Tabu-e a barátnőm exe?

Az exem egyik közeli barátja örökre tabu nekem? Ös ha csak rövid ideig voltunk együtt, és ha ő dobott engem? A barátnőmmel örökre szolidálnom kell? Akik őt dobták, akikkel ő összegabajodott, azok nálam már soha nem jöhetnek szóba? Hol a határ és mennyire éles? Számít, hogy mit érzek, vagy a józannak mondott ész mindent felülír? A racionális érvek néha nem sokat érnek.

 

Kicsi ez a város. Párszor éreztünk már, nem igaz?

Összefutsz egy régi kollégával, akit éppen csak sikerült kiűznöd a rémálmaidból. Egyszerre nyúltok az utolsó akciós vodkáért a régi tanároddal. Beteget jelentesz telefonon egy érdeklődő haverodnak, aztán hajnali véletlenül tőle kérsz tüzet egy szórakozóhely előtt.

Vannak persze kevésbé kínos, sőt, igazán örömteli találkozások is.

Egy kedves, új ismerősről kiderül, hogy egy sarokra laktok egymástól és ugyanannál a zöldségesnél veszitek a rukkolát. A villamoson egymásba botlotok egy kedves osztálytársaddal, és pár nappal későbbre le is beszéltek egy kávét. Egy ügyfeledről kiderül, hogy ismered és kedveled a lányát, fiát, unokáját.

Kicsi ez a város. Kellemesen, meglepően és kínosan kicsi. A történetek közül pedig valahogy mindig az marad meg élesebben, amikor nehezen kezelhetővé vált az együttélés.

Egy idő után, egy bizonyos körben mozogva, megismered az összes hasonszőrű egyedet, vagy minimum tíz közös ismerőst fel tudsz mutatni. A rockerek, a diszkósok vagy a kubai ritmus hívei persze még tudnának meglepetésekkel szolgálni, de a bulinegyedet vagy a budai értelmiséget teljesen kimeríted pár év alatt. Kinek mi...

Ez különösen akkor nehéz, ha új prédát keres az ember. Az nem baj, hogy lassan minden helyen van pár haverod, az azonban bosszantó, hogy a „nekedvaló” kategóriát már mindenhol feltérképezted, vagy egy hozzád közeli ember tette rá a kezét.

Egy kellemes arcot pillantasz meg a pultnál. Milyen régen találkoztatok utoljára. Megölelitek egymást, aztán még egyszer. Zavartan mosolyogtok, majd pár szóban megbeszélitek, hogy kivel mi történt a pár hónap alatt. Már nincs senkije, ahogy neked sem. Megint mindenki itt tolong a vadászmezőkön. Vicceltek, táncoltok, iszogattok.

Hirtelen átfut az agyadon, hogy mi is zajlik éppen. Pontosan úgy udvaroljátok körbe egymást, ahogy egy ismeretlent szerettetek volna ma begyűjteni. Itt van valami. Itt lehetne valami. Persze ez csak fejben fut, örök feltételes mód, hiszen ő a barátnőd exe.

Miután ő is végigfuttatja magában ezt a fájó igazságot, kicsit arrébb is pakoljátok a poharatokat. Beszélgettek mással és próbáltok nem egymásra kacsintani, miközben a tiltás miatt egyre tökéletesebbnek érzitek a másikat.

A történet innentől kezdve sokféleképpen folytatódhat. Sóhajtozhattok évekig, amikor újra összefuttok vagy hazarángathatjátok egymást, nem törődve a következményekkel. Lebukhattok és örökre összeveszhettek mindenkivel, vagy két év múlva összeházasodhattok... ki tudja.

Vannak, akik ragaszkodnak hozzá, hogy a barátok és az exek köre örökre tabu, de ezek az emberek valószínűleg kevés elgondolkodtató helyzetbe futottak bele. Ráadásul tényleg lehet egy borzasztóan éles vonalat húzni, amin kívül mehet a dolog, de amin belül a pokol máglyájára jutsz? Van olyan ember aki pontosan el tudja dönteni, hogy mi a helyes?

Mondjuk, hogy az exem legjobb barátja tabu. És ha az az ex nem egy kapcsolat volt, csak egy futó kaland? Ha teljesen véletlenül, akkoriban rosszul sorsoltuk ki egymást és ott volt az igazi, de helyette egy olyannak adtuk be a derekunkat, akit villámgyorsan lapátra is tettünk? Ebben az esetben sem lehet soha, semmi a másik egyeddel?

Mondjuk, hogy a barátnőnk expasija, aki nagyon csúnyán dobta a lányt, pont ott mulatozik a szomszéd asztalnál. Egy szót sem válthatunk vele, habár régen kedveltük egymást, és az összes haverja is tabu?

Ki hozza ezeket a szabályokat, és ki lehet benne biztos, hogy jól vannak kitalálva?

Kövezzetek meg, de én azt mondom, hogy nincs örök érvényű határ. Azaz a határok nagyon halványak lehetnek, és idővel áthelyezhetőek.

Ha az egyik legjobb barátnőnk tegnap a vállunkon sírt, másnap lefeküdni azzal, aki miatt ezt tette, nyilvánvalóan gusztustalan lépés. Egy futó kalandunk legjobb cimborájával összeszűrni a levet azonban nem feltétlenül bűn.

De annyi hal van az óceánban, miért kell nekünk ugyanabban a gyerekmedencében keresgélni? Több elfogadható választ is lehetne erre adni.

Valami rejtélyes módon, vannak olyan emberek, akikhez odasodor a sors, újra, meg újra. Lehetünk erősek, ha az elveink tényleg ezt kívánják, de néha csak értelmetlenül mártírkodunk. A határt pedig a legtöbbször pontosan érezzük. Van, amikor az az érzés az erősebb, hogy ezt nem tehetnénk, de néha csak rutinból kántáljuk ezt, és valami nagyszerű dolog vár ránk, ha hagyjuk magunkat.

Enn

Kommentek