Össze kellett törnöm a szíved

Holnaptól nem találkozunk, és nem is beszélgetünk többet. Igen, telefonon sem. Tudom, tudom. Nem fogod kibírni. Már régen meg kellett volna, hogy tegyem, de önző módon nem tettem. Most viszont már nem halogathatom tovább. Miattad. Érted. Sajnos nem érted…

Meg kellett védenem téged magamtól
 
Eszembe jut az a nap. Sírtál, és én is. De hidd el, így lesz neked a legjobb. Ezek azok a pillanatok, amikor megértem azt, milyen valóban felnőttnek lenni, és felelősséget vállalni, előre nézni.
 
Ha őszinte vagyok, akkor kettőnk közül te kötődtél jobban hozzám. Azt is mondhattam volna, te szerettél engem jobban. Egy kapcsolatban mindig így van. Én pedig önző módon kihasználtam ezt érzelmileg. Még akkor is, ha te minderről tudtál, sőt a te beleegyezéseddel tettem. Azt mondtad, neked ez nem baj, én pedig elhittem. Egyszerűen jól esett a rajongás, amivel körbevettél, a törődés, a rám fókuszálás.
 
Aztán egy nap nem mehetett mindez tovább. Nem csaltam meg vele senkit, nem csaptam be vele senkit, egyszerűen nem működött.
 
Persze tiltakoztál, és fogadkoztál. Erősnek kellett maradnom. Egyszerűen meg kellett, hogy óvjalak magamtól téged. Eléggé skizofrén ez a magyarázat, de valahogy mégiscsak erről van szó. Valóban rosszul hangzik, hogy mindezt érted tettem, mégis így van.
 
Tudtam már akkor is, hogy hiányozni fogsz. De a te érdekedben nem volt más választásom.  
 
 
Emlékek szigetén
 
Vannak napok, amikor megengedem magamnak, hogy rád gondoljak. Ritkán, de akadnak ilyen álmos délutánok, hűvös esték.
 
Ilyenkor átevezek egy pici szigetre gondolatban. Oda vittem az összes emlékünket. Kiszállok a parton, leülök, és csak emlékezem. Elképzellek, mit csinálhatsz, hogyan dolgozol, mikor elalszol, a fejed alá rakod a tenyered, és a tüzet bámulva lassan lecsukódnak a pilláid. Vajon eszedbe jutok-e előtte, és ha igen, hogyan szabadulsz meg tőlem.
 
Már nem fogom soha megtudni, és ez így van jól. Nem szoktam a szigeten sokáig maradni, mert mindig félek, hogy akkor nem megyek vissza, ott ragadok veled, mégis egyedül az emlékeimmel. 
 
Nem tudom, van-e másik életünk, hogy valaha még találkozhatunk. Azt mondtad, nem lehet így vége. Én azt mondom, bárhogy vége lehet.
 
Egyáltalán vége tud lenni az ehhez hasonló történeteknek?

Kommentek