Hogy lesz ebből beachbody?!?!


Hát édesem, ebben a tempóban sehogy! És nemhogy idén nem, de jövőre se!

Megjegyzem tavaly se volt. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, olyan, amilyennel elégedett lennél, soha a büdös életben sem voltvanlesz.
És ennek millió az oka, és felelős is akad bőven, a szüleidtől a gyermekkori szerelmeiden át mindenki... de legfőképpen te magad baltáztad el már jó régen, és úgy látszik, hogy a hajó lassan el is megy.
 
Gyerekként még pont letojtad, hogy nem fértél bele a kis csinos szoknyába, mert a chips sokkal finomabb volt, és a srácoknak pont nem akartál tetszeni. Aztán amikor cseperedésnek indultál, azt mondtad magadnak, hogy az „erős csontok”, és „ha valakinek kellesz, majd az eszedért”.
És így is lett. És jó is lett.
De azért marha gáz néha ez a télből nyárba igyekvés, és csak feltűnik, hogy te ismét többet emelgetted a leveses kanalat, mint a súlyzót.
 
Feltűnik másoknak, feltűnik neki, de ami a legrosszabb, NEKED is. Ne is tagadd!
 
Minek is tagadnád? Hiszen tök egyértelmű.
Most is egy fánkot burkolsz éppen, amitől zsíros lesz a klaviatúra.
 
Ez kérem egy életforma. Ez a tehetetlenség, ami a lényed kívül és belül. És már röhögsz is rajta, hogy nem szégyenled inkább el magad!
 
Életforma. Mert enni jó. Nem csak enni, hanem leginkább dúskálni a falatokban, válogatni közöttük, egymásra halmozni őket.
Zabálni na. Mondd csak ki! Szeretsz zabálni!
Leginkább reggel, meg este, meg az étkezések között.
Eszel, mert kell, eszel ha jó, és eszel akkor is ha fáj. És hat! Mindig jobban leszel tőle... vagy rosszabbul... de az is olyan jó!
 
És ezzel a hozzáállással, meg a fánkkal a kezedben minek is állnál mérlegre, minek is készítenéd a bikinit, hogy aztán indokolatlanul lófrálhass benne a balatonszáundon.
Szóval drágám, amíg te a kajával így vagy, a sporttal meg úgy, hogy egy teljes mondatot nem szánsz neki, addig bizony nincs beachbody.
 
Két dolgot lehet tenni. Elég egyszerű. Vagy bele kell nyugodni, hogy maximum részsikerek és salátás ebédek lesznek, de bombabébi sose, vagy fel kell emelni a segget és tenni valamit, ha tavasz van, ha nyár, ha ősz, ha tél.
Mert a halogatás nem opció. Nem is érünk rá, meg holnap sose kezdjük el. Szóval vagy ma, vagy most, vagy kuss, és ne sirasd a fiatalságodat még titokban sem!
 
U.i.: A cikk írója ezen sorok lejegyzése után azonnal letette a fánkos dobozt és kóla helyett vízzel öblített. Reméljük éjjel sem megy rá a hűtőszekrényre...
U.u.i.: Ráment.

Kommentek