenkit el tudjon tartani. Emiatt érezhetjük magunkat teljesen jelentéktelennek, mint egy homokszem a sivatagban. Ugyanakkor ha figyelembe vesszük ezt az óriási számot, máris több lehetőség nyílik meg körülöttünk, és elkezdjük értékelni az eddig nem látott gazdagságot.


Mindig az a kérdés, hogy mihez viszonyítunk: a nálunk jobb helyzetben lévő embereket vagy a nálunk rosszabb életszínvonallal rendelkezőket vesszük alapul. Ezt hívják a buddhizmusban relatív valóságnak, mert minden valamihez képest jó vagy rossz, de nincsen „abszolút” egyikből sem. Ha viszont az éhezők milliárdjaira gondolunk, akkor máris rendelkezünk olyan lehetőségekkel, amiről mások még álmodni sem mernek: hozzájuk képest csak luxus problémáink vannak.


Írországban találkoztam egy özveggyel, aki olyan közösségbe járt, ahol a férjüket elvesztett nők próbáltak vigasztalódni. Először haragudott a társára, hogy “otthagyta”, de később a klubban megértette, hogy ő valójában nagyon szerencsés volt, mert őt szerette a férje. A többieknek még ez sem jutott.


Tehát megértette, hogy az ő szenvedése elhalványul a többiekéhez képest. Ezzel a hozzáállással máris mások támaszává válhatunk. Így már nemcsak egy homokszem vagyunk, hanem elválaszthatatlanok leszünk az egész sivatagtól, mert a többiek boldogsága fontosabb lesz, mint a sajátunk. Máris az egész világ legelhanyagoltabb, mégis a legfontosabb eleméért állunk ki, a lények boldogságáért.


Ha magunkra gondolunk, csak problémáink vannak, ha másokra, feladataink lesznek.” Láma Ole Nydahl.


Ezt nevezzük együttérzésnek, mely szentimentalizmustól mentes.


Ha azért teszünk bármit is, hogy minél több eszközzel mások javára váljunk, akkor ez a szándék olyan erővé válik, amely mindenen átsegít minket. Ez az, amitől halálos betegségekből meggyógyulnak emberek, mert érzik, hogy szükség van rájuk. Ennek az erőnek a hiányában keserednek el mások, mert nem látják, hogy mennyit érnek. „Nem vagyok fontos, senkinek nincs rám szüksége.” Vagy a másik, elszigetelő hozzáállás: „Nekem senkire nincs szükségem.”


Nem a tett a lényeg, hanem a motiváció, hiszen attól válik valami jelentőségteljessé. Azt, aki kifejlesztette magában bölcs együttérzést – ami a legtöbb lényt a leghosszabb távon segíti –, a tibetiek a megvilágosodás hősének hívják.


Bár vannak hősök, akik átérzik egy bizonyos kiélezett helyzetben, hogy több ember élete fontosabb, mint a sajátjuk, mégis a mindennapok döntik el, mennyire erős bennünk az a bizalom, hogy valami „nálunk nagyobbra” vállalkozzunk.


Az együttérző hozzáállást bárhol lehet gyakorolni, akár ha egyedül vagyunk is. Amikor valamit nagyon élvezünk, akkor azt kívánjuk, hogy bárcsak mások is részesüljenek ilyen örömben. Ha valami nehézségen megyünk keresztül, akkor ez az erő, ami segít abban, hogy tovább lépjünk, hiszen később tudunk támogatni olyanokat, akik hasonló helyzetben vannak. Ha nincs tapasztalunk valamiben, nem is tudjuk megérteni őket, és átérezni a helyzetüket.


Ki gondolta volna, hogy ilyen egy hős? Nem kell hozzá semmilyen különleges adottság, fizikai erő vagy jó háttér. Bármikor el lehet kezdeni és fejleszthető. Ott kezdjük, ahol éppen vagyunk, és ahogy. Jól válasszuk meg, hogy kihez vagy mihez viszonyítva értékeljük a saját helyzetünket.


Amit el kell kerülnünk, az a harag. Az ártó szándék félelmet szül, nemcsak a másikban, de bennünk is. Az ok és okozat törvénye szerint, amit kiküldünk a világba, az tér vissza hozzánk. Ha nincs belül ellenségünk, akkor kívül sincs.


Minden, amit teszünk, szeretettel tegyük, és azzal a kívánsággal, hogy mások javára váljon.” Milarepa, Tibet egyik legnagyobb meditációs mestere


Red

Kommentek