Miért nem vagyok elég szép magamnak?

Soha életemben nem láttam még igazán szépnek magam. Akkor sem, amikor mások szerint néztem ki jól és akkor sem, amikor én éreztem magam megfelelően a bőrömben. Ha a szépségre gondolok, képtelen vagyok őszintén melléírni a nevemet. Túl sok olyan információt kapok kívülről, ami elbizonytalanít. És én vagyok a marha, amiért ezeknek a hangoknak hiszek és ezeknek próbálok megfelelni.
 

Nem arról van szó, hogy folyamatos mélabúban élek amiatt a tény miatt, hogy a saját agyam szerint „nem nézek ki jól”, közel sem. Sok év van már mögöttem és egyre magabiztosabb, boldogabb emberré váltam, miközben tisztában vagyok azzal, hogy a külsőmmel nem nyűgözhetem le a világot. Sok minden másra gyúrok, talán pont ezért, és már nem teszek fel felesleges kérdéseket, hogy miért nem születtem magasabbnak, vékonyabbnak, miért nem kaptam szebb arcot, hajat, alkatot...

Ha valaki megjegyzést tesz a külsőmre, már nem alszom miatta rosszul éjszaka és nem gyűlik könny a szemembe ha mélyen és sokáig tükörbe kell néznem.

Megpróbálok minél többet mosolyogni erre a testre, mert több mint valószínű, hogy én már ebben maradok.

De mégsem vagyok elég erős ahhoz, hogy szépnek érezzem magam és ez szomorú. Nem kellene úgy leélni egy életet, hogy valahol mélyen megveted a külsődet és ezért saját magad.

Természetesen én is sokszor megkapom másoktól, hogy mennyi mindent tehetnék azért, hogy „jó nő” legyek. Hogy tessék futni, meg fehérjeport inni és akkor mint „szép ember”, végre boldog életem lesz, de őszintén szólva ez a megoldás egy kicsit bosszant.

Bosszant, mert tudom, hogy a legboldogtalanabb akkor voltam, amikor a leginkább odafigyeltem arra, hogy hogyan nézek ki, és bosszant, mert ettől azt érzem, hogy tényleg ennyire elcseszetten gondolkodik a szépségről a világ azon része, amelyikkel kapcsolatba kerülök. Azt érzem, hogy ahogy vagyok, úgy nem vagyok jó, nem vagyok elég, pedig nem szabadna ezt éreznem, nem szabadna, hogy ez igaz legyen.

Ha megkérdezel egy átlagos európai nőt, hogy vajon szépnek látja-e magát, nagyobb valószínűséggel kapsz nemleges választ, mint igent. Pedig ha a többség nem szép, akkor miért ehhez mérjük az embert?

Miért van az, hogy egy átlagos nőnek nap mint nap rosszul kell éreznie magát azért, mert nem úgy néz ki, mint az általa és mások által megálmodott ideál? Miért van az, hogy átlagosnak vagy kifejezetten csúnyának és rossznak kell éreznünk magunkat centik, kilók és szeplők miatt?

Nem is tudom kire lehet ezt fogni, mert hogy a férfiak nyakába nem varrhatjuk, az biztos. Nem a férfiak találták ki egyes egyedül, hogy milyen legyen egy jó nő 2015-ben és nem ők gerjesztik ezt az egészet tovább, nem ők hisztiznek, nem ők próbálnak valaki mássá válni, valami lehetetlen képnek megfelelni. Részük van benne, de mi is ballagunk szemellenzővel előre ahelyett, hogy megállnánk, körbenéznénk és elkezdenénk makacsul ragaszkodni ahhoz, hogy vagyunk akik vagyunk és ez éppen így jó!

Nem akarok kifejezetten a márkáról beszélni, amelyik ismét olyan videót dobott elénk, amitől percekig könnyeztem és amitől ismét dühös voltam magamra, meg a többi nőre, aki nem érzik elég jónak magukat, és közben büszke azokra, akik a szépséget választották. Reklám, nem reklám, többször kéne ezen gondolkodnunk és többször kéne cselekednünk is, vagy legalább hangosan szólni.

Én vagyok az egyik legrosszabb alapanyag, mert én már régen belenyugodtam abba, hogy sohasem leszek elég jó, elég szép és ezt a címkét szinte a homlokomon hordom. Tudok viccelni vele és tudok nevetni rajta, de nem változok. Sem a testem, sem a lelkem.

És mégis, a többi nőt szépnek látom. Azokat is, akik ugyanolyan nehezen fogadják el magukat, mint én és akik nagyon nem illenek bele a top kategóriába.

Talán együtt mégis képesek lennénk egy lépést tenni előre? Talán ha sokan együtt kiáltjuk, hogy elég jók vagyunk, még én is el tudnám hinni?

Te melyik ajtót választanád, azt amelyiken a szépek léphetnek be, vagy azt, amelyiken az átlagosak?

 

Kommentek