Nevelőapa

Összejött egy nővel. Szép volt, kívánatos, kicsit több, mint az összes többi akkoriban. Egy barátja mutatta be, azzal a szlogennel, hogy szeretőt keres, mert nagyon unja a férjét. Rohadt ribancok, gondolta, ennyi elég nekik, pedig semmit sem tudott a nőről.
 

Ott tette vette magát a sörözőben, minden férfi követte a szeme sarkából. A nő érezte a kíváncsi tekinteteket, szeme egyre csillogóbbá vált. Igen, gondolta, újra nő vagyok. Három éve szülte meg a kisfiát és valóban, nem minden stimmelt a férjével, nagyon magányos volt. Örömmel fogadta el a meghívást egy sörre, úgyis csak a kicsi körül forgott már számára időtlen idők óta minden, míg a barátai csak mulattak, élvezték a felnőtt fiatalkor időtlenségét, a lehetőségek szabadságát.

Mikor a férfi betoppant, a lány heves szívdobogást érzett, bár leplezni próbálta, a férfi jelenléte olyan izgalmi állapotba hozta, amit már rég tudott magáénak. A véredények is örömmel üdvözölték a rég ismert érzést, bőséges folyadékot juttatva a lány végtagjaiba.

- Élek! - mély levegőt vett a bár fojtott füstös levegőjéből - Újra élek!

Kicsi Ábris úgyis alszik már a nagyinál, gondolta, mit számít, ha egy kicsit tovább marad. Semmit, győzte meg magát, és örömmel itta a férfi szavait.

A férfinak eléggé tetszett, úgy gondolta egy éjszakát, vagy akár kettőt megér, hogy ott maradjon és udvaroljon, bár számos lány várta a hívását, hátha aznap éjjel összefutnak még.

Fiatalok voltak, ha Ábris nincs, mindketten élik a súlytalan életüket, de a lány már tudta, nem csak magáért felel. De ez az éjszaka valahogy mágikus volt, pont nagyon szép volt, pont olyan kisugárzása volt, hogy senki sem tudott neki ellenállni.

A férje pedig elhanyagolta. Nem érdekelte sem a kisfiú, sem a lány igazán, egy család voltak, de a fontossági sorrendben a snowboard, szörf, motor után következett bármi más vagy bárki más. És a nő bosszút esküdött.

- Sírsz te még utánam, majd meglátod!

De a férfi csak nevetett, nevetséges volt a fenyegetőzés, mihez is kezdene, oldalán egy gyerekkel.

Mikor Eszter meglátta Zsoltot, valóban valami mást is megérzett, amit a férfi még csak nem is sejtett, mert a nők többsége rendelkezik azzal a képességgel, hogy jóval a jövőbeli történések előtt, már tudja, milyen végkimenetele lesz a történetnek. Igen. Eszter tudta, Zsolt egyelőre csak úgy tekint rá, mint bármelyik másik szép nőre, de a végzetük ennél sokkal több. Nem volt sok szabad estéje, hát mikor Zsolt hazakísérte, halkan, de visszautasíthatatlanul azt kérte, vigye fel magához. Mikor a férfi kapujához értek, nevetve hátraszólt :

- Most már örökké együtt leszünk, ugye tudod?

Zsolt hátrahőkölt. Hát ez meghibbant, egész biztos, de a vágy már lefelé kúszott, őrülten kívánta Esztert.

Aznap este megtörtént, aminek meg kell történnie, és sokkal többet adott, mint azt bármelyikük gondolta volna. Fénnyel teli szemük egymásban tapadt, mikor a hajnal elérkezett, már a végzetüket írták, ilyen a karma. Mikor valaki olyannal találkozol, akivel több dolgod van az életben, nem kellenek különféle produkciók és történések ahhoz, hogy érezzed, ezzel az emberrel más lesz minden. Nem tudod, ez jót vagy rosszat jelent, de érzed, nem marad a szíved érintetlenül.

A kémia veszettül működött, a nagy csapda mindkettejüket magába szippantotta, már az első alkalommal. Eszter amúgy is, már régóta élvezetek hiányában volt, Zsolt pedig már pont unta a hétköznapi kalandokat, valami többre vágyott, de a lányok sora kiábrándította, elvette tőle a hitet, hogy vannak normális nők.

Az első éjszaka varázsa egészen hajnalig tartott, akkor Eszter felébredt, a lelkiismerete nem engedte tovább aludni. Ábris, volt az első gondolata, bár tudta, jó helyen van a gyerek, mégis maró volt a fájdalom. Férje nem érdekelte, úgyis éppen valahol snowboardozott, csak másnapra várta. Nem a megcsalás ténye aggasztotta, hanem, hogy ez milyen hatással lesz a kisfiúra. Még csak három éves volt, kicsi csillagkék szeme ártatlanul, bizalommal mélyedt bárkire, aki ránézett. Csendes gyerek volt, akár órákon át eljátszott egy puzzle-lal, mondták is a nagyszülők, idősebb a koránál, nagyon okos gyerek.

A hajnal felébresztette, és nem hagyta visszaaludni. Ott vette a levegőt mellette az idegen férfi, és hiába tűnt előző nap úgy, megtalálta a „B” verziót, Zsolt idegen volt számára.

- Istenem, mit tettem? - gondolta.

Gyorsan felöltözött, taxit hívott, rohant a szüleihez, hogy mire kisfia felébred, vele legyen. Semmi jelentősége sem volt, hiszen a gyerek teljesen jól elvolt a nagyszülőknél, de a saját érzései mégis a közelébe nyomasztották, búcsú nélkül hagyta ott Zsoltot.

A férfi, mikor feleszmélt, úgy érezte, jó estét töltött el a nővel, milyen csodálatos isteni elrendezés, hogy megkímélte a kellemetlen reggeli találkozástól, és gyorsan elment. Szuper, gondolta, de a gyomra tájékán idegen érzés adta tudtul, jelen van. Eddig nem ismerte, mi ez? Megpróbálta elnyomni a kellemetlen előjelet, barátaival gyorsan megbeszélt egy találkozót, ahol részletesen beszámolt az éjszaka történtekről, bár miközben az eseményt taglalta, rossz érzés kerítette a hatalmába. Ezt nem kellene. Ez nem az a nő, akiről a haverjai ostoba mosolya véleményezhetne bármit, és eszébe jutott a lány hihetetlen mondata. „Örökké együtt leszünk.” Persze. De az emlékek egyfolytában eszébe jutottak, ahogy a kapun beléptek.

Két hónap múlva már együtt éltek. Átalakították a férfi lakását, kialakítottak egy kis szobát, ahol Ábris úgy aludhat, mint otthon. A gyerek szenvedett, szótlanná vált az amúgy is csendes, sírva kérte anyját, menjenek haza. A válás csúnya volt, nincs többé haza, tudták mindannyian. Ábris tágra nyílt szemekkel figyelte Zsoltot, aki szűzapaként azt sem tudta, mihez kezdjen a helyzettel. Nem az anyjára hasonlít sajnos, gondolta. Akkor talán könnyebb lenne.

De az éjszakák feledtették a nehezítő körülményeket, és a másnapok elviselhetőek lettek. Eszter sokat sírt, látta kisfia szenvedését, de már képtelen lett volna megnemtörténtté tenni a megtörténteket, így döntött, ez az életük most már.

A kisfiú és a férfi szemlélték egymást. A férfi úgy gondolta, minden kiszolgáltatott lény szeretetreméltó, hát nem lehetséges, hogy pont szerelme gyereke legyen a kivétel. A kicsi úgy gondolta, aranyos ez a férfi, de hol van az apja? Nem értette, mit tett rosszul, hogy így alakult kis élete, hiányzott az otthon meghitt hangulata.

Eszter pedig szenvedett. Hogyan magyarázza meg egy érzelmi analfabétának, hogyan kell viselkedni egy kisgyerekkel? Hogyan magyarázza meg egy háromévesnek, ezek után az apukájánál csak vendég lesz?

Szerelem és örök szeretet, ezek között őrlődött, átkozva a találkozás pillanatát. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha sosem találkoztak volna. Átkozta a gyerek apját, miért nem szerette jobban őt, miért kellett más utat választania. Aztán arra gondolt, mennyivel többet kap ő itt, végre újra nőként élhet.

Évek teltek, de az új család élete csak akkor lett könnyebb, mikor Eszter újra teherbe esett. Ábris sosem érezte többé azt a biztonságot, amit hároméves koráig élvezhetett, testvére születése csak mélyítette a szakadékot, bár mindannyian mást vártak. ő lett a féltestvér, főleg mikor már apjánál is megszületett a húga.

Sosem szűnt meg teljesen a távolság, örök konfliktust okozva a férfi és a fiú között, bár kapcsolatuk az idővel elmélyült. Sosem tudta azt érezni, amit vérszerinti gyerekei iránt, hiába tűntek el az évek, hiába tett meg mindenki a legtöbbet a helyzet érdekében.

Eszter sosem tudta megbocsátani azokat a mondatokat, tetteket, amiket Zsolt mondott vagy csinált Ábris ellenében, mert mindig azt érezte, egy gyengébbet bánt a férfi, ilyenkor nem tudta férfinak látni. Zsolt sosem tudta elfogadni, hogy Eszter nem engedi, hogy igazi apja legyen a gyereknek, és végül is volt is neki igazi apja, mit tegyen ő...

Ábris úgy fogalmazott udvariasan mindig, neki két apja van, de mindenki tudta, ez nem igaz. A nevelőapa, „csak” nevelőapa lesz mindig.

Aztán beteg lett, a vakbelét kellett megműteni. Hirtelen történt az egész, reggel rosszul lett, délutánra pedig már kimetszették a testéből a gyulladt kis részt, ami akár a halálát is okozhatta volna. Mikor felébredt, nem volt mellette senki, ám mikor az ajtón a nővér bejött, láthatta a három agyongyötört, aggódó embert. Az anyját, apját és nevelőapját.

Onnantól másképp érzett, és tudta, az idő nekik dolgozik. Onnantól úgy érezte, ahogy mondta : neki két apja van és egy anyja.

Kommentek