Stresszelem magam

Szinte biztos vagyok benne, hogy amikor életemben először próbáltam megérteni a stressz fogalmát, anélkül vallottam kudarcot, hogy tudatában lettem volna. 

Stressz. Stresszes. A szülő, a tanár, a bolti eladó és a színművész is. Aggódik ha kell ha nem. Biztos azért, mert nagyon ráér. 
Hát mi a fenének izgul és idegeskedik valaki? Jobb lesz tőle neki?
Nem úgy tűnik…
Egészen egyszerűen csak abba kéne hagynia, és csinálni a dolgát, nem?
Ha éppen munka van, akkor azt, ha meg szabadidő, akkor nem foglalkozni a gonddal.
Gyerekként ez pofonegyszerűnek tűnt. Jó gyorsan rá is szoktam, hogy ne emésszem magam a rossz jegyek miatt…
 
Évek teltek el, és már én is panaszkodtam, hogy “lám, milyen nehéz az élet”. De most már tudom, hogy akkor sem éreztem még igazán ezt a gyomorgörccsel érkező hívatlan vendéget.
Az igazi stressz, csak mostanában ért el, és kiderült, hogy nem lehet könnyedén elküldeni.
 
Amikor az életed a saját kezedben van, amikor már nem mások miatt hajtasz és küzdesz, hanem magadért, magadnak, magaddal, akkor mutatja meg az igazi arcát ez dolog.
 
Előtted van a napi feladat, meg a hosszútávú cél, és nincs menekvés, nincs pihenő, folyton csenget a lelkiismereted, hogy:
Megcsináltad? Elvégezted? Megtettél mindent? Tehetnél többet? 
Mi lesz! Hajrá! Tovább! Gyerünk!
 
A kérdések és kételyek akkor is ott vannak, ha megírtál egy tucat e-mailt, ha rendbe tetted a lakást, és ha aznap már több nem fér bele. 
Hiába vagy fáradt, hiába kéne erőt gyűjteni, az agyad kattog.
És nyekereg az ágy, és hangosan kattog a vekker, és óránként felébredsz, hogy reggel van-e már.
 
Hétvégén töltesz egy üveg bort, és mint az őrült mantrázod magadnak, hogy: Lazíts te ostoba!
Talán egy egészen rövid ideig ki is szakadsz, de úgyis eszedbe jut a legkedvesebb rajzfilm közbe is, hogy azért a csekkre félre kéne tenni azt a húszast, és még fel kéne írni, hogy hétfőn el ne felejtsd leadni azt a számlát.
 
Azért baromi nehéz szünetet erőltetni, mert teljesen el kéne hagyni az utadat és az agyadat ahhoz, hogy nyugtod legyél.
De te nem is akarsz igazán megszabadulni ezektől.
Büszke vagy rá, hogy csinálod. Büszke vagy rá, hogy az ég világon senkinek nem kell seggbe rúgnia ahhoz, hogy tudd a dolgod. Büszke vagy rá, hogy céljaid vannak, és haladsz feléjük.
 
Az a kis stresszgombóc, ami éles helyzetekben kitépi helyetted a hajad, néha háttérbe képes vonulni, de nem hagy el soha.
 
Az egész élet stresszel jár, és szépen lassan ezt el is fogadod.
Törekszem a boldogságra! Törekszem arra, hogy ne emésszem fel magam, és ez a legtöbb amit manapság tehetek.
 
Közhelyes és pofonegyszerű dolgokkal lassítom a lelkem:
Becsukom a szeme az első korty kávé közben, és nagyot sóhajtok.
Percekig bámulom a szemerkélő esőt.
Lassan hámozok meg egy érett mandarint.
Pontosan három percig csak a fogmosásra figyelek.
 
Napjában többször, pár másodperce megszűnök pörögni, hajtani, gondolni, és ez nem sok, de elég.
Aztán minden fut tovább…

Kommentek