Elegem van! – Női egyenlőség kontra gyengeség

Miért van az, hogy ha egy férfi meg egy nő ugyanazt a munkát végzi, nagyobb valószínűséggel a férfi válla kapja a veregetést? Miért van az, hogy miközben ugyanazt a munkát végzed, és még mosol, és még főzöl, és meg gyereket nevelsz, nemhogy istennőként tekintenének rád, de ha tehetik a sarokba állítanak? Vagy kitesznek a színpad közepére, de ahhoz igencsak kevés ruhát kell viselned... Miért van az, hogy annyit pofázunk ezekről a dolgokról, de mégsem változik semmi?

ELEGEM VAN!
Évente négyszer nagyon, meg úgy hetente háromszor magamban.
 
 
Elegem van abból, hogy tudom, hogy ha férfi lennék nagy szerszámmal, akkor minden amit csinálnék sokkal jobbnak, sokkal többnek, sokkal menőbbnek tűnne.
Elegem van abból, hogy tudom, hogy ezzel a helyzettel, ebben az életben, nem nagyon tudok mit kezdeni. Elegem van abból, hogy nem azért választhatom a háttérmunkát, mert én azt akarom, hanem mert csendben szervezkedni, az olyan „nőnek való”.
És elegem van abból, hogy a férfiak személyes sértésnek veszik, ha nem hajtod le a fejed és sétálsz mellettük csendben. Elegem van, hogy nem lehet elegem, mert mindenki azt hajtogatja, hogy „hát ez az élet babám”.
 
 
Gyenge vagyok. Nagyon gyenge. Mert én csak évente négyszer akadok ki nagyon, és akkor is jól meggondolom, hogy megírhatom-e.
Évekkel ezelőtt, ha a barátomnak nem tetszett amit ilyenkor gondoltam, akkor inkább hallgattam. Vagy ha megírtam, kitöröltem. Ha megosztottam másokkal, később letagadtam.
Ha még beszélni, írni sem merem azt, amit érzek, hogyan tehetnék bármi mást?
 
 
Vagy minden ami zavar, azzal tényleg felesleges foglalkozni? Ha támad bennem egy hangyányi öntudat, azt szabad hagyni elillanni? A rossz érzés, amitől rossz kedved lesz, és amitől a világot egy kicsit sötétebbnek látod, azt nem szabad megélni, azzal nem szabad foglalkozni?
Attól, hogy a rossz a dobozba kerül, és nem veszünk tudomást róla, még nem szűnik meg létezni. És az az idióta, aki ha századszorra sem kapja fel a fejét mikor újra találkozik vele, és az soha nem is érdemel majd jobbat.
 
 
Magamban mondogatni és fióknak írni kevés ezt.
Tenni kell valamit! Tűrni a rendszert, magasabbra jutni benne, és még hangosabban beszélni, még többeknek írni. Vagy letépni a pólót, és fedetlen keblekkel kikérni magunknak az igazságtalan helyzeteket. Vagy bármi mást. Csak csendben tűrni, azt nem szabad!
 
 
Szóval én mosok és takarítok és dolgozok továbbra is úgy, mint eddig. Meg gondolom egyszer gyerekem is lesz, és akkor az is az én gondom lesz. És sokszor nem teszek majd eleget azért, hogy másoknak kevesebbszer legyen elege, és sokszor nem szólok majd, ha elegem van, és sokszor nem szólok, ha kéne... Mert én gyenge vagyok.
 
 
De évente négyszer, amikor annyira sok, hogy attól már merem és meg is élem, akkor kikiabálom. És remélem te meg is hallod, aki ettől valamit szintén érzel majd. És talán éppen ettől visszautasítasz egy újabb pofont. Talán csak egy pofont, de talán pont az lesz a szebb jövőd kezdete.

Kommentek