Lista az exekről

A lány nagyot sóhajtott. Nem lehet több! Meg kell állni! Az asztalon egy papír, tele nevekkel. A számok nem hazudnak. Ez leírva, kimondva és átgondolva is sok. Túl sok! A szomszédban egy fiú ugyanígy játszik egy hosszabb névsorral, szégyennek nyoma sincs az arcán. Skalpok ezek, trófeák, sikeres vadászatok. Ha valami, hát ez büszkeségre ad okot!

A Számos pasas című filmben Ally, egy furcsa cikk miatt pánikol be. A teória szerint ugyanis, ha valaki húsz férfi után sem találta meg az igazit, örökre keresztet vethet a boldogságra. Egy happyenddel végződő vígjátékról beszélünk, de a téma halálosan komoly.
 
 
Azt tudjuk, hogy a férfiaknak mindent szabad, de egy nőnek mennyi férfi a megengedett? Bizonyos szám fölött immunissá válik az ember a komoly kapcsolatra, a szerelemre? (Komolyan le kellett írnom ezeket a kérdéseket?)
 
 
Csak azért nem hiszek a női egyenjogúságban, mert eleve az emberek sem egyenlők. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Az egyik tud rétest sütni, a másik meg kereket cserélni. Millió dologban különbözünk, miért pont a kapcsolataink számát illetően lennénk egyformák? Egy olyan séma szerint kellene élni, amiben például minden nőnek öt kapcsolata lehet egy élet alatt, a férfiaknak meg tíz? Visszavezethetnénk persze ezt az egészet a biológiára, hogy miért fontosabb a hímnek a magot szórni, és miért kell a nősténynek inkább a csendes utódgondozásra fókuszálni, de nem minden a velünk született ösztön.
Ha egy kedves, otthon dolgozó, vidéki fiút hasonlítunk össze egy szintén kedves de nagyvárosi, éjszakai életben forgolódó lánnyal, könnyen megeshet, hogy a lánynak lesz több mesélnivalója hódítás terén. Talán nem is lepődünk meg annyira. Vérmérséklettől, környezettől, szerencsétől és még sorolhatnám hosszan mennyi mindentől függ, hogy valaki megtalálja-e az ő igaziját, vagy hogy egyáltalán adott pillanatban meg akarja-e találni.
 
 
A problémát itt is, mint oly sokszor az okozza, hogy az emberek hajlamosak a saját önző érdekeik szerint élni és ítélni. A férfiaknak érdekük, hogy a nőket féken tartsák, mert rettentően nehezen dolgozzál fel, ha véletlenül ők is prédává vállnak és élesedik a verseny. A monogám, kevésbé csapongó nőknek érdekük, hogy megvessék túlbuzgó ellenfeleiket, mert így harmatos virágszálként tündökölhetnek.
 
 
Eddigi életem során voltam már minimum két teljesen különböző nőtípus. Egy igazán hosszú párkapcsolat idején én voltam a legprűdebb, legkritikusabb nő akit a környéken találni lehetett. A monogámiát az egyetlen igaz életformának tekintettem, és mindenkit, aki ebben nem volt képes azonnal működni, selejtként aposztrofáltam. Nem értettem a boldog, fiatal lányokat, aki vették a fáradságot, hogy a közepesen rossz állandó helyett keressék tovább a megfelelőt. Hiába haldoklott a kapcsolatom, hittem, hogy együtt maradni helyes és szükségszerű, mivel biztonságos. Majd jött a szakítás és a magam módján tombolni kezdetem. Kerestem a különböző férfiakat, és bennük magamat. Előbb szilárdultam meg én, mint ahogy ideért volna az igazi, de legalább már nem vagyok zsákbamacska, azt kapod, amit látsz.
 
 
Még egy problémát megemlítenék. A férfiakat átállítani ugyanis arra, hogy a hozzájuk hasonlóan kutakodó nőneműeket ne vessék meg, még mindig nem egyszerű feladat. Kellene egy kis női összetartás az ösztönzésükhöz. Ha a szebbik nem elhinné magáról, hogy joga van akárhogy élni, ahogy csak lehetőségei és erkölcse engedi, és megértenék azt is, aki nem az ő szavaikat visszhangozza, talán a férfiak is engednének. Megbotránkozás helyett nevethetnénk mi is ismerőseink pikáns történetein, éppen úgy, ahogy ezt odaát teszik.
 
 
Végezetül pedig még egy kérdés: Ha minden nő lehorgonyoz az első lehetőségnél, mert ez az üdvözítendő forma, akkor a skalpvadász férfiak kikkel szórakoztatják majd magukat egy szerda éjszakán? Van egy mondás, miszerint a „sokat próbált” nőből lesz az igazi feleség, mert ugye tapasztalat teszi a mestert. Gondolom, ennek sincs semmi alapja...
 
 
Mielőtt félreértenétek, a történet tanulsága nem az, hogy a nők induljanak csatába, és zsákszámra hordják haza a pasikat, hanem az, hogy keresni addig kell, ameddig nincs meg az, ahol maradni érdemes. Nem kell a harmadik barátunkat csak azért dobni, mert még nem próbáltunk eleget, és nem kell a huszadiknál lehorgonyozni a rémisztő mutató miatt. Mindegy hogy férfi vagy női testben születtünk, akkor írjuk be az utolsó nevet a naplónkba, amikor megtaláltuk azt, amit tudtunkon kívül egész végig kerestünk. Ilyen egyszerű ez.

Kommentek