Elcsépelt szavak hatalma

Használjuk őket, mint lerongyolt ruhákat, dobáljuk jobbról balra s eszünkbe sem jut, hogy életük, múltjuk, történetük és történelmük van, s ki tudja, talán érzelmeik is...

Miért szék a szék, s miért asztal az asztal? Honnan tudjuk, hogy a félelem érzetéhez a szó kellőképpen passzol-e? Mi van, ha példának okáért, én sokkal jobban szeretném ürömnek hívni az örömet, mert nekem úgy tetszik jobban s kész. Ki kezdte elsőként megnevezni a tárgyakat? Hol voltak az első névadók, s honnan erednek a nevek?

Egy frissen diplomázott filozófus s egy titkárnő egymás szemében elveszve fekszenek. ők most szerelmesek. A fogcsikorgató hidegben, védelmet nyújt a köréjük csavarodó takaró s a ritmustalan cuppanással csattanó csókok felforrósítják a levegőt. A lány a nagy szóra vár, amit ő már kimondott néhányszor, mert persze, neki könnyebben megy. ő egyszerűbb. Gyengécske agyát nem rázzák a gondolatok, nem morfondírozik magában s olvasni, írni sem igazán szeret. Leköti a délutáni sorozat s a női magazinok főző rovata. Ezt persze nem mondja, mert még tanulatlannak és unalmasnak gondolnák. Félnie mégsincs mitől, hiszen a maga bárgyú egyszerűségében mégis tökéletesen illik a fiúhoz, aki lényegesen szofisztikáltabb elmével bír.

Várnak. A fiúra, a döntésre, az elhatározásra, hogy kimondja a bűverejű szót, szeretlek. Nekiveselkedik, összeszedi minden erejét s betűről betűre koncentrálva, nyelvét szájában forgatva nyomja a szót kifele a szabad levegőre, hogy végre kicsusszanjon a készségesen tágra nyíló ajkakon. De mégsem megy...

Rosszabb ez mint a szorulás. - gondolja. A lány meredten néz rá, várakozik... ő már kimondta... ő megtette. ő erősebb. Vagy csak biztosabb az érzelmeiben? Jaj ne, a lány fejében elindultak a kusza, féltékenységgel átitatott, bizonytalanságból és énkép-zavarból eredetezhető gondolatok...

- Ah, ne... Ha ez így megy tovább, el fog hagyni, mert azt hiszi, nem szeretem. Pedig... De, én igen, csak ez a szó. Ezzel van a baj. - gondolja a srác, miközben karjait a lány dereka köré fonja s segélykérőn elmosolyodik.

- Sze-ret-lek... - tagolja fejben, de a hang csak az ő fejében cseng, nem hallatszik ki. Homlokán izzadságcsepp gördül végig. És mindezt ráadásul angolul kéne... Igen... I love you... Jézus ereje, hogy ő olyan felszínes és nyálas legyen, mint a Valentin-napi üdvözlőlapok? Nincs az a pénz, nincs az a szerelem! Valahogy meg kell ezt oldani... Igen! Már meg is van! Jelentőségteljesen köhint egyet.

- Nem találhatnánk másik kifejezést magunknak? - Kérdésére a bugyuta kék szempár értetlen csillogással felel. - Ez a szó olyan elcsépelt. Hozzákapcsolódik már évszázadok véres tapasztalása. Vajon hány ezerszer mondták ki úgy, hogy nem is gondolták komolyan, hogy igazából harag és félelem szorult meg a hangok mögött?

- Igen, - kiáltott elbűvölve saját leleményességén - ez a szó már elhasznált, megtépázott, rossz átokkal sújtott, halott! Ennek a szónak meg kell halnia! Lelkesen pattant ki az ágyból s kacagott a felszabadultságtól. A lány ijedten meredt rá.

- Jaj, Kincsem... Ne aggódj, - kissé lenyugodva simított egyet a bájos fejecskén. - találunk csodás szót magunknak. Fapapucs, vagy hópehely obszidián! Ugyan, ki használta volna ezeket a szavakat feleslegesen? Ezek a szavak azok, amik! Nincs rájuk tapadt félelem, szorongás. Tiszták, makulátlanok!

Kicsi kincsem! - fektette tenyerébe a gyermekien kerekded arcot - Legyen a mi szavunk a fapapucs. Ha azt mondom, fapapucs, tudnod kell, mindennél jobban szeretlek s lehoznám neked a csillagokat az égről. Egészen közel hajolt a lányhoz s könnyedén, simogatva ejtette ki a szót, olyan átéléssel, hogy maga Humprey Bogart sem csinálhatta volna jobban:

- Fapapucs...

- Fapapucs... - rebegte a lány sután. S mielőtt álomba szenderült volna, arra gondolt, mégiscsak a kamionsofőrrel kellett volna maradnia. Annak nem kellett fapapucs, meg hópehely obszidián, annak bizony elég volt a szeretlek, meg a babgulyás...

UniKot'z - perfection is not my style

Kommentek