Komfortos káoszom

Nagyon megy a vita mostanában az egyenlőségről, és igaz ami igaz, sokszor érzem azt nőként, hogy nem szabadna ugyanazokat a dolgokat bevállalnom, mint a férfiaknak. Vagy ha vállalom is, hogy „ez vagyok én”, minimum szégyelljem magam és kérjek elnézést. Hát én szégyenkezem erősen, ha úgy tartja kedvem, de nem annyira, hogy változtassak és nem annyira, hogy titokban tartsam.

Reggel úgy ébredtem, hogy egy üres teásüveget ölelgetek, a másik oldalamba pedig a C-vitaminos doboz kupakja fúródott. Jó, hát korán kezdődött a múlt hétvége is és még nem volt időm elrámolni...

A konyhába lépve rájöttem, hogy a helyzet az egész lakásban menthetetlen, legalábbis a jelenlegi energiáimmal, így miután forralással újrasterilizáltam egy bögre teát és magamhoz vettem egy száraz zsemlét, vissza is másztam az ágyba.

Az alá a paplan alá gubóztam be, amit már hetek óta le akartam cserélni és a nemkívánat elemeket a szőnyegre söpörtem, amit már vagy egy hónappal ezelőtt illett volna kiporszívózni. Mentségemre szóljon, hogy a porszívó az ágyneműtartóban van, amihez el kell tolni a kisasztalt és ki kell húzni az ágyat (egyáltalán nem mentség)!

Az egyik párna alatt megtaláltam a táskámat, jót röhögtem amikor rájöttem, hogy még minden benne fellelhető elemet a szombaton összetört púderem maradéka borít. Még szerencse, hogy nem valami kisüveges itóka tört bele, a porral könnyen elbánok. De persze nem ma, annyira azért nem kell sietni...

A redőnyt csak félig húztam fel, hogy a napfény ne világítsa meg a szabadon garázdálkodó porcicákat, és már majdnem elindultam betenni a mosást, amikor eszembe jutott, hogy előtte el kellene hajtogatni az előző kör ruhát a szárítóról. Áhhhh...

A legnagyobb gond mégsem csupán az, hogy ezt a napot így értem meg a lakással együtt. A probléma az, hogy a lelkiismeretem nem sziszeg. Sőt! Egész jó érzés volt letenni a kiürült bögrét egy másik pohár mellé a földre. Legalább már nincs egyedül.

Nyilván nem marad ez így, és nyilván nekiugrom még ma éjjel. Én olyankor vagyok aktív, nincs mit tenni. És azt persze belátom, hogy ez nem szép, ez nem szexi, ez nem hölgy, de minden nőnek, minden nap annak kell lennie? Egy nő nem hibázik, egy nő nem lusta, egy nő csak a makulátlan nappalijában lejt táncot rózsafelhőbe burkolózva?

Miért van az, hogy ha egy férfi rendetlen, arra legyintünk, ha pedig egy nő lavíroz a saját komfortos káoszában, mindenki hátán feláll a szőr?

Engedtessék már meg a huszonegyedik században, hogy a fakanál ne az asszony tárgya legyen, hogy a nadrágot ne csak férfi viselhesse, és hogy olyan általános fogalmak, mint a rendetlen vagy a szétszórt ne nemekhez kapcsolódjanak. És persze mondhatnék még ezer más ilyet.

Nem azt mondom, hogy kövessétek hebehurgya példámat, csak elnézést kérni maximum akkor vagyok hajlandó, ha nem úgy kezdik, hogy „nő létedre...”. Igen, nő vagyok, de elsősorban ember!

Aztán most megyek is és kitakarítok, de azt ne is várjátok tőlem, hogy a táskámban valaha rendszer legyen...

 

Kommentek