Szakítás 2.0 – Tudj meg mindent a curving-ről

Régen még a szemedbe mondták. Manapság, már az sms-ben, vagy a FB-on való szakítás is túl „személyes”. Helyette ott van a ghosting, azaz a köddé, „szellemé” válás, illetve a curving, melynek során szinte észre sem veszi az áldozat, hogy egyszer csak vége van a kapcsolatának, vagy jobban mondva el sem kezdődött igazán.

Ghosting, orbiting, curvig
A szerelmi kapcsolatok egyik velejárója a szakítás. A legtöbb „liaison” éppen olyan hamar múlik el, ahogyan elkezdődött. Ám manapság már nem trendi felvállalni egy kapcsolat korrekt lezárását, helyette ott vannak a már angolszász neveket is kapott technikák, így például a ghosting, azaz amikor az egyik fél mintha köddé vált volna, nem veszi fel a telefonját, nem válaszol az email-ekre és így tovább. Köd előtte, köd utána. Aztán ott van az orbiting, mely azt jelenti, hogy igaz, hogy ugyanúgy eltűnik az illető az exe életéből, ám a szociális csatornákon továbbra is szemmel kíséri az életét, like-olja a posztjait, bejegyzéseit. Mindezen szakítási szokások közül talán a legkegyetlenebb a curving
 
Anélkül, hogy észrevennéd
A curving nem más, mint tökéletes manőverezés a szakítás és a lángok felszítása között. Egyik napról a másikra hideggé válik, nem válaszol, vagy csak röviden, egyre többet kell rá várni, akár a térben, akár időben. Aztán amikor a másiknak betelik a pohár, és elhatározza, hogy ebből elég, akkor elevenebben jelen van, mint valaha, játssza a hős szerelmest, és nem lehet kiigazodni rajta. A curving szó angolul annyit tesz, mint csavarni, görbíteni, hajlítani. Talán úgy lehet a legjobban elmagyarázni, mit jelent az, ha valaki a curving-et választja, hogy nem foglal állást, nem tisztázza mit is szeretne valójában. A másik fél pedig csak vár, vár, és a kifogásokat, magyarázatokat próbálja ésszerűen feldolgozni. 
 
Mi van a curving mögött?
Talán jobb több vasat a tűzben tartani, talán nem érett egy valódi kapcsolatra, így vagy úgy, nem érdemes olyanra pazarolni az időnket és energiánkat, aki folyamatosan sunyít, sumákol, nem mondja ki mit gondol, és csak kifogásokat kaounk tőle, amiért nem tudunk találkozni. Az az ember, aki meggyőz, hogy mennyire szeretne látni, ám az utolsó pillanatban mindig lemondja, „káros” az egészségre. Nem képes a nyílt és tiszta kommunikációra, és nem, nem fog megváltozni. Nem érdemes tehát időt tölteni vele. Azt is fontos tudni, hogy a curving nem rólunk szól. Egyszerűen vannak emberek, akik nem nőnek fel a felnőtt emberi kapcsolatokhoz. Jobb, ha ezt belátjuk, és továbblépünk mi magunk, leginkább végérvényesen.
 
Ismerd fel, hogy elkerülhesd
A probléma a curving-gel az, hogy nehéz azonosítani. A legjobb, ha az ösztöneinkre hallgatunk. Amennyiben túl sokszor fordulnak elő kifogások, változást érzékelünk az érzelmeit illetőleg, tudjuk meg miért nem tudtunk találkozni, kérdezünk rá, mi történik, mi a baj? Ha úgy látjuk, hogy csak akkor mutat érdeklődést irányunkban a kedves, ha mi magunk elhúzódunk, a legjobb, ha felkötjük a nyúlcipőt, és elmenekülünk, mígnem az egész hátralévő életünket és szabadidőnket az ő várásával fogjuk eltölteni.
 

Kommentek