Mit is hoz a Mikulás?

Tudattalanul, rohanva át az életen élünk. A gyereknevelés sem kivétel sajnos. Belátva a hibáinkat persze próbálunk kompenzálni. De ezzel sajnos, ha belegondolunk, erőszakot teszünk azon, akit a legjobban szeretünk. Erről a kínos kérdésről beszélgettem így december első hetében Tömör Elisabeth-tel, a méltán népszerű érintés és karma című könyv írónőjével.

 

Közeledünk a Mikuláshoz, ilyenkor sokan túlzásokba esnek, és narancs, meg persze dió helyett akár okos telefont is hozhat a Mikulás a gyereknek. Milyen út vezet idáig, és mi ennek az érthetetlen nagyzolásnak, vagy elcsúszásnak a lelki háttere?

Azt látom, hogy rengetegen nevelnek gyerekeket csak úgy, ahogy esik, úgy puffan alapon, átgondolatlanul, hosszú távú tervek nélkül. Kezdhetném onnan, hogy már a gyerekvállalás előtt sem gondolják végig és készülnek fel arra, hogy a gyerek egy életre szóló „projekt”, amit nem lehet bizonyos időközönként szüneteltetni, ha megunom, vagy nincs kedvem hozzá. Azonban nem erről kell elsősorban beszélni, hanem arról, hogy mivel a gyerekvállalás sem volt tudatos, és átgondolt, úgy a gyereknevelés sem az, mely nem ér véget nyolc- tíz éves korban. A minap például azt hallottam, a villamoson, amint egy anyuka meséli a másiknak, hogy az ő másodikos kislánya már milyen nagy, már nem gyerek, és érzelmileg mindent megkapott már, hogy elindulhasson az életben. Így mivel már rá nincs is szüksége, nyugodtan vállalhat egy hosszabb utat külföldre… A szülő mellett valahogy felnő a gyerek azt is mondhatnám, hogy véletlenszerűen. A gyerek a kérdéseivel, igényeivel, elvárásaival, sőt akár csak a lényével is sokszor idegesíti a felnőttet. Érzelmileg elhanyagolttá válik, melyet persze a szülő érez, és bűntudata is van miatta. Aztán amikor érkeznek az ünnepek, akkor legálissá válik az ajándékozás, mely lehetőséget ad a túlkapásokra, és a lelkiismeret furdalást értékes, drága ajándékokkal szeretnénk elhallgattatni, ahogyan a gyereket is.

Azt gondolhatnánk, a gyerekek örülnek a nagy meglepetéseknek nem?

Persze, hogy örülnek. De azt is érzik, hogy ez valahol megvesztegetés, hogy maradjon csendben, és ne zavarja a szülőt. Magyarul pénzért megvettük kilóra akár a kisgyereket, akár a kamaszt. Pedig a gyereknek a szülő bátorító, szeretettel teli jelenlétére lenne szüksége, elsősorban nem fizikai, hanem lelki értelemben, amikor megtiszteljük a másikat a figyelmünkkel, legyen szó egy ovisról, vagy egy tiniről.

Akkor igazából ez egyfajta erőszak?

Abszolút jól mondod. A Mikulás erőszakot hoz a puttonyába, mégpedig csillogó papírba csomagolva azt. Úgy kell ezt érteni, hogy ráerőszakolják a szülők a gyerekeikre azt az ajándékot, amit ők gondolnak számukra jónak, és nem arra figyelnek, hogy a gyerek minek örülne igazából. A szülők sajnos önző módon megint csak saját bűntudatuktól vezérelve vásárolnak ajándékot, és nem a saját gyereküket ismerve tudják, hogy mi okoz majd meglepetést neki. Ez a nagy baj ezzel.

Tudsz erre példát mondani a praxisodból?

Nem teljesen idevág, de az elmúlt héten láttam az egyik kliensem barátnőjének egy rövid házi videóját, mely jól példázza azt, hogy mennyire nem ismerik a szülők a saját gyerekeiket, és azok reakcióit, illetve, hogy puszta jófejségből, hogyan csinálnak hülyét a saját gyerekükből mindenki előtt. Adott egy szép család, apa anya kisfiú és kislány. A kisfiú „pontokért” takarít, mert egy bizonyos pontszámot ha elér – ígérte az édesanyja – akkor megveszi neki az áhított hörcsögöt. Mivel nem jöttek össze a pontok, a kishúga, akinek –fura mód - volt annyi spórolt pénze, és aki ismerte a bátyját, megsajnálta, és megvette neki a hörcsögöt, hogy örömet okozzon. Amikor a lány odaadta a hörcsögöt a fiúnak, mindketten elsírták magukat, és egymás karjában zokogtak tovább. Az édesanya pedig az egészet levideózta, hogy milyen édesek, és ezt megosztotta a közösségi oldalán. Arról pedig fogalma sem volt, hogy a felgyülemlett feszültség, a szeretetlenség csalt könnyeket a gyerekek szemébe. Az édesanya első gondolata pedig sajnos nem az volt, hogy támogatja, és feloldja a gyerekekben ezt a feszültséget, akár öleléssel, akár beszélgetéssel, hanem az első gondolata az volt, hogy de cukik lesznek a videón, és filmre vette őket.

Minden szülő érzi azt, hogy néha idegesíti a gyereke. Mégis hogyan ne csússzunk bele abba az élethelyzetbe, amikor már azt vesszük észre, hogy érzelmileg teljesen elidegenedtünk a saját gyerekünktől?

Egyszerű dolgokra kell gondolni ilyenkor, mint a közösen eltöltött idő, a szeretet és a figyelem. A jó úton való elinduláshoz kell egy nagy adag önismeret, mely a legtöbb emberből mélységeiben hiányzik. ha magunkat ismerjük, akkor tudunk a gyerekeinkre is fókuszálni, őket is megismerni, feléjük fordulni. Az ünnepekkor nem az a lényeg, hogy tele legyen a fa szuper kütyükkel, méregdrága legókkal, hanem inkább az, hogy együtt tudjunk játszani, egymásnak tudjunk örülni, feszélyezettség, erőlködés nélkül.

Kommentek