Nőnek lenni jó?

A magyar nők hetven százaléka állítja, hogy ennek a mondatnak a végén felkiáltójel van vagy legalábbis elhagyható az a fránya kérdőjel. Ön meg bizonytalankodom, mint mindig és vívódom egy sort. Valószínűleg pontosan az az ember vagyok, akinek a hozzáállásán változtatni kell, akinek nem mindegy, hogy mit írnak ki a falra.

 

Egy sajtótájékoztatón ülök, ahol egy kutatás eredményét ismertetik. (A felmérésről és a Richter a Nőkért programról bővebben ITT!)

Nőnek lenni jó. Állítólag... Pedig én a hajnali négy órás alvásommal és temérdek zavaros gondolattal a fejemben éppen azt érzem, hogy embernek sem, nemhogy nőnek.

Aztán hallgatom a meghívott vendégek történeteit a témában és bármennyire is tiltakozom az agyalás ellen jelenleg, elgondolkodom a mondataikon, elgondolkodom magamon.

Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy lennék-e inkább férfi, azonnal igent mondanék. Itt meg most arról akarnak meggyőzni engem, hogy fogadjam el ezt a testet, ezt a szellemet, sőt, legyek büszke rá és találjam meg, élvezzem ki az előnyeit.

Mert a nő értékeli az élet apró örömeit. Mert a nő új életet teremt. Mert nő a szebbik nem. Mert a nő maga az otthon. Mert a nő szerethet. Mert a nő adhat.

Na igen. Ad és teremt. De még mennyit.

Mennyi teher és felelősség van a vállunkon, főleg most hogy olyan szépen kiharcoltuk magunknak a munkát, a karriert, meg azt, hogy mindenről lehessen és legyen véleményünk. Halmozzuk az összeset és közben rajtunk ragadt a háztartás is, de a férfiak még mindig nem tanultak meg szülni.

Így fortyogok magamban egy darabig, aztán természetesen a saját életem buktatóiban merülök el, különös tekintettel a régi nagy sebekre és az elmúlt pár hónap, hét fejleményeire.

Aztán rájövök, hogy mint mindig, most is én teremtettem meg magamnak azokat az élethelyzeteket, ami miatt szenvedek. Ha egyáltalán szenvedek...

Mert tőlem úgy nagy általánosságban nem kell kérni. Nem várom meg se a kérdést, se a kérést, csak figyelek és cselekszem. Az alá tolom a széket, aki alá éppen kell. Aztán várom, hogy megdicsérjenek, hogy hálálkodjanak és mártírkodom, hol hangosan, hol benn a fejemben, de olyan arckifejezéssel, ami úgyis mindent elmond.

Ráadásul ez mind felesleges energia a részemről, mert amikor csak úgy teszem a dolgom, azt, ami szerintem helyes, szinte kivétel nélkül élvezem is.

Örülök, ha a másik örül, örülök, hogy tudom mi tenné és teszi boldoggá. Szeretek adni és teremteni.

Akkor meg mi a gond?

Miért szenvedek attól, ami belém van kódolva és miért nem vagyok inkább büszke arra, hogy olyan nő vagyok, amilyen kell hogy legyek?

És közben elhangzanak azok a mondatok, amik igazolják, hogy másoknál is a fejben van a baj, nem a szerepekben, nem a választható utakban.

Kultúra és egyénfüggő, hogy azt az energiát, amit így is, úgy is beleteszünk a dolgokba, hogyan értékeljük, hogyan éljük meg.

Az egyik nő terhes, a másik állapotos, a harmadik meg várandós. Mindegyiknek egy új élet növekszik a szíve alatt, csak másképp gondolnak rá.

Vedd észre, hogy boldog vagy! Vedd észre, hogy mennyi dolog közül választhatsz, hogy mennyi mindenre vagy képes, hogy ennyi mindent egyszerre csak te tudsz véghezvinni női testben.

Annyi közhely, amit sokkal többször kellene a tükör előtt magadnak mantrázni, mert alapjaiban változtathatja meg a napodat, az életedet, a hozzáállásodat.

Lennék-e férfi? Választanám-e sokszor ezt a könnyebbnek tűnő utat? Szégyenlem, de igen.

A „jó” hír viszont az, hogy ezzel az opcióval nem kell számolnom, legalábbis ebben az életben. Így aztán nyugodtan koncentrálhatok akár arra is, hogy miért jó nőnek lenni. Mert sokszor tényleg az. Többször, mint ahányszor ezt végig merem gondolni.

Csak nekem kell valaki, aki emlékeztet erre. A férfiak, egy férfi, a többi nő, egy barátnő vagy éppen egy felmérés, egy program, ami miatt ezen a héten egy kicsit megint büszkébb vagyok magamra, ami miatt talán többször eszembe jut majd saját magamból energiát meríteni.

Úgyhogy kihúzom magam és elmosogatok, aztán felöltözök szépen és nem terhektől megkeseredett, hanem elfoglalt, nem feladatoktól megrogyott, hanem fontos és nélkülözhetetlen nőként iszom majd meg azt a pohár bort. Ha én elhiszem, a többiek is nagyobb eséllyel hiszik el nekem hogy jó vagyok, ahogy vagyok. Állítólag...

Vass Adrienn

Kommentek