Érintés és karma – hogy lehetnék anyuka, mikor még magam sem lélegeztem?

Adventi időszakban vagyunk, melynek csúcspontja maga a szülés, születés. Sok embert ismerek, akik mindenüket odaadnák a jó hírért, hogy végre gyermeket várnak. Sok embert ismerek, aki már az összes lehetséges orvosi beavatkozáson keresztülment, mégsem történik meg a csoda. Sok embert ismerek, aki rájött, hogy nem testi oka van annak, hogy még nem tartják kezükben kisbabájukat.
  Képzeljetek el egy spirált, hasonlót egy DNS lánchoz. Ez a spirál a te életed, ahogy a DNS-en ábrázolhatóak a nukleotidok, úgy van jelen a te életed spirálján az összes időpont, alkalom, amit megéltél. Nincs eleje és nincs vége, látszólag a semmiből jön, a múltunk állomásait idézi, csak az emlékezet szab határt neki, és látszólag a semmibe megy, bár ez az úgynevezett jövőnk, amiről semmit sem tudhatunk, hacsak nem vagyunk tisztánlátók.

Aztán képzeld el a te spirálodhoz kapcsolódóan az összes számodra fontos ember spirálját, akik bizonyos pontokon találkoznak a tiéddel, így ha térben ábrázolhatnánk, akkor egy őrült összegabalyodott spiráltengert láthatnánk. Ez az életek találkozásának színtere. Látszólag véletlenszerűek a találkozások, de ahogyan semmiben sincs véletlen, ebben sincsen, precízen és pontosan egy magasabb terv irányítása alatt történnek az összekapcsolódások. Úgy is tűnhet, hogy a spirálok változatlanul lebegnek előttünk, minden esemény látszik rajtuk, akár a múltban lévő részekre nézünk vissza, akár a jövő felé kacsintgatunk. Pedig a múlt és jövő között aktív kapcsolat van, bár ez abból a pontból, ahol állunk éppen nem tűnhet fel.

Ahogy írtam már sokszor, nincs olyan ember a világon, akinek ne lennének életében felhalmozott problémái, traumái. Mindenki hurcol egy szép nagy puttonyt a hátán, amibe jó sok minden belefér, és persze mindenki a sajátját érzi a legnehezebbnek, még ha néha elgondolkozunk mások terhein és néha elszégyelljük magunkat, hogy a miénk milyen kicsike súly az övéhez képest, de a saját démonjaival mégiscsak mindenkinek magának kell megküzdenie.

Amikor MET kezelést kapunk, lehetőséget kapunk arra, hogy megértsük a MOST-ot, világossá váljék, hogy minden mindennel összefügg. Olyan emlékképek, foszlányok bukkannak fel, melyek jelentősége a jelenben nyer értelmet és esélyt a megváltásra.

Kati története is ezt példázza. Kati 30 éves, tündéri teremtés, aki megjelenésében is a gyermeki ártatlanságot sugározza. Vékony, törékeny, picike nő, átlátszó finomsággal, kedvességgel. Harmóniában él a férjével, kapcsolatukat talán egyetlen nehézség árnyékolja be, régóta vágynak babára, ám valamiért az áldás várat magára. Mint számos hasonló problémával küzdő pár, ők is mindenféle fizikai vizsgálatnak vetették magukat alá, ám a jelen orvosi tényállás szerint, semmi akadálya a megtermékenyülésnek, testileg teljesen egészségesek mindketten.

Kati többször kapott MET kezelést, és az egyik alkalommal katartikus élményben volt része. Újra élte születésének pillanatát, ami teljesen megváltoztatta a lelkiállapotát és sok megértést hozott számára. Az eseményeket kívülről látta, mintha egy filmet nézett volna, ám saját kis újszülött testének érzéseit tisztán érezte.

Koraszülött volt, látta anyukáját a szülőágyon, és látta a sok orvost a szülőszobában. Érezte a vajúdás alatti zavart, amit anyukája érzett, mert sokan mászkáltak körülötte, ki-be vonultak a szobán át, zavarták, miközben a szülés fájdalmaival küzdött. Mikor Kati megszületett, érezte az orvosok félelmét, mivel nem vett levegőt, látta anyukája arcát, aki fáradtan, de gyönyörűen várta, hogy a kezébe foghassa újszülött kisbabáját. Érezte, hogy próbál kommunikálni az orvosokkal, nincs baj, él, minden rendben, de senki sem hallotta meg, a félelem tapintható volt a szobában, mivel még mindig nem lélegzett. Ez a félelem érzés őt is megbénította, miközben aggódott, hogy anyukája is ezt fogja érezni, ám szerencsére számára nyilvánvaló volt, minden rendben lesz. Aztán hatalmas sírással megtörtént az első levegővétel, amit érezve a kezelés alatt is sírni kezdett. Megértette, hogy hiába várt eddig arra, hogy ő maga is anya lehessen, hiszen úgy tűnt, életében akkor vett először igazából levegőt. Hogy adhatott volna életet valakinek, amíg ő maga nem lélegzett?

Megértette ennek a múltbéli eseménynek a jelenre kiható befolyását, és az okot, ami a felismerés miatt el is fog tűnni. Ebben a pillanatban a látszólag változatlan életspirálja, pont úgy, ahogy egy kaméleon változtatja a színét, alakult át valami más képletté. Így változtatta meg egyszerre a múlt és jelen kapcsolatát, és persze a jövőét is.

Nagyon fontos ebben a történetben, hogy anyukájával történt beszélgetés után, benne is oldódott a szülés okozta feszültség, tehát az anyukájának a spirálja is változott, s vele együtt nemcsak kettőjüké, de az összes kapcsolódó emberé is.

A fizikai test betegségei kivétel nélkül mind a lélek jelzései, de egész egyszerűen néha képtelenség magunktól rájönni, mi okozza őket. Természetesen a megtörtént eseményeken nem tudunk változtatni, de az ott megélt érzéseket, fájdalmakat elfogadva, átalakíthatjuk a jelenlegi hozzáállásunkat, ami maga az oldás. Felismerés nélkül nem lehet segíteni sem magunkon, sem máson.

Láthatjuk, hogy a MET csodálatos hatékonysága mellett sem tett egyebet, mint kísért, nem adott Kati szájába megoldást, megengedte, hogy Kati valóban azzal a problémával szembesüljön, ami lehetséges, hogy életének egyik kerékkötője volt.

Ugyanúgy működnek bennünk a múlt érzései, mint a jelen életünké, csak a tudatosság hiánya, na meg a fej homokba dugása sajnos nem tud segíteni a megoldásban.

Ne féljünk segítséget kérni, olyan korszakban élünk, mikor a lélek nyelvét nem érti az elme, csakis a testi tünetekre figyel oda, ám amennyiben tudatosan fejlesztjük magunkat-e téren, talán nem kell, hogy a testünk jelezze, van valami, amivel foglalkoznunk kell. Ha oldjuk a lélek sérelmeit, gyógyítjuk a testet is.

Változtassunk a spirálunkon, hogy segítsünk magunkon és a hozzánk kapcsolódó emberek életén.

Szabó Lilla

Kommentek