A jó házasságnak nem feltétele a jó szex


De nem ám. Egy hosszútávú, jó házasság elsődlegesen nem ezen múlik. Lássuk be, nincs az a házasság, mely hosszú idő elteltével ugyanazt a szexuális pezsgést bírná fenntartani, mint az elején. És nem is ez a dolga.

Egy jó házasság egy erős szövetséget jelent, azt, hogy az élet viharain együtt, közös erővel átsegítitek egymást.
Erős gazdasági szövetséget jelent, mert egy feleséget egy férj nem eltart, hanem biztonságot ad azért cserébe, hogy a nő háttérországként, tyúkanyóként jelen tudjon lenni, menedzselni tudja a gyerekeket, az otthont, az élet folyó ügyeit. Az a férj, aki áldozatként éli meg azt a szerepet, hogy pénzt keres, nagyon rossz úton halad. Időben meg kell tanítani a fiú gyerekeket arra, hogy bizony egyszer eljön az életükben az a perc, hogy egy család biztonságát kell megteremteniük, ahogy a lányoknak azt, hogy a gyerekszüléssel a karrier már más jelentőséget fog kapni.
 
Közös érdeklődést jelent, azt, hogy a szabadidőtöket egyformán szeretitek eltölteni, ugyanazokon a vicceken tudtok nevetni, jókat tudtok beszélgetni és legfőképpen, őszinték tudtok lenni egymással.
 
Hiába van egy felszínen lévő máz, ha a belső tartalom rohad. Nem lehet tudni, melyik a rosszabb, az, ha valaki habitusából fakadóan, nyíltan mer veszekedni a gyerekek előtt, vagy az, amelyik látszólag nagyon nyugodt, sosincs egy vita sem, ám a mélyben hatalmas hazugságok és öntagadások árán tudják csak fenntartani a csodás család látszatát.
 
Az egyetlen megoldás csak az lehet, ha két felnőtt ember kíváncsi a másik érzéseire, és őszintén vállalja a sajátjait. A monogámia, a sírig tartó hűség lehet egy döntés, de 99%-ban egy félelmek és szokások által magunkra erőltetett klisé, mely így csakis meghasonláshoz vezethet.
 
Vállalni és tisztában lenni saját vágyainkkal ugyanolyan kötelességünk az ép családi élet érdekében, mint az, hogy ételt tudjunk rakni az asztalra. Szexuális lények is vagyunk, és ha ezt nem vállaljuk fel, akkor jönnek a női és férfi szervek betegségei.
 
Miért kellene egy házasságnak véget érnie azért, mert valaki más is felkelti a szexuális érdeklődésünket és eltöltünk vele egy minden szempontból kielégítő időt, amitől aztán megnyugodva tudunk a családunkért széles mosollyal újra és újra teljes testbedobással jelen lenni?
 
Van egy presszúra is a társadalom felől, miszerint csak a sok és jó szex jelentheti egy házasság hosszútávú meglétét? És mi van ha csak heti egyszer van kedv hozzá, vagy netán már egyáltalán nincs? Attól még a szövetség tovább élhet és valóban sírig tarthat. Nem ezen múlik.
 
Viszont a másik iránti tisztelet és szeretet elengedhetetlen, csakúgy, mint a fentebb említett őszinteség. Mindenkinek más az érzékenysége az őszinteségre, mindenki mást bír el, és ezt tiszteletben kell tartani. Az őszinteség különben is ott kezdődik, hogy saját magunkkal azok vagyunk és beismerjük, hogyan vagyunk boldogok és kiegyensúlyozottak, mik a vágyaink, és mi az, amit belőlük meg szeretnénk élni. Aztán erőt kell venni és vállalni nyílt színen is mindezt. Sokan félnek tőle, mert az olyan következménnyel is járhat, hogy a másik nem bírja elviselni, és úgy, dönt kilép a szövetségből.
 
Így is történhet, de a legrosszabb, ha az elfojtásokat és hazugságokat hagyjuk a mélyben dolgozni. Mert azok egyszer úgyis a felszínre kerülnek, csak addigra már lehet, hogy még mosolyogni sem tudnak a házastársak egymásra.
Az is nagyon fontos, hogy mindezek fényében hogyan tudjuk megtalálni a belső nyugalmunkat. Egy házasság igazából akkor ér véget, mikor az egyik fél a jelenlétével állandóan a béke kizökkentésére törekszik, mikor a saját nyugtalanságát folyamatosan a másik félre terheli, akinek különböző félelmekből fakadóan el kell ezt viselni. Ez már sokkal nagyobb probléma mint az, hogy félremegy valaki. Mert itt már a szövetség lábai esedeznek ki, amitől tényleg romba dőlhet minden.
 
Tehát sokkal fontosabb egy jó szexnél az, hogy békében, harmóniában, egyetértésben tudjál a másikkal együtt lenni anélkül, hogy az bármilyen feszültséget okozna.
 
Senki sem birtokolhat senkit, egy jó házasságnak az a titka, hogy megfelelő figyelmet adunk a másiknak és próbáljuk ezt utána arra fordítani, hogy jó legyen együtt lenni. A másik állandó sakkban tartása, „fenyegetése”, félelmek keltése, zsarolása nem a jó házasság útját kövezi, hanem a hazug, elnyomóét, és hát van, amit nem érdemes fenntartani többé.
 
Próbálni kell, törekedni kell arra, hogy működjön, de ha nagyon leromlik valami, akkor azt kell elismerni, hogy próbáltuk-próbáltuk, de nem ment tovább. Van olyan történet, ami véget ér, de az sem kell, hogy sárdobálással és a másik hibáztatásával történjen.
 
Az a legjobb, ha mindenki saját magával törődik, a saját hibáiból akar tanulni anélkül, hogy mindenki mást hibáztatna maga körül. A felnőttkor ott kezdődik, mikor felelősséget vállalunk a tetteinkért, a mondatainkért, mikor a hazugság már nem elég, mikor a tudatosság mindennél fontosabb, mert tudjuk, hogy az életünk múlik rajta.
És ez nem túlzás, mert szó szerint az életünk múlik rajta.
 

Hálás köszönet Szilvinek, az inspiráló beszélgetésért.

Szabó Lilla

Kommentek