Nem szégyelled magad?

Ritka az olyan ember, aki nem tapasztalta meg gyerekkorában a â??nem szégyelled magad?â? kérdés bántó élét a lelkében. Ez a mondat â?? és az ehhez hasonlók - azért hangzanak el a legtöbb esetben, hogy egyfajta magatartásbeli változást hozzanak, vagy azt célozzák, hogy tudatában legyen az â??elkövetőâ? a tettei következményének.

 

Valójában azonban igazi méregtől csepegnek ezek a mondatok, melyek csak téves önértékeléshez, önvádaskodáshoz vezetnek és bűntudatot keltenek a kisgyerekben.

Mérgezett mondatok

Ezek az ártatlannak tűnő kérdések komoly károkat tudnak okozni. Szomorúságot, bűntudatot keltenek, fájó nyomokat hagynak maguk után, hosszú távon pedig téves önértékeléshez, önbizalomhiányhoz vezetnek. A szülők, nevelők, akik ezeket a mondatokat használják általában a hatalmukat, felsőbbségüket próbálják ily módon kifejezésre juttatni, vagy igazolni saját ráhatásukat a kisgyerekre. Sajnos a társadalmunkban, a családon belül is nagyon gyakori a vádaskodás, és a bűntudat tudatos felébresztése a másikban. Ez utóbbit azért használják eszközként, hogy a másikat tegyék felelőssé azért, amit ők maguk éreznek, vagy megélnek. Nagyon jó példa erre, amikor a gyerek összefirkálja otthon a falat, és azt mondja a szülő neki, hogy „mennyire elszomorít engem, amit tettél, szégyelld magad!” Amikor ugyanis bűntudatot ébresztünk a másikban, végtére is át akarjuk ruházni a másikra a felelősséget, hiszen mi magunk nem tudjuk megoldani a helyzetet. Nem tisztázzuk a másik felé a saját érzelmeinket, határainkat, hanem zsarolással és bűntudat ébresztéssel próbáljuk megakadályozni, hogy nehogy előforduljon még egyszer a dolog. Ez azonban nem azt tanítja igazából a gyermeknek, amit a szülő el akar érni.

Aki tisztában van saját értékeivel, annak nincs szüksége, hogy a másik szégyellje magát

Elsősorban magunkban kell megtalálni az okot, hogy mi az, ami engem zavar ebben a dologban, szülőként magamat kell a középpontba helyezni és elmondani a saját érzéseimet ezzel kapcsolatban. Ehhez persze ismernem kell önmagam, a saját értékeimet, és stabil érzelmi háttérrel is kell rendelkeznem. Ebben az esetben ugyanis nincs szükség önigazolásra, és nem kell nyomást gyakorolnom egy másik emberre, a saját gyerekemre, tehát nekem mint szülőnek nincs szükségem arra, hogy a gyerek szégyellje magát, csak azért, hogy önigazolást nyerjek ez által.

Sokféle lehet a válasz

A nem szégyelled magad kérdésre a gyerekek válaszai nagyon is sokrétűek lehetnek és nem minden esetben mutatnak a kívánt irányba. Az, akihez a kérdést intézik, általában meg vagy még inkább felerősítheti az érzést, azaz tényleg bűnösnek érezheti, és ténylegesen szégyellheti is magát, zavarban lehet, sőt ez az érzés még a haragot, vagy a dühöt is hatástalaníthatja, ezzel teljesen alárendeli magát a vádló félnek. Ám ez a legtöbb esetben nem elégíti ki azt, aki önhatalmúlag cselekszik, ugyanis sok esetben a szülő büntetni is akar, azt szeretné, ha a gyerek sajnálná, megbánná amit tett, hiszen ezzel beismerné, hogy ténylegesen szégyenletes dolgot művelt. Ám előfordul, hogy a kisgyerek reakciója nem elsődlegesen a szégyenérzet, hanem egy hárító mechanizmus az ami bekapcsol, a „nem az én hibám, ő kezdte, nem direkt csináltam, véletlen volt”, mellyel a legtöbb szülő nem tud mit kezdeni, és esetleg letorkolja a kisgyereket ahelyett, hogy megbeszélnék a történteket.

Önmagunk középpontba helyezése

Minden olyan lépés, melyet annak érdekében tesz valaki, hogy a másikat befeketítse, megalázza, lealacsonyítsa, - akár gyerekről, akár felnőttről van szó – az mindkét félre nézve gyerekes viselkedés. Fontos tehát szülőként megtanulnunk, hogy ne erősítsük fel a bűntudatot a gyermekünkben. Ha egy olyan helyzetben találjuk magunkat, ami számunkra sokkoló, nehezen elviselhető, vagy számunkra sértő, akkor próbáljuk újra megerősíteni a saját álláspontunkat, azonosítani, majd kifejezni azokat az érzéseinket, melyeket legbelül érzünk az ügy kapcsán, majd kijelölni saját határainkat, melyeket nem kívánunk átlépni. Az előbbi példánál maradva, a falfirka kapcsán például mondhatjuk azt, hogy most olyan dühös vagyok, hogy nem tudok veled beszélni. Ha lehiggadtunk, elmondhatjuk, hogy rendbe kell hozni a falat, melyhez időre és pénzre, vagy munkára van szükség. Ebbe belevonhatjuk a kisgyereket is, segíthet lemosni a firkát, így jóvá teheti a dolgot, érezheti a felelősséget, hogy a festőnek kifizetett pénzen nem fagyit kapott, hanem újrafestett falat.

Egy szó mint száz, az emberi kapcsolatok alapja az egymás tisztelete, megbecsülése és szeretete kell hogy legyen akkor is, ha egy felnőttről és egy gyerekről van szó, és nem pedig függőségi viszonyokon, félelmeken kell hogy nyugodjon a szülő gyerek kapcsolat, mely elégedetlenséget, zavart, szeretetlenséget, önbizalomhiányt szül.

Tömör Elisabeth MET terapeuta

Kommentek