Írd ki magadból a negatív gondolataidat!

2020, március. Nehéz idők ezek. Azoknak is, akik a veszélynek kitéve dolgozni kényszerülnek, és azoknak is, akik vállalják az egyelőre önkéntes karantént. Hiába hívogat egyre többször a tavasz, mi a szobában ülünk és a lakótársainkkal, valamint a saját gondolatainkkal birkózunk. Gyűlik is a feszkó rendesen, nem kell ezen csodálkozni.

Van, akit az zavar, hogy a szomszéd néni lejár a boltba. Van, aki azon háborog, hogy miért kell ezt a karantént rákényszeríteni. Szemét aki kirándul, és szemét az is, aki bele akar szólni abba, hogy én mikor kiránduljak...
 
DE
 
Mindegy, hogy melyik oldalon állsz, a másikat agresszívan letámadni, lehülyézni, ócsárolni nem jófej dolog.
Ha képesek vagyunk még elővenni a józan eszünket, könnyen rájöhetünk arra is, hogy egymás szapulásával semmit sem hozunk helyre... sőt, csak rontunk a helyzeten.
 
DE
 
Ha az ember nem írhatja ki nyilvánosan, és nem akarja a családját sem fárasztani napjában ötször azzal, hogy melyik embertípust gyűlöli és miért, akkor mi a teendő?
Ne tartsd magadban, mert egyszer úgyis robbanni fogsz, és akkor ki tudja, hogy ki éli túl az atomodat a lakásban!
 
ÍRD KI MAGADBÓL HOGY UTÁLOD!
 
De ne az üzenőfaladra!
Írd egy lapra, írd egy naplóba. Írd egy személyes és biztonságos helyre.
Ha van olyan ismerősöd, aki hasonló gyűlölködős hangulatában van mint te, írjátok meg egymásnak.
 

Ha pedig nem jönnek maguktól a betűk, tudok ajánlani egy olyan könyvet, ami minden sérelmünket a felszínre hozzá. És ez abszolút a javunkra válhat!


 
Egyre többet foglalkozom az öngondoskodást témájával. Ezt a fogalmat legtöbbször pasztellszínekbe öltözött, kedvesmosolyú lányoktól szoktam hallani, pedig ez sem feltétlenül rózsaszín.
 
Miközben magunkkal és a lelkünkkel foglalkozunk, elő-előbukkannak sütét foltok is. Vagy olykor komolyabb lávafolyamok, amiket nem lehet színes cukrospapírba csomagolni... de valamit mégiscsak kezdeni kell velük. Jónak kell lenni. Mindig jobbnak. Nyugodtabbnak, megbocsájtóbbnak, elengedőbbnek. De ehhez néha nem árt kiadni a feszkót, mert a rossz gondolatok nem tűnnek el a sok rájuk olvasott jóságtól.
 
Öreg vagyok én már ahhoz (harmincvalamennyi), hogy mindenkivel elbeszélgessek aki a közeli vagy a régmúltban megbántott. Nem ér már annyit egy ilyen beszélgetés, hogy előhozakodjak vele, hogy rászánjak egy napot, hogy kattogjak rajta egy hétig. Szabadidőmben csak le akarok heveredni az ágyra és a legnagyobb nyugalomban akarok magammal foglalkozni.
 
Így került a kezembe a Nagy sérelmeink kiskönyve, ami sötét játékra hívott már az ismertető szerint is.
 


"Legyünk őszinték: baromira idegesítő és unalmas a manapság állandóan hangoztatott "legyél pozitív" és a sok duma a meditálásról, meg a jógázásról. Mi lenne, ha a belső feszültségünket és bosszúságainkat végre nyíltan és olyan feketén adhatnánk ki magunkból, ahogyan azt valójában érezzük? A Nagy sérelmeink kiskönyve végre lehetőséget nyújt a tulajdonosának arra, hogy kiírja magából az őt körülvevő idióták idegesítő dolgait, és hangot adjon az élet pokolian sötét oldalának is! "
 
Ez kell nekem! - kiáltott fel lelkem sötét és játékos oldala.
 
Egy hét múlva már kezemben volt a könyv és izgatottan lapoztam végig. Nem tudom, hogy pontosan mire számítottam, de az biztos, hogy a könyv messze túlszárnyalta a lappangó várakozásaimat is.
Ebbe tényleg minden sötét gondolatát kiadhatja az ember.
Szidhatod benne az exedet, a jelenlegi párodat, a bolti eladót és a régi tanárodat is. Ráadásul többféle, játékos feladat keretében.
 
Azt se tudtam melyikkel kezdjem.
 
Az első sorok nehezen jöttek, de aztán csak úgy siklott a ceruzám a papíron. Játék ez, és közben mégis olyan valóságos és komoly.
Miközben nagyban próbáltam fortyogni, észrevettem hogy inkább csak a jóra emlékszem, és hogy nem is gyűlölök annyi embert. Sokat röhögtem. Magamon is, és a múlt egyes keserű történésein is.
Jobb kedvem lett utána. Rám abszolút terápiaként hatott.
 
És még az is eszembe jutott, hogy akár kisebb, baráti társaságban is el lehetne játszani pár itt felmerült gondolattal. Miért ne mondhatná el szépen sorban mindenki, hogy:
"Hogyan ismersz fel egy őrültet a pénztárnál álló sorban?"
 
Szóval én még most is töltöm néha ezt a naplót, ezekben a nehéz időkben, amikor kedvem lenne néha elküldeni pár embert a...
 

Kiírom magamból, hogy mennyire utállak. Kiírom magamból, hogy GYŰLÖLLEK! - De ezt te sohasem tudod meg!


 


Cím: Nagy sérelmeink kiskönyve




Itt tudod megrendelni a könyvet:

https://www.lira.hu


És itt tudsz beleolvasni:
https://www.lira.hu

Kommentek