Ez vagyok én!

32 éves vagyok, de még mindig sokszor néznek maximum 26-nak, de szerencsére már nem kérik el a személyimet, amikor alkoholt veszek.

32 éves vagyok és egyedülálló. 8 éve élek egy 8. kerületi lakásban, de még soha nem támadtak meg éjszaka hazafelé menet. Én állítottam össze az IKEA-s polcomat, de van egy kedves barátom, akit megkérek, hogy jöjjön át, ha elromlik a lefolyó.
 
32 éves vagyok és szeretem a munkám, bár egyre többször kerülök összeütközésbe magammal, hogy mi is a munkám. Színésznő vagyok, voltak szakmai sikereim, de amikor épp voltak, nem értékeltem eléggé. Szeretem a színészetet, de az elmúlt pár évben dolgoztam multinál, az éjszakában, és az idegenforgalomban is.
 
32 éves vagyok és büszke, hogy sok barátom van, jól főzök, sokfelé utaztam, beszélek nyelveket, és eltartom magam.
 
32 éves vagyok és nincs férjem. Most még párkapcsolatom sincs, de egy kósza pasim sem. Erre nem vagyok büszke, mert kételyekkel tölt el a jövő, pláne amikor tavaly találkoztam egy a fiatal 20 éves haverrel, aki megkérdezte, hogy így 30 felé nem akarok-e kezdeni valamit az életemmel, és ezzel a családalapításra gondolt.
 
32 éves vagyok, hogyne akarnék.
 
32 éves vagyok, és sokszor érzem a kapuzárási pánikot.
 
32 éves vagyok, ilyenkor még nem záródnak be a kapuk. Ezt ne felejtsd el Te se!
 
32 éves vagyok, elmentem az általános iskolai osztálytalálkozómra. 18 éve már, hogy vége lett... Mindenki beszél magáról, a vágyairól, ki hol tart az életében. Én is elmondom: szeretnék fejlődni szakmailag, pszichológiával foglalkozni, zenélni, utazni... „És gyerek?” „És férj?” „Esküvő?” Az életem minőségének a mércéje szerintük ez. Amit elérhetek, az ez. A helyes perspektívák csak ezek lehetnek.
 
32 éves vagyok, és az ilyen helyzetekben mindig földbe gyökerezik a lábam. Mit tegyek? Varázsütésre nem jön férfi, varázsütésre gyereket férfi nélkül pedig egyelőre nem szeretnék. Így is elég sokat kételkedem abban, hogy helyesen élem-e az életem, de hát kinek jó az, ha én még kilátástalanabbnak látom a jövőm a külső nyomásra? Néha az apró baráti elszólások és beszólások, amik számon kérnek, hogy miért nem a család, gyerekek az elsődleges prioritásaim, szégyent keltenek bennem, és megzavarnak. Látszólag olyan büszkék vagyunk rá mi, nők, hogy már más elvárásoknak kell megfelelnünk, mint száz éve. Most már tanulhatunk, és dolgozhatunk. Most már szabadon eljárhatunk szórakozni, és függetlenek lehetünk. Legalább mi, nők, engedjük meg egymásnak, hogy különböző ritmusban, és különböző utakon éljük meg a nőiségünket, és a kreativitásunkat.
 
 
32 éves vagyok, és nőként igenis érzem belülről, hogy vágyom a családi nyugalomra. És nyilván félek, mert nem akarok egyedül maradni. De hagynotok kell, hogy a saját tempójában menjen az én életem. Legyetek hozzám türelemmel és bizalommal, és ha tényleg segíteni akartok, akkor csak támogassatok, drukkoljatok, és bízzatok bennem, hogy megtalálom a helyes utat, mielőtt valóban bezárulnának a kapuk.

Kommentek