Kapcsolatok, melyeket a félelem tart össze

Úgy félek, hogy elveszítelek- hangzik el egy romantikus filmben és összeszorul a szívünk. De ami itt romantikusnak hat, nem biztos, hogy a valóságban is az. Nem biztos, hogy a félek, hogy elveszítelek mögött mindig a nagy szerelem áll. 

Mi van akkor, ha igazából attól félünk, hogy egyedül maradunk, hogy ezt majd képtelenek leszünk kezelni és egyébként is, mit szólna hozzá a család, a barátok, a környezet?
 
Azt mondjuk, a párkapcsolat nem két „fél” egyesülése, hanem két „egész”, mert ettől lesz igazi, teljesértékű és hosszan tartó. Itt nem arról van szó, hogy én nem vagyok jó barkácsolásban, a párom viszont művészi, kiegészít engem és ez milyen jó, mert ez tényleg az. A dolog sokkal inkább arról szól, hogy nem találtuk meg magunk és valaki által definiáljuk személyiségünk, valaki más fényében, tükrében. Márpedig ha az másik lelép, összezuhan a személyiségünk, fényünk, létezésünk akár.
 
A párkapcsolat, házasság nagyon trükkös dolog és az élet egyik legkomolyabb munkája, nem véletlenül jelenik meg róla száz és száz írás, dalok, könyvek, versek. De egy biztos, egy párkapcsolat sem lehet valódi, ha abba úgy érkezik meg és úgy van jelen akármelyik fél, hogy fél.
 
Lehet ez a fenti félelem, mi lesz ha elveszítem, akkor összezuhanok, akkor ki is vagyok én?
Lehet ez a félelem, hogy mi van akkor, ha őszintén elmondom, mit gondolok, lehet, hogy elhagy? Mennyire lehet őszinte egy kapcsolat, ha ez az érzés jelen van?
 
Lehet, hogy szerepeket játszunk, mert ezt láttuk otthon, ezt láttunk a külvilágban. Megtanultuk, hogy milyen a jó szerető, jó feleség, jó anya, de tényleg ilyenek vagyunk? Az így fennálló szerepek börtön, lehet ugyan aranykalitka, mert vannak benne akár szép élmények, csodás gyerekek, szép utazások, de attól még fogság.
 
Olyan mintha félnénk egyedül (és valódi önmagunkként) létezni, aminek egyik oka lehet az is, hogy egyedüllétben (nem magányban!!!) sokkal több időnk és lehetőségünk van szembe nézni magunkkal. Márpedig az strapás, márpedig az sokszor fájdalmas. Ugyanakkor, hogy akar valaki boldog lenni egy másikkal, ha magával nem boldog? Hogy akar szeretni bárki is valaki mást, ha önmagát nem tudja? Hogy tudna bárki is őszinte lenni egy másikkal, ha magával nem képes?
 
Amikor pedig jönnek a gyerekek, a börtön még fájóbb lehet, mert ki akarna egy gyereket egyedül hagyni, ki ne szeretné nézni a lehető legtöbbet mosolyát, ahogy fejlődik, ahogy egyre inkább megnyílik. De ahogy az egészségünkkel kapcsolatban, úgy a párkapcsolatban és a gyerekkel kapcsolatban is az alapoknál érdemes kezdeni, megelőzéssel, prevencióval, tudatosággal.
 
Először is, ismerd meg magad, bárki mástól függetlenül. Neked nem kékebb a szemed, vagy kevésbé kék, nem magasabb vagy vagy alacsonyabb, mint bárki körülötted, jószívűbb vagy kevésbé, ne hasonlítgass!
Tedd meg azokat a lépéseket, ami az önszeretet felé visz. Lehet ez egy kényeztető masszázs, mozgás, az év fagylaltjának kipróbálása, bármi, ami neked jól esik.
És csak ez után jöjjön a párkapcsolat, DE a fentiekről a kapcsolaton belül se feledkezz meg!
 
Így lehet valódi a kapcsolatod és így adhatsz egészséges gyermekkort kicsinyednek. Ekkor már nem a félelem tart össze a pároddal, nem a félelem ragasztja össze a családot, hanem valódi, kifinomult értékek, sok kicsi gyémánt.

Kommentek