Ne legyen tabu a gyász!

„Amennyiben szeretetteljes közeg veszi körül a gyászolót, az már a gyógyuláshoz vezető jó út” – fogalmaz Miklósné Jancsó Hanna. Mit jelent jól megélni a gyászunkat? Miért nem osztozunk egymás gyászában? Valóban leküzdhető az az űr, melyet a másik elveszítése jelent? Ilyen és hasonló kérdésekről beszélgettünk a mentálhigiénés szakemberrel, gyászcsoportvezetővel, aki október közepén Győrött indít önsegítő gyászcsoportot.

A 20. század első felében még elfogadott volt a halál. Vidéki településeken még a húszas években is összegyűltek az elhunyt körül. Ma mintha tabu lenne. Miért félünk a haláltól?
– A haláltól való erősödő félelmet én is érzékelem, de azt is látom, hogy azok számára, akik hozzám fordulnak, megkönnyebbülés, hogy őszintén lehet róla beszélni. Polcz Alaineszerint korunkban „intézményesült” a halál. Valóban, felgyorsult világunkban a fiatalok egyre többet dolgoznak, a szülők gondozására nem marad idejük. Így a kórház keretei közé szorul az elmúlás. Gyakorlatilag el vannak szigetelve az elmenők a családtól, ami egyre elfogadottabbá válik. Mára kivesztek a hagyományok, így nincsenek már meg azok a technikák, melyek a veszteség feldolgozását segítenék. Sok esetben a gyermekeket hozzátartozóik temetésén sem engedik jelen lenni, hogy kíméljék a lelküket. Ezzel viszont elveszik tőlük annak a lehetőségét, hogy megtapasztalják az élet rendjét és természetes végességét, valamint hitünknek azt az alapvetését, hogy az elmúlás életutunk egy állomása.
 
A gyászfolyamat nem a másik elvesztésekor, hanem az elmúlás jeleinél kezdődik. Hogyan éljük meg a közösen megélhető elmúlás folyamatát?
– Magam is megtapasztaltam, és azt tartom a legmegnyugtatóbbnak, hogy amennyi időt csak tud valaki az elmenővel tölteni, annyit legyen mellette, vele! Használjuk ki a még meglévő közös lehetőséget, és ne mulasszuk el! És ez igaz gyermekre és felnőttre egyaránt. Hadd érezze az eltávozó a közelségünket! Fontos továbbá, hogy kérdezzük a beteget, hogy megtudjuk, milyen gondolatok foglalkoztatják őt, aki a halál küszöbén áll. Látom, hogy az eltitkolt információk nagyon félrevezetők. Aki halálos beteg, általában tisztában van azzal, merre tart. Amennyiben körülveszik őt egy – minden bizonnyal jószándékú – óvó, betegségtitkoló légkörrel, ahol mindenki azt próbálja sugallani, hogy „nincs semmi baj, minden rendben lesz”, bármennyire is furcsának tűnik, inkább ártalmas. Ellenben ha meghallgatjuk, hogy mi foglalkoztatja igazán elmenőfélben levő szerettünket, hagyjuk elmondani vívódásait, akkor tudunk hathatósan segíteni.
 
A haldokló meghallgatása azonban sok esetben nem működik, mintha többen erre nem tartanák magukat képesnek…
– Valóban. Úgy látom, hogy az esetek túlnyomó részében ez attól függ, hogy milyen a családi légkör. Amennyiben őszinteségen alapuló, akkor általában tud működni. Amikor ez hiányt szenved, akkor van a nehezebb helyzet, mert a legtöbb esetben ilyenkor nem tud a haldokló megszabadulni a lelkét terhelő súlyos gondolatoktól.
 
Bármennyire is felkészülünk valaki elvesztésére, a veszteség akkor is űrt hagy a lelkünkben. Mit kezdjünk a másik hiányával?
– Személyiség- és tapasztalatfüggő, hogy kinek-kinek milyen megküzdési módszerei alakultak ki az élete során. Folyamatos változásban vagyunk, mindig vannak kisebb-nagyobb veszteségmegtapasztalásaink. A kérdés, hogy ezekkel mit kezdtünk. Ha korábban szeretetteli kapcsolat volt köztünk, akkor óhatatlanul egy sokkoló űr keletkezik bennünk. Jó, ha tudjuk, hogy ez természetes, a másik elvesztése bénító fájdalom! Egy idő elteltével ennek azonban oldódnia kell. A gyászfolyamat hátterében ott húzódik az is, hogy ha hívő az ember, akkor tudja, hogy jó helyen van a másik; ha nem így gondolkodik, akkor általában nagyobb az űr. A fájdalom ugyanolyan mélységű, csak a reménység másfajta. Amennyiben szeretetteljes közeg veszi körül a gyászolót, az már egy jó irány a gyógyuláshoz. Látnunk kell azonban, hogy egy családban mindenki másféle kötődéssel ugyan, de gyászol. Ilyenkor nagyon fontos a családtagok összefogása, a felborult egyensúly helyreállítása. Az is megtapasztalható, hogy a veszteséget megélő ember számára igen komoly segítséget jelent egy sorstárs, aki hozzá hasonló veszteséget élt meg. Ha tudunk valakivel beszélni, aki előbbre jár, mint mi, az reményt ad, hogy túl lehet élni a veszteséget.
„Az Isten a tenyerén hordoz minket” – mondják sokan. Jó felismernünk, hogy akitől a földön búcsút veszünk, őt az Isten átveszi a másik tenyerére. Az a kérdés, hogy ezt az űrt, távolságot hogyan és mivel töltjük ki. Először is tudatosítsuk, hogy a halál és a gyász normális folyamat. Sajnos ma hiányoznak azok a szokások, amelyek régen segítették a feldolgozás folyamatát. Érzékelhető, hogy egy idő után tabutémává válik a gyász, és a környezet azt mondja, jelzi, hogy lépjünk tovább. Ez nagyon fájdalmasan hat vissza. A türelmes társas emberi kapcsolatok fontosak ilyenkor. Ezt kéne elsősorban vissza- és nem leépíteni. Ne féljünk körülvenni és újra és újra meghallgatni a gyászolókat!
 
– Ebben nagyon nagy segítség lenne a gyülekezet és a gyülekezeten belüli gyászcsoport is. Utóbbira azonban nem tudok sok példát mondani…
– Sajnos azt tapasztalatom, hogy Magyarországon valóban nincs sok gyülekezeti gyászcsoport. Igazság van abban, hogy ne úgy sirassuk az elmentet, mint akinek nincs reménysége. Azt gondolom, ott kereshető a válasz, hogy sokan úgy érzik, mintha a gyász megélésével, emberi segítségkéréssel az ember hite gyengének tűnne. A legerősebb hit megélése közben is előfordulhat, hogy az ember a gyászában elveszettnek érzi magát! A csoportunkba hívő emberek is jelentkeznek, akiknek általában nem a hitük rendült meg, hanem a fájdalmuk bizonyul túl erősnek.
 
Az Ó- és Újszövetség is rámutat, hogy a gyász nem Isten hiányát jelenti, hanem az itt maradt egy részének az elvesztését…
– Jézus is megrendült a szívében, és megsiratta Lázárt, mielőtt segített rajta. A mélyen hívő ember érezheti magát a gyászában elveszettnek, de ettől még az Úristen nem hagyta el őt.
 
– Hogyan épül fel az önsegítő gyászcsoport?

A csoportfoglalkozás lényege, hogy megerősödve vezessük vissza a hétköznapokba a résztvevőket.Mentálhigiénés módszertani hátteret követünk, a kétórás együttléteknek meghatározott belső szerkezete van. Kétheti rendszerességgel tíz alkalommal gyűlünk össze. Singer Magdolna hospice- és gyásztanácsadó, a gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület elnöke képzésén tanultam meg ennek a működtetését. A csoportfoglalkozásokon olyan beszélgetési módszereket alkalmazunk, melyek által a csoport tagjai közelíteni tudnak az elhunyt emlékének felidézéséhez. Az önismereti jellegű és csoportépítő feladatok során egyre inkább megtaláljuk az életünkben a helyét annak, akit elvesztettünk.


A beszélgetésen túl más technikákat is alkalmaznak?
– Az összejövetelek alapvetően beszélgetősek, de csoportjátékok is vannak. Utóbbi talán furcsán hangzik, de az a lényege, hogy a résztvevők rájöjjenek, hogy miként tudják megerősíteni magukat a sorstársaik segítségével, és hogyan lehet egy bizakodóbb jövőképet felépíteniük. Ehhez viszont játékos foglalkozásra is szükség van. A csoportfoglalkozás minden nehézséget nem old meg, azonban képes a nehéz időszakon átsegíteni a csoporttagokat. Azért vagyunk ott, hogy a gyásszal kezdjünk valamit, ezért ebben a körben nyugodtan lehet beszélni a halálról. Itt mindenki elmondhatja azt, amit már máshol esetleg unnak, teherként élnek meg. Kölcsönösen gazdagító találkozások ezek. Az elmúlt évek pozitív tapasztalata, hogy a csoport tagjai általában a későbbiekben is tartják egymással a kapcsolatot.
 
Az önsegítés közösségépítés is, melyhez közben a Szentírás vigasztaló szava is társul. Kik csatlakozhatnak a csoporthoz?
– Szeretettel várjuk azokat, akik szeretnék a gyászukat megélni és feldolgozni. Vannak, akik nem hívőként érkeznek. Az ismerkedés alkalmával mindig elmondom, hogy a gyászcsoportot hívő emberként vezetem, ami azt is jelenti, hogy ahol úgy érzem, hogy fontos hitalapú mondanivalóm van, ott én azt elmondom. Ezt mindenki el szokta fogadni.

A Győri Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében 2018. október 15-én indul önsegítő gyászcsoport. A csoportfoglalkozások vezetője: Miklósné Jancsó Hanna mentálhigiénés szakember, gyászcsoportvezető. A csoportba a gyülekezet honlapján (gyor.lutheran.hu) megtalálható elérhetőségeken keresztül lehet jelentkezni.


 
Forrás: https://www.evangelikus.hu/ne-legyen-tabu-gyasz

Kommentek