Mindennapi kis függőségeink

Attól még, hogy nem vagy alkoholista, vagy nem élsz rendszeresen ilyen vagy olyan drogokkal, még nyugodtan nevezheted magad függőnek.

 

 Ugyanis egyre népszerűbb sajnos, hogy függünk a párunktól, a gyerekeinktől, az anyánktól, vagy éppen a barátnőnktől. Tömör Elisabeth-tel, a méltán népszerű Érintés és karma című könyv írónőjével beszélgettem erről a gyakran szőnyeg alá söpört problémáról, mely igen csak sok konfliktust okoz a mindennapi életünkben, a legtöbbször észrevétlenül.

Bátornak nevezem

A drogok után a kapcsolatoktól való függőség az egyik leggyakoribb a mai embereknél. A legtöbben nem is tudnak róla, mások rettenetesen szenvednek tőle, mégsem változtatnak. Minél régebben fennálló függőségről beszélünk, annál nehezebb tenni ellene, és a legtöbb esetben ez segítség nélkül nem is megy, ami egyáltalán nem szégyen! „Azt az embert, aki segítséget kér, és elmegy egy pszichológushoz, vagy terapeutához, mert belátja, hogy baj van, és lépni szeretne, de egyedül nem képes rá, én azt én bátornak nevezem.” – mondja Tömör Elisabeth. „Ha kapcsolatfüggőségekről beszélünk, a spektrum igen széles, mégis a leggyakrabban talán a párunktól függünk, mégpedig a legkevésbé anyagi értelemben. De természetesen ez is lehet ok, ám a mélyre ásva gyorsan kiderül, hogy megoldható lenne az élet másképp is. Ragaszkodásunkat sokszor a félelmek hatják át és bénítanak meg minket. Függőségünk általában az önismeret hiányából fakad. A házastárstól, élettárstól való függésre azért van szükségünk, mert egyfajta sikerélményt, önigazolást ad, hogy lám rám még szükség van, érek még valamit, nélkülem nem menne tovább az élet, csak így csikarhatok ki egy kis szeretetet, és csak így lehetek „sikeres” az életben. Sajnos ez nagy csapda, hiszen a boldogságomat, a boldogulásomat egy másik embertől teszem függővé, holott az az én saját forrásimból és erőmből kellene, hogy fakadjon.” – magyarázza Elisabeth.

Igen, a gyerektől is lehet függeni

Ez is igen gyakori függőség, mikor a saját gyerek jelenti számomra a boldogságot. Persze, hozzájárul ahhoz, de nem szabad, hogy egyedüli, centrális örömforrásként szolgáljon, hiszen pillanatnyi, vagy majd hosszú távú hiányában én magam megszűnök létezni. „Mindig hitetlenkedve nézem a közösségi oldalakon azokat a szülői profilképeket, melyeken a gyerekekkel premier plánban pózolnak általában az anyukák. Ez nem csak a teljes önfeladás és önmaga elvesztése nevű útra való első lépés, de majdnem biztos jele annak, hogy számára csak a gyereke létezik, önmaga teljesen háttérbe szorul, majd az évek folyamán elfelejtődik. Miért baj ez? Mert ezzel hatalmas terhet rakunk édes kincsünk vállaira, megoldhatatlan, lehetetlen küldetésre küldjük. A gyerek ugyanis nem töltheti be az űrt, nem léphet be a házastárs, a férj, vagy a feleség szerepébe, és ha be is lép, akkor olyan sérüléseket visz majd át a saját életébe, párválasztásába, mely működésképtelenné válik. Ki akarná ezt tenni a saját gyerekével? A gyerek szeretné a szülőjét boldognak látni, ám nem lehet őt kihasználni és instant szeretetbankként működtetni.” – mondja Tömör Elisabeth MET terapeuta.

A testvértől is lehet függeni

„Több hónapig járt hozzám egy kliens, egy fiatalasszony, akinek már magának is három gyereke volt. Ez azonban nem volt akadály számára, és a testvérére még mindig saját gyerekeként tekintett nem pedig a testvér szerepében élt mellette. A hétről hétre való terápiás beszélgetések és MET kezelések hatására felismerte, hogy az édesanyja szerepét akarja átvenni, meg akarja folyamatosan menteni a testvérét. Az elején a megmondós, „kártyaosztogatós” stílusban. Később a szeretet adós, megvigasztalós szerepkörben. Egyik sem hozott sikert. Már a saját házasságában is kezdetek rezegni a lécek, a három órás végeláthatatlan és parttalan telefonbeszélgetések, az éjszakai odamegyek-és-rád-parancsolok,-hogy egyél,-és-igyál, hogy-ne-vágd-fel-az-ereidet,-mert-egy-férfi-sem-ér-annyit” akciók miatt. Miért volt szüksége erre a kapcsolatra ebben a formában a fiatalasszonynak? Felesleges félelmek tartották fogva, attól félt, hogy elveszíti erkölcsileg és fizikailag a testvérét. Hatalmas félelem ez. Ám egyik este, amikor ő maga betegen feküdt otthon, és megint hívta a testvére, azt tudta mondani, hogy nem megyek. Neked kell megoldanod. Szeretlek, és itt vagyok neked mindig, de ezek az én határaim. Felismerte, hogy nem lehet senkit sem megmenteni a saját sorsától, csak ideig óráig. Ha valaki öngyilkos akar lenni, az az lesz, és ezt el kell fogadni majd valahogy. Az ő élete. Nehéz és súlyos szavak, gondolatok. Aznap este azt mesélte belátta, bármi is történik reggelre, nem ő a felelős érte…”

Bogáti Gabi

 

Kommentek