Szinglik és az esküvői szezon

Biztos neked is vannak olyan barátaid, akikkel csak a közösségi médián keresztül tartod a kapcsolatot. Gimis osztálytársak, gyerekkori pajtások, egyetemi szaktársak, barátok barátai… Akiknek néha random feldobja a képeit az idővonal. A facebookos képek általában azokat a pillanatokat mutatják meg, amikor valami olyan esemény történt, amire büszkén tekint vissza az, aki posztolta őket.

Nahát, így 30 körül az a tapasztalatom, hogy az ismeretségi köröm leginkább a magánéleti sikereit szereti mutogatni, különösen azokat a pillanatokat, amikor jól látszik, ahogy egy párkapcsolat komolyra fordul. Ezek szép és romantikus képek, ahol a szereplők talán különbözők, de a kép témája, illetve leírása elég hasonló:
 
1, „Nyaralás a szerelmemmel Horvátországban”
2, „Kinél van elfekvőben kartondoboz? Mert mi most épp KÖLTÖZÜÜÜÜÜÜNK”
3, „Megkérték a kezem, jaj de boldog vagyok”
4, „Itt a nagy nap és az egész család, #Justmarried”
5, „Hát nem édes! Üdv a világon, én szép 3500 grammos kis csodám!”
 
Egyébként én ilyenkor tényleg elolvadok az édes, cuki gyerekek mosolyától, és baromi boldog vagyok, amikor látom, hogy valaki révbe ért.
Néha viszont kicsit úgy érzem magam, mint akit ezekkel a képekkel hátulról rugdosnak, hogy „Hé, mennyé má’! Hát mi lesz már! Hogyhogy még mindig nincs férjed, vagy legalább valami stabil párkapcsolatod??? Lassan már kinéz egy gyerek neked is!” És a legdurvább az, hogy ezzel még egyet is értek, és én is azt érzem sokszor, hogy le vagyok maradva, de hát nem tudom meghazudtolni magamat, én még keresem az igazit – vagy legalábbis valaki olyat, akivel valóban együtt tudnék élni. Az én „nagy Ő”-m valahol elbújt a sokmilliárd ember közé, és hiába kutatok, még nem találtam meg.
 
Szeretnék elárulni egy titkot ezzel kapcsolatban:
A hasonló helyzeteket a nők alapvetően hajlamosak elég negatívan megélni maguktól is, anélkül, hogy a társadalom nyomatékosítaná bennük, hogy ketyeg az óra.
Másrészt 30 fölött már nem csak a facebook emlékeztet a „lemaradásra”, hanem az összes esküvői meghívó, amit áprilistól októberig kapok. Idén ráadásul az öcsém is közöttük van. Szóval elkezdődött az idei házasodó szezon. Évről évre egyre több a meghívó, és egyre több barátnőmet látom a nagy fehér ruhában, néha útban egy babával. És persze, hogy elmegyek, mert örülök nekik! Mert boldog vagyok értük, hogy nekik sikerült! Sőt! Mivel imádok játszani, ezért általában mindig beállok a lányok közé, amikor a menyasszony eldobja a csokrot, és valami versenyszellemből mindig el is kapom a virágot. Annak ellenére, hogy szinte biztos, hogy nem én leszek a következő, akinek az esküvőjére jön a násznép. Mert párkeresésben nem vagyok nagy játékos…
 
Szóval imádom az esküvők hangulatát, az optimizmust, és a szeretetet, ami minden menyegzőn jelen van. Olyan felszabadultak az emberek, és arra a napra tényleg mindenki reméli, sőt, elhiszi, hogy ez a kapcsolat és a boldogság örökké tart!
 
Engedjétek, nekünk, szingli csajoknak, hogy elfeledjük, hogy mi hol tartunk a párkeresésben! És szingli csajok, fel a fejjel! Élvezzétek az esküvőket, és a szerelmespárokat a Margitszigeten! Ne frusztráljanak be a terhes nők, és ne szégyelljétek, nyugodtan olvadozzatok a babakocsis cuki gyerekektől, vagy menjetek tovább, ha hidegen hagynak. Az esküvőkön örüljünk, hogy a menyasszonyt megtalálta a vőlegény!
 
A násznép meg bízzon bennünk! Hamarosan eljön az az idő, amikor ti is örülhettek a mi romantikus facebook posztjainknak, és az esküvőnknek, és ki tudja, mi mindennek még!
 
Éljen a tavasz, éljen minden leendő ifjú pár!

Kommentek