Konfliktuskezelés profi szinten

Nincs abban semmi rendkívüli, ha két, egymást szerető ember között olykor akadnak nézeteltérések. Nyugodj meg, ez így van rendjén. Ha harmonikus és kölcsönös elégedettségen alapuló kapcsolatot szeretnénk, nincs mit tenni, meg kell tanulnunk a helyén kezelni az egyes konfliktushelyzeteket, hogy az igazán lényeges döntéseket már egyetértésben tudjuk meghozni.

A konfliktusokkal való küzdelem sok energiát és időt vesz el, de egyben lehetőségeket kínál arra is, hogy megoldást találjunk a régóta húzódó problémákra. Hogy felkészülhessünk a rázósabb időszakokra, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a különböző nézőpontokból, az eltérő igényekből származó ellentétek egy-egy kapcsolati fordulópont közeledtével még élesebbé válhatnak. Ilyen mérföldkő tipikusan a gyermekvállalás. Az összezörrenéseket kiváltó okok végtelenszámúak lehetnek, kezdve onnantól, hogy mikor indulhat a „baba-projekt” egészen a kiságy kiválasztásáig.
 
A megoldás abban rejlik, hogy a feszült helyzetek mélyére néztek. Minden ember többféle módon rendezi konfliktusait, de könnyen felismerhető, melyeket veti be legtöbbször. Akkor vagyunk profik, ha a konfliktuskezelési módok között lavírozva olyan stílust alkalmazunk, amely szerintünk leginkább szolgálja a békés megoldást. Kenneth L. Thomas és Ralph H. Kilmann amerikai magatartáskutatók modellje alapján ötféle konfliktuskezelési stratégia létezik: az elkerülő, a versengő vagy önérvényesítő, az alkalmazkodó vagy önalávető, a kompromisszumkereső és a problémamegoldó. Eszerint, ha úgy érezzük, időnként a hangunkat is felemelhetjük kicsit, de engedhetünk is a másiknak. Mindehhez azonban nagyfokú önismeretre, a másikkal szembeni empátiára és őszinteségre van szükség.
 
Ragaszkodj hozzá! tippek:
Fontos, hogy mindig gondold át, mit szeretnél mondani és milyen végkimenetel a célod.
Koncentrálj az adott problémára, ne hagyd, hogy elhajózzatok más vizekre.
Egymás okolásával, a bűnbakkereséssel hagyjatok fel. Ezzel még soha nem sikerült egy problémát sem megoldani sikerrel.
Partnered személyiségének tiszteletben tartását mindig tartsd szem előtt, hiszen a siker az együttgondolkodásban és a megoldás keresésében rejlik.
 
http://ragaszkodjhozza.hu

Kommentek