Soha többé intellektus

Végtelenül elege volt már az entellektüell picsákból. Eddig is próbált a butábbakból válogatni, mert ugye azokkal kevesebb a gond. Füstbe burkolózva ültek egy kiskocsma előtti fűtött teraszon, s az ünnepek körüli bágyadt melankólia kötötte édes gúzsba mindkettőjüket.

- Esküszöm, ezentúl nem dugok meg olyat, akinek 40 felett van az IQ-ja. - mondta a fiatalabbik fiú és bosszúsan kortyolt egyet a forralt borból.
- Azok már növények, nem csajok...
- Még jobb. Az azt jelenti, hogy beszélni sem tudnak, ugye? Remek. Remek!
- Alíz? - kérdezte unottan a másik - Na, mi volt már megint? - ő is hörpintett egyet a sörös korsóból s a ragadós kocsma asztalra támaszkodva közelebb hajolt a legrégebbi haverhoz s ezzel jelezte, készen áll a házasságában egyenszürkére festett hétköznapokat feldobó történet befogadására.
- Ah, érted... Nagyjából tudod, hogy vagyok mostanában. Örülök, hogy élek, nem kell nekem semmi, csak hagyjanak lógva. Szóval, vasárnap otthon ülök, bámulom a semmit. És akkor jött Alíz. Érted, ahogy az általában van mostanság: Borús egy vasárnap délután, a csengő halkan berreg, mezítláb, ráérősen elvánszorgok az ajtóig s kérdezés nélkül nyomom meg a kaput nyitó kis billentyűt. Úgyis tudom ki jön. Kireteszelem az ajtót, résnyire nyitva hagyom s tudván, hogy még minimum három percem van, míg a lány a lifttel felér az ötödikre, elmegyek és csurrantok egyet. Kitárt wc ajtónál. Mert már ennyire szarok a protokollra. Közben a felvonó ismerős dallammal, majd azzal a barátságos robajjal meg is áll s a jól ismert piros kabát szökkent ki rajta, magával rántva a huszonéves, mosolygós, loknis barnát. Hiszen tudod, Alíz, folyton vigyorog. A kis cuki - hittem én. Szal, jön a családi karácsonyi vacsorától feldúltan, zavartan toporog előttem. Jó csaj, na. Kicsit macerás, de jó csaj.
Tudnom kellett volna, hogy vele is jön majd ez a „vegyük magunkat komolyabban” szakasz, de ki a tököm gondolta, hogy pont most. Annyira jól elvoltunk. Kezdte ezzel a baromsággal, hogy miért nem segítem le a kabátját, hát mondom, ez se normális, lassan két hónapja járkál fel és most jön rá? Aztán, közli, hogy mellesleg szarul nézek ki, megfáztam-e. Közben már a szoba felé halad, kibújván minden felesleges hacukából, ami a tél elleni védelmet hivatott szolgálni.
Én meg direkt turházok, meg paraszt vagyok, meg mert kiborít, mikor ilyeneket csinálnak. Női praktika, baszd meg.. Érted?
- Várj, egyelőre leragadtam annál, hogy vetkőzik. Bocs. Nekem bejön az a csaj és két hónapja nálad landolt azután a meredek buli után, nem nálam. Értsd meg, azóta engem csak a plüssmaci kényeztet...
- Barom. - röhögte el magát. - Te akartál nősülni, viseld a következményeit. Szóval, rövidre fogom. Bejön és elkezd nekem hadoválni valamit a szüleiről, meg, hogy az élet és, hogy a kor és mit tudom én. Én meg közben küzdök a taknyommal, mert fáj a fejem, szerintem az agyam helyén is takony volt, meg az orrom, de ez a csaj bitang jó, te is tudod. Ül ott az ágyamon és éppen csak a Heidegger-féle egzisztencializmust nem kezdi el taglalni, amikor én azon aggódom, hogy ilyen náthásan, hogy fog felállni. Komolyan, felrémlett bennem, hogy mi van pl. ha felsülök. Milyen ciki lett volna már?!
- Sartre...
- Mi?
- Ahogy én Alízt ismerem, inkább Sartre-ról beszélne, Heideggert utálja.
- Leszarom.
- Tudom... - legyintett, lemondólag.
- Szóval, akkor egy kicsit elegem lett és megkérdeztem, hogy akkor baszunk-e, vagy mi lesz.
- Mi? Így? Csak így?!
- Jah. Úgy voltam vele, hogy ha nem veszi a lapot és sikoltozva, meg puffogva odébbáll, én akkor is jól járok. Legalább nyugalomban sajnáltathatom magam tovább.
- Hát, te nem vagy ép... Komolyan... Mármint, mégiscsak... A tisztelet egy nő iránt.. Meg amúgy is, Alíz egy rendes lány.
- Jó, baszki, tudom, de bazira fájt a fejem, na! De a lényeg nem is ez. Folytatom. Egy pillanatra meghőkölt. Szerintem megfordult a fejében, hogy ilyenkor neki, mint nőnek, legalább felháborodást volna illendő színlelnie, de gondolom rájött, hogy sem ereje, sem energiája arra, hogy kiharcolja a tiszteletet. Szóval, valahogy témát váltott, aztán tekergett kicsit ott az ágyamon és aztán persze lefeküdtünk. Most akkor nem részletezem, hogy neked ne legyen olyan szar. Hülyén festenénk, ha álló dákóval kellene dumálnom neked. Szex közben végig nyögött, meg kacagott, el is ment viszonylag hamar, élvezte na. Minden pillanatát. Szívből.
- Akkor mi a baj?
- Hát, az hallod, hogy aztán arra ébredek, hogy sír. Ott fekszik mellettem és sír. Akkor esik le. Ez nem egy szexéhes kurva, ahogy reméltem. Ez is csak egy kislány. Egy egészen csöppnyi teremtés, akire figyelni kéne. Már mikor megismertem gyanús volt. Te régebben ismered, de én tulajdonképpen csak két hónapja. Amióta dugunk. Csúnyán hangzik, de lényegében csak testi a kapcsolat, bármennyire is meginog néha egyikőnk, vagy másikónk. Olykor ő beszél az anyjáról, olykor én, hogy mennyire megégettem magam az előző kapcsolatomban. De a szigorú tény akkor is csak ennyi. Dugunk. Egyikőnk sem akar többet.
 
- Mit csináltál?
- Ott hagytam a picsába...
- Mi?
 
- Felálltam, felvettem a gatyámat és a kabátom és elhúztam. Nem hagyta abba, sírt tovább. Én meg ott hagytam, hogy aztán lelkiismeret furdalástól lucskosan rójam az utcákat. Igazából azt hittem, hogy szétverte a lakást és majd elmebeteg üzenetekkel fog bombázni. Valami perverz álmomban azt is képzeltem, hogy kulcsot másoltat, vagy betör hozzám az éj közepén és majd lekötöz és megaláz és megkínoz.
- És mi történt?
- Semmi. Mire visszaértem, elment. Még az ajtót is nyitva hagyta. Lassan egy hónapja volt és azóta semmi hír róla. Hülye picsa. Jól megcsinálta. Nem is bírok tükörbe nézni azóta, hányok magamtól. Jó, nem hülye picsa... Egy kedves, jó lány volt. Én meg meg sem kérdeztem, hogy mi baja. De nem érdekelt, na. Anna előtt talán érdekelt volna, de azóta valahogy semmi sem érdekel...
- Na, jah...
- A tököm tele van, komolyan... Néha csak bámulom a végtelent s elképzelem, ahogy valami nagy mágus millió színből fonja össze a fehéret és a hatalmas hófehér egyszer elnyel mindent, bekebelezi a sötétet, a színeket és szépen lassan bezabál mindent. És aztán nem marad semmi, csak ez a bazi nagy fehér és végre csend lesz és hó és akkor majd jó lesz minden...
 
- Remek gondolat..
A forralt boros bögre és a korsó nem ürült ki. Gyors témaváltással, a két barát megbeszélte mikor és hol találkoznak két hét múlva a közös kondizás előtt, mert az új év fogadalma, hogy együtt megszabadulnak a felesleges kilóktól.
 
A hóra még két hetet kellett várni s akkor is alig hullott pár hópihe.. A fehér semmit nem törölt ki. A csilingelő piros kabát még jó ideig kísértette a fiút.
 
UniKot'z - Perfection Is Not My Style

Kommentek