És te még mindig egyedül vagy…

Gyereke lesz, férjhez megy, eljegyezték, második gyerek születik, kapcsolatban van, évfordulót ünnepel. Olyan mintha a világ elrohanna melletted, miközben te még mindig ugyanazon a kanapén próbálod kitalálni magadat. Néha melléd ülnek és megkocogtatják a válladat, de vagy nem értenek már, vagy te nem akarod érteni őket.
 

A pillanat, amikor felfogod, hogy te vagy az egyetlen szingli nő az asztalnál, határozottan letaglózó. Hiába ül ott még a szar kapcsolattal rendelkező, a nyálasan és visszataszítóan ölelkező és a megkeseredett házas, te vagy az egyetlen, aki tényleg egyedül van. Magadat vetkőzteted le, magadnak főzöl teát, és magaddal bújsz ágyba.

Pedig nem is olyan régen, még egy egész egyedülálló asztalt tettetek ki. Minden nap móka és kacagás volt. Tagadhatatlanul életetek legszebb időszaka.

Aztán hirtelen mindenki megijedt, beadta a derekát és ma már vissza sem tud igazán nézni. Mert az a valami ami most van, mindenképpen jobb, mint a semmi. Ez az élet rendje, és így nőnek fel a szabad lelkek is a feladathoz.

Forgatod a poharat a kezedben és csak azt nem érted, hogy miért nem kívánod magadnak is ezt az új, biztonságos utat. Miért akarsz te még mindig jól szórakozni, mindig máshogy, de mindig ugyanúgy? Miért nem irigykedsz a kapcsolatokra ahelyett, hogy abba a világba kívánnád magad vissza, ahol a melletted ülőknek sem volt semmi gátjuk?

„Még mindig nincs senkid? És mi a helyzet azzal a pasival, akiről egy hónapja beszéltél?”

„Tényleg nem is akarsz senkit? Nem lenne jó valakivel megosztani az életedet?”

„Biztos nagyon magányos lehetsz... Persze mi veszekszünk néha, meg nem olyan mint az elején, de azért nem lennék egyedül. Nem lennék a helyedben.”

„Nem aggódsz, hogy nem találsz senkit?”

Nincs ezen mit aggódni. Érdemesebb beletörődni.

Biztos van olyan, aki elkezdi magát okolni. Aki már bárkibe belekapaszkodna olykor...

De ő nem is marad egyedül. őhozzá eljön majd a pillanat, amikor a kétségbeesését és önsajnálatát valaki nyaka köré tudja tekerni. Neki kéne a legkevésbé aggódnia. Meglesz az, csak láncod le majd erősen!

A megrögzött szinglinekvaló nem utálja magát, és nem ugrik bele valakinek, bárkinek az életébe csak azért, hogy kitöltsön valami űr.

Ahogy múlnak az évek, egyre nehezebb lesz kompromisszumot kötni, nyitni, új dolgokat befogadni. Ez nem lesz jobb, ez csak egyre rosszabb lesz. És a megrögzött szingli ez alatt az út alatt, kétségbeesés helyett egyre biztosabb lesz magában. Már olyanokról is képes lesz lemondani, akikkel régen tett volna egy próbát.

Az elején még rettentő erősen próbálkozik, később már mer nemet mondani egy lehetőségre, a végén pedig reflexből elutasít. Így lesz a gyerekszobából vendégszoba, majd gardrób.

„Nálad alhatok?”

Régen még milyen pajkosan próbáltad volna tovább húzni a pofonegyszerű választ. Ma csak végigfuttatod a fejedben a konklúziót, hogy „ez is meglehetett volna”, és cinikus vigyorral elhajtod. Aztán még negyed órát röhögsz rajta, ahogy megpróbál az utca másik oldalán, igen feldúltan és dinamikusan távozni, habár ugyanarra sétáltok.

Régen kerested volna az alkalmat, hogy összefuthass egy kellemes fazonnal, de most már nem csak a kreténekről nem veszel tudomást, hanem azokról sem, akik kis munkával melléd szegődhetnének.

Unod azt, hogy be kell bizonyítanod, hogy igenis jó fogás vagy és hogy ki kell derítened a másikról is ugyanezt, ezért inkább lemondasz az egészről.

Megbékélsz ezzel a semmivel.

Csak ezek a romantikus filmek ne lennének, amik láttán még mindig hinni tudsz a szerelemben. Csak ezek a félszeg pillantásokat ne vetnék feléd, amik hatására fizikai tüneteket produkálsz.

Csak ezek a páros hétvégi- és vacsoraajánlatok ne lepnék el a postaládádat, amik annyira csábítóak, mint amennyire elérhetetlenek számodra.

Csak ezek a piros lufik, óriási szívek, megható reklámok ne villóznának a szemed előtt.

Csak ezek az ünnepek ne emlékeztetnének arra, hogy nincs kivel ünnepelni.

Zs

Kommentek