Női terhek

Volt idő, amikor kinevettem a nőket, akik sokat beszéltek a fejfájásukról vagy a menstruációjukról. Nem értettem, hogy minek kell annyit nyávogni meg feministáskodni, mit kell belehalni a házimunka-karrier-gyerek szentháromságba. Minek kell annyit sírni? Miért nem élnek, szórakoznak inkább? Miért nem lépnek, ha valami nem jó?

Ó, szívem! - mondhatnám akkori önmagamnak. És mondhatnék még sok mást is, csak sajnos akkori önmagam még olyan nagyon szabad és fun és fiúkkal barátkozó, heteket partyzó menőcsaj volt, hogy úgyse figyelt volna a jó szóra.
Pedig azt is sejthette volna, hogy egyszer ő is "megöregszik", és lesz még meglepetés ebben az életben.
Tadaaaaam! Itt is van!
 
Kezdjük ott, hogy ami valaha nem fájt, az nem biztos, hogy soha nem is fog. Például ha régen nem voltál másnapos azokon a bizonyos reggeleken, majd harminc után leszel. És olykor olyan erővel, mintha az előző éveket is most szenvednéd el.
Aztán a migrén, meg az időjárással belopakodó fejfájás is olyan, ami egyik napról a másikra költözik be a következő húsz évre hozzád.
Meg például nem tudom hogy miből gondoljuk mi nők, hogy a kétpofára zabált fogamzásgátló a hormonjaival nem csap arcon egy idő után, és miért ne lehetne az, hogy újabban leszakad a derekad a baromi viccesen pirosbetűsnek hívott napokon.
És találomra hozzátenném még, hogy én speciel, mióta elkezdett érdekelni az életem és a jövőm, nehezebben és szarabbul alszom.
Így ezt a sok szar, ki se tudom pihenni rendesen.
Most, hogy vagy takarítani vagy dolgozni van időm, néha azért visszasírom a munkanélküli éveket, és vígan mosnám az ablakot, ha nem lenne más határidő, vagy ha nem tenne tönkre ezer dolog.
 
Az ilyen megfáradt középkorúakra mondtam én régen, és mondják ma is az új generációs partykirálynők, hogy "jéééézusom". Mert béna és lúzer, és tök megértem, hogy ha ilyen merev, meg ennyit picsog, menekül tőle a faszija...
Had mondják! Majd ők is eljutnak erre a pontra (ha lesz olyan szerencséjük, hogy szintet tudnak ugrani), és majd ők is érzik a tonnaként nehezedő súlyt, mind a lelkükre, mind a testükre...
 
Akik viszont soha nem fogják ezt igazán megérteni, azok a férfiak.
Mert ők soha nem fognak kétpofára hormont zabálni, őket nem látogatja meg havonta a Mikulás (a klimaxig bezárólag), őket nem taglózza le a tengernyi érzelem, ők nem aggódnak majd a háztartás miatt, és ők soha nem fognak gyereket kipréselni magukból, hogy aztán szoptassák, majd életük végéig túlféltsék.
 
Persze akadnak köztük megértőbbek, de a legtöbb csak annyit lát, hogy te hisztizel. Amire gyönyörűen vissza lehet üvölteni, és már kész is a veszekedés, amit te kezdtél, te, te labilis, érthetetlen, elmebeteg NŐ.
Lehet szépen magyarázni. Lehet kedvesen fejtegetni, de van egy olyan érzésem, hogy hasztalan.
Maximum majd úgy csinálnak, mintha értenék, és megpróbálnak nem súlyosbítani a problémádon, de belül tutibiztos hogy az motoszkál bennük, hogy túldrámázod, hogy túljátszod, hogy csak egy kicsit dilis vagy. Dilis, mint a többi.
 
És ha nem fájna mind, az eddig felsorolt valós probléma, hát ez a "megnemértettség" mindennek a teteje. Ez a gőzölgő szarkupacon a légy. Engem ez szomorít el a legjobban. Hogy a bajaim miatt, amiket marhára nem kértem és nem szeretek megélni, még őrültnek is vagyok titulálva olykor, ha a végkimerülés határán felcsattanok.
 
 
Tehát most nagy levegőt veszek, és még egyet, és még egyet....
És azt kívánom, hogy maradjon is ez így.
Hogy sok nő legyen, akit semmi nem tesz tönkre, aki a klasszikus "női bajokból" csak keveset érez, és kívánom, hogy a férfi se értsen meg soha igazán, mert az azt jelenti, hogy ő sem él majd át soha ilyen mélységeket.
 

Kommentek