Hála Istennek! Vagy kinek is?

Létezik egy érzelem, amit a hétköznapokban nem igazán szoktunk megélni. Persze mindenki ismeri, mégsem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget. Ha mégis megtörténik velünk, a röpke gondolat erejéig is csak ritkán jutunk el. Pedig a hála igen is egy klassz dolog, nézd csak mi történhet veled, ha tudatosabban figyelsz rá.

Vigyorgok, mint a tejbetök
A buszmegállóban várakozom. Reggel, izé, hajnal hat óra öt van. Nézek körbe, kik vesznek körül ezen a nem mindennapi hajnalon. Van itt minden, mint a búcsúban, cigarettázó családanya, a buliból hazafelé tartó fiatal, aki alig lát, annyira álmos, munkába igyekvő átlagemberek, pocakosak, és kigyúrtak vegyesen, piacra igyekvő, húzoskocsi fogantyúját markoló idősebbek. Egy közös van bennük, mindenki morcos, és vagy maga elé bámul üres szemekkel, vagy a telefonját nyomogatja. Most is kilógok a sorból, mert mosolyogva figyelem a napfelkeltét, a felhők mögül kacéran előszusszanó színeket, és bár én is tudtam volna még aludni – de mennyire – mégis örül a szívem. Nincs különösebb okom, nem nyertem meg a lottó ötöst, nem vagyok szerelmes, és nem vettek fel az egyetemre sem, szóval mondhatná bárki, mit vigyorgok itt, mint a tejbetök. Csak annyit válaszolhatnék neki, hogy egyszerűen jó érzés látni a reggelt, hálás vagyok, hogy ma is felkelt a nap. Béna válasz lenne, annyira magától értetődő, hogy már szinte butyuta. Pedig ez az igazság. Valóban hálás vagyok, és amint átengedem magamon az érzést, mennyire jó, hogy ez a nap is van, hogy újra élhetek, hogy akár újra kezdhetek bármit, mert lehet!, ez egészen a fejem búbjáig megbizserget, és feltölt örömmel. Nagy szavakkal annyit is mondhatnék boldogsággal, ha tudós lennék, nyilván azt mondanám, hogy beindult az oxitocin termelésem. Egy biztos, mosolygok, igen, mint a tejbetök, és jól indul a napom, magamtól, belülről, magától értetődően.
 
A tudomány szerint boldogabbak
Számos tanulmány számol be a hála érzet következtében bekövetkező testi-lelki változásokról. Elég csak a Pubmed-be rákeresni, és már dobja is ki a kereső motor, hogy azok akik tudatosan hálásak, és köszönetet tudnak mondani a mindennapokban, azok felszabadultabbak, energikusabbak, jobb kedvűek, jobban alszanak, nem depressziósak, magabiztosabbak stb, a felsorolás közel sem teljes.
 
Házi „hála-tanfolyam” kezdőknek és újrakezdőknek
Érdemes tehát elgondolkodni, hogy egy pár percnyi befektetés, ami nem kerül pénzbe, sem többletenergiába, ekkora változást tud hozni, akkor miért is ne próbálnád ki? Ha belevágsz, haladj lépésről lépésre. Nem kell rögtön hálásnak lenni az ellenségednek, de idővel meglépheted ezt a szintet is, csak rajtad múlik. Tehát ne várd az első héten a hatalmas érzelmeket, és a katartikus boldogságot. Inkább fedezd fel magad, tekintsd ezt egy napi kis kalandnak, figyelj, és élvezd az utat, tudod, mint amikor nyaralni mész. Akkor sem rögtön a Mount Everest a cél, ha a hegyeket szereted, hanem lehet, hogy egy kis domb, aztán a via ferráta és így tovább. Szóval először az élet apró dolgai iránt kezdj el köszönetet mondani. Találj minden napban valamit, ami jó. Az elején lehet, hogy nehéz lesz neked, de bele fogsz jönni. Emlékszem a tanítványaim arcára, amikor azt kérdeztem az óra elején, hogy mindenki mondjon valamit, ami ma jó volt neki, amiért hálás. Nyolcan ültek velem szemben, közülük öten a gumigyárban dolgoztak három műszakban. Először azt hitték viccelek, és kinevettek. Attól kezdve minden óra elején elmondtam, hogy az én napomban mi volt a három jó dolog, ami rögtön eszembe jut. Két hétig kellett várnom, amíg az első kéz a magasba emelkedett, és egy dolgot tudott mondani, amiért aznap hálás volt. Amikor eltelt két hónap már mind a nyolcan tudtak valamit mondani. Például ezeket, hogy értsd miről beszélek: Hálás vagyok, hogy ma a fiam megölelt, pedig nagy mamlasz kamasz. Hálás vagyok, hogy nem törtem össze az autómat ma sem. Hálás vagyok, hogy ma is be tudtam vásárolni, és volt ennyi pénzem. Ez nem természetes jelenség más kontinensen. Hálás vagyok, hogy ma nem veszekedett velem a férjem. Fél év elteltével mindenki vigyorgott a reggel hét órakor kezdődő nyelvórán. És igen, én hálás voltam nekik, hogy kitartottak, és részt vettek a „játékomban”, ami engem minden nap feltöltött. Évek múltán tudtam meg, hogy az egyikük még a mai napig is gyakorol, és sokkal többet mosolyog, mint valaha.
 
Végszóként
Szerintem nem az a fontos, hogy kinek hálás az ember, a férjének, az anyukájának, az Univerzumnak, vagy Istennek, hanem ennél sokkal fontosabb maga az érzés megélése, az, hogy tud az ember hálás lenni, hogy tud őszinte szívvel köszönetet mondani bárkinek, még saját magának is.

Kommentek