Reggeli menekülés

Már megint eggyel hidegebb a reggel, már megint eggyel szürkébb az ég. Mitől legyen jó kedve az embernek, ha még korán is kell kelni? A fene vinné el...

 

Ha még egy órával tovább maradhatnék ágyban... Nem, igazából akkor is ugyanolyan nehéz lenne. A legjobb verzió amit el tudok képzelni, az egész nap ágyban maradás. Közben hozhatna valaki habos kakaót, meg langos péksüteményt, aztán egy kedves film után vissza is aludnék nyomban.

De minek is kínzom magam ilyen álomképekkel egy szimpla szerdán?

Hajat mosni felesleges lett volna este, hiszen úgyis összegyűr az ágy. Így viszont a zuhanyzós közjáték miatt még korábban ébresztett az óra, és a vízpára meg a hajformázási rutin sem ver belém feltétlenül életet.

Ha nem kéne smink, nem kéne így kapkodni, de a reggeli táskás szemeimre nem kíváncsi a világ, ez fix. És a reggeli kómában a tusvonal sem olyan gyors, mint amikor este kell szórakozásba igyekezni.

Tök jó, hogy kikészítettem a ruhát, csak éppen mostanra meggondoltam magam. A tükörbe nézve ezt az egyet látom élesen. Szarul nézek ki, nem értem hogy tetszhetett ez este.

Mást keresni azonban már nem olyan egyszerű, a hálószoba csillárja pedig kiégeti az agyam is. Az egy hete növekvő, halomban hagyott ruhák között lesz az igaz, jövök rá, miután az egész szekrényt szétcincáltam. Persze az az egy úgysem lesz meg ami most bevillant. Mindegy, legyen fekete. Az legalább nem kövérít.

Jajj a kávé! Már biztos kihűlt és így már az íze sem az igazi. Sebaj, koffein. Reggeli nem fér bele, de úgysincs itthon semmi, plusz úgysem vagyok éhes ilyen fáradtan.

Mi legyen a cipő? Biztos nem az ami elől van, mert ahhoz nem megy a táska amit este... ja, azt sem sikerült bepakolni. Csak egy rész Jóbarátokkal kellett volna kevesebbet nézni és most nem forogna a gyomrom a sietségtől.

Fülbevaló, gyűrű, nyaklánc, parfüm. Kell még egy plusz sál, meg egy plusz pulcsi sem árthat. Mennyivel könnyebb volt nyáron, amikor egy felső, egy alsó elven lehetett letudni a dolgokat!

Biztos, hogy elfelejtek valamit. Persze! Először a szemetet, amit nem hagyhatok egy napig az előszobában rohadni, úgyhogy vissza, utána meg a napszemüveg, ami nélkül még inkább fáj a létezés, úgyhogy még egy kör ajtónyitás-ajtócsukás.

És jönnek az emberek. A fele félelmetesebb zombi mint én, a másik fele meg olyan fitt, hogy rögtön dühbe gurulok. Hány órát aludtak ezek és vajon hová tartanak, hogy ilyen gördülékenyen megy ez nekik?

Már a felrobbanás határán állok, és tényleg egy helyben állok, mert azt a hülye bérletet csak nem találom, amikor végre megmentem magamat a külvilág további zajaitól.

Saját zaj kell, saját zene! És míg a villamos odakanyarodik, a metró begördül, a busz a célig fújtat, én elmerülök az egyetlen lehetséges mentsvárban, ami merőben más gondolatokat indít el bennem és ami felvidít annyira, hogy nagy levegőt véve belevessem magam a napra.

A kedvenc zeném, a kedvenc zenék. Életet mentenek egy fáradt őszi reggelen.

Zs.

Kommentek