Szabadság, szerelmek

2014 májusában egy barátnőm esküvőjén találkoztam Petivel: szerelem volt első látásra, izgatottság, romantika, aztán júliusra már szakítottunk is. A facebook ma reggel feldobott egy keserédes emléket kettőnkről, és így 3 év távlatából kissé már cinikusan gondolok az egészre, és nem is értem miért lepett meg a hirtelen szakításunk.
Amikor történt, nagyon megviselt. Jött a szokásos düh és csalódottság: nem vagyok vonzó, alkalmatlan vagyok a párkapcsolatokra, és már megint bedőltem egy csávónak, aki csak játszott velem. Szörnyű volt, hogy ilyen hirtelen ejtettek a nyár közepén...
Komolyan, ilyenkor még a nap sem süt, csak a pokoli depresszió izzaszt a 35 fokban.
 
 
Egy héttel a szakítás után úgy döntöttem, becsatlakozom a barátnőim horvátországi utazásába: csajok + kocsi + apartman + tengerpart = I’m a single lady.
Odafele végig a férfiak kreálta lehetetlen helyzetekről beszélgettünk, különös figyelmet fordítva Peti hibáira, és a girl power meg a Bacardi Breezer hatására egyre jobb kedvem lett. Ünnepélyesen megfogadtam magamban, hogy most egy ideig jegelem a pasi témát.
 
Van az a mondás, hogy engedd el, és akkor megkapod. Hülye közhely... Aztán az első este bementem az egyik dubrovniki bárba, megismerkedtem egy svéd fiúval, végigtáncoltuk az egész estét, hajnalban meg a tengerpartról néztük ölelkezve a napfelkeltét. Felszabadító volt együtt lenni vele, talán épp azért, mert mindketten tudtuk, hogy csak pár napunk van együtt, aztán ő vissza Svédországba, én meg Budapestre. Nem volt idő problémázni. Megnyíltunk egymásnak, és szabadon meríthettünk erőt, önbizalmat, örömöt a másikból, és egy csókkal, meg békés hálával a szívünkben váltunk el a nyaralás végén.
 
Pesten minden porcikámmal erre a felszabadult bizsergésre vágytam, ami felkönnyítette a Petivel való szakításom fájdalmát is. A kisördög (vagy kisangyal) folyamatosan azt nyomta a fülembe, hogy menjünk el valahova! Táncoljunk! Szórakozzunk! És én mentem...
Megdöntöttem minden pasizási rekordomat, és naponta képes voltam másba beleszeretni, vagy legalábbis kiélvezni a pillanatot. Mindenkivel tiszta lapokkal játszottam: egyetlen éjszakát szeretnék, ahol minden érzékszervemmel Rád fogok figyelni, ha Te is Rám.
 
Nem tudom, hogy a nők, mit gondolnak a saját egyéjszakás kalandjaikról. Annak ellenére, hogy harcolunk a szexuális szabadságunkért, a gyakorlatban a társadalom még mindig könnyen megítél bennünket a testiség miatt: egyrészt elvárják, hogy tökéletesen szép legyél, és izgatóan szexi, másrészt egy pillanat alatt leribancoznak ugyanezekért, függetlenül attól, kivel fekszel le valójában.
Én egy általában szégyenlős lány vagyok, és amikor Peti otthagyott a semmiből, kilátástalannak éreztem a helyzetemet párkapcsolati téren, és egyáltalán nem láttam magam vonzónak. Nem gondoltam, hogy ismeretlen férfiak ölelése fogja visszaadni a magamba vetett hitemet.
Többükre gondolok vissza édes nosztalgiával, és hálával. Sokat tanultam rajtuk keresztül magamról, és kaptam tőlük egyfajta szexuális és érzelmi érettséget, megnyugvást.
 
Azt mondják beléd bújik a kisördög, és tiltott, nem normális, vágyakat suttog a füledbe.
De ki mondja meg, hogy mi a „nem normális”? Mi van, ha neked éppen ez a „nem normális” kell a kiteljesedéshez? Tök mindegy, hogy morálisan elfogadható-e az egyéjszakás kaland, a kérdés az, hogy számodra az-e. Ha a te értékrendedbe ez nem fér bele, vagy szexuálisan Téged nem vonz, vagy a másnap reggeli elválás hiányérzetet kelt benned és fájdalmat okoz, akkor tartsd tiszteletben a saját határaidat és érzéseidet, és ne menj bele az ilyen kapcsolatokba.
De ha mégis kíváncsi vagy és vágysz rá, akkor ne a társadalmi megítélés félelme miatt zárkózz el a kalandtól! Mi van, ha ilyenkor nem is a kisördög csábít, csak nem ismerted fel a suttogó kisangyalt magad mellett?
 
 
Az elsőre zavarba ejtő gondolatok hosszútávon lehet hogy új utakra terelnek Téged, talán pont abba az irányba, ami elvezet a saját boldogságodhoz.

Kommentek