Lelkem útjain – amikor szó szerint le kellett merülnöm a legnagyobb mélységekbe

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy másik életem. Mostanában sokszor eszembe jut. Amikor rossz a kedvem, vagy amikor bátorításra, erőre van szükségem.

Roncsok és barlangok mélyén
Mindig is imádtam a tengert. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy a halak csillagjegy szülötte vagyok. Megnyugtat, és elringat. Ám a tenger más kincseket is rejt, és én szerettem volna mind felfedezni. Így búvár lettem. Elvégeztem az alap tanfolyamot, aztán a haladót. Később a mentőbúvárit, és végül az állt nagy betűkkel az oklevelemen a sikeres vizsgák után, hogy mester búvár. Ezzel a hivatalos fokozattal akár már munkát is vállalhattam volna a világon bárhol. Ám engem más érdekelt. A speciális tanfolyamok közül, ami elérhető volt, megszereztem. Így a képesítéseim között szerepel a teljesség igénye nélkül a mélymerülő búvár, a kevert gázokkal való merülésekre feljogosító igazolvány, ahogyan a tengerbiológus képzettség is. Mégis, a legbüszkébb a zárt terekben való merüléseket bizonyító sikeres vizsgáimra vagyok. Illetve nem is magukra vizsgákra – bár már önmagukban azok is eléggé embert próbálóak és határokat feszegetőek voltak -, hanem inkább a tudásra, és a lehetőségre. Zárt térben, azaz roncsok belsejében és barlangokban merülni kiváltság. Nem mindenki alkalmas rá. Szükség van hozzá egy adag önismeretre, precizitásra, és tiszteletre. Talán ez utóbbi a legfontosabb.
 
Láttam szépet és gyönyörűt, és láttam drámát is
Sok helyen merültem, és sok mindent láttam. Mesés dolgokat, korallokat, állatokat, növényeket. Úsztam együtt vad delfinekkel, csodáltam, ahogyan bolondoznak velem, és merültem igazi teknőssel a tenger közepén, láttam hatalmas manta rájákat, és még hatalmasabb barakuda halrajt, és beúsztam a tonhalak körkörös rajának a kellős közepébe. Merültem az éjszakai tengerben, ahol az algák foszforeszkáló csodájának is a részese lehettem. De láttam ijesztő és szörnyű dolgokat, és „majdnem” tragédiákat is. A Vörös –tengerbe veszett komphajó roncsának belsejében az autókat, a csomagokat, a második világháborús csatahajón, a vonatokat, motorokat, a repülőgép roncsában a vezetékeket, a pilótafülkét. Láttam pánikba esni búvárt a víz alatt, menekültem előle, nehogy magával rántson, láttam majdnem meghalni őt, és láttam hogyan kell újraéleszteni élesben. Láttam a barlang gyomrában eszméletét vesztett búvárt és annak mentését, és magam is beszorultam a hegyek gyomrának lenyűgözően szép kristályos falai közé, olyan sötétségben, mely ha nem láttad, azt gondolod, nem létezik.
 
Merülés önmagamban, egy tengermély világban
Szerencsés vagyok, hogy mindezt megtapasztalhattam. A merülés rengeteg dolgot tanított a világról és önmagamról nekem. A víz alatt a barlangban nincs még egy esélyed. Ott nem kockáztathatsz, mert szó szerint belehalsz. Csatok, hevederek, lámpák, orsók, mindenből kettő kell, vagy inkább három, dupla palack a háton, mindez fizikailag is megterhelő, a teljes felszerelés majdnem ötven kilógramm. Ha nem ellenőrizted le a palackban lévő nyomást, ha nem jól szerelted össze a cuccod, ha nem vagy összeszedett és koncentrált, vagy éppen nem aludtál eleget, de erőlteted mégis a merülést, drágán megfizethetsz érte. Ez a szemlélet és „életlátás” velem jött a mostani három gyerekes, másik, immáron „új” életembe, és igen, sokszor paradox módon megnehezíti azt, de ugyanakkor biztonságosabbá is teszi. Nehéz volt például megmagyarázni a tanárnőnek, hogy nem vállalom a felelősséget nyolc gyerekért, de egyért sem, a szurdok tetején. Egyszerűen azért, mert nem lehet rájuk vigyázni. Ha pedig én vagyok ott, az én felelősségem az is, ha csak megcsúszik, és kibicsaklik a bokája, de az is, ha lezuhan és szörnyet hal. Nem vállalom be. Nem kockáztatok, akkor sem, ha szép az út, akkor sem, „ha biztos nem lesz semmi baj”.
 
A legjobb terápia
Ha merülni mész, testileg, lelkileg és szellemileg is ott kell lenned, és merülnöd kell. Számomra a búvárkodás tehát egy holisztikus alapokon álló terápia. A búvárnak ismerni kell a saját határait, hogy azok hol kezdődnek, és hol végződnek, és tisztelni kell azokat. Csak úgy, mint a tengert, ahol mi csak vendégek vagyunk, egy másik világban. A jó búvár maximalista és precíz. Ez a legnehezebb. Nem egyszer és nem kétszer, hanem tízből tízszer. A felelősségteljes búvár ismeri önmagát, és ismeri a dolgok következményeit, amit viselnie kell, minden esetben, akár jók, akár rosszak. A merüléseket, pedig nem túlélni, hanem megélni kell. A pici dolgok számítanak. Azok fontosak igazán. Mint a hullámok ritmusára hajladozó korallállatkák lassú tánca, vagy a tonhalak méltóságteljes uszonycsapásai. Mikor ezt észreveszi a búvár, akkor tud összpontosítani a nagyobb dolgokra is.
 
Ahogy lent, úgy fent
A búvárkodásban, a merülések során megtapasztalt „életbölcsességek”, igazak más sportokra, sőt magára az egész életre is. Legyél jelen fizikailag, lelkileg és szellemileg. Tiszteld mások és leginkább a saját határaidat. Mondj nemet, ha kell és legyél koncentrált. Lásd meg a szépséget a legkisebb dologban, és akkor élvezni fogod magát a létet, ezt a különös merülést, mely egy egész életre szól.

Kommentek