Egyszer egy szobában…

A Dohányzó szoba! Így hívtam régen, mert abban a szobában lehetett derekasan afterozni. Amikor már minden szórakozóhely zárva volt, az én szobám akkor nyitott ki igazán. És a történetek felére nem is emlékszünk, a másik fele meg igencsak homályos.

És szállt a füst, és szálltak el az órák...
Volt, hogy egyszerre harmincan zsúfolódtunk össze benne, volt, hogy csak hárman ültünk hosszú órákon, sőt, napokon át. Minden kérdés fel lett téve, és minden kérdésre jött minimum két válasz. Nagyon intenzív időszaknak adott végső mentsvárat az a négy fal.
 
Barátságok születtek, meg szerelmek is. Aztán volt ami tovaszállt, meg volt, ami a mai napig is tart. És ma már tudom, hogy azok az igazán fontosak!
 
Aztán egyszer csak be kellett zárni. Koszos, szürke falait zöldre mázoltuk, és a heverők is utcára kerültek. Le kellett zárni egy korszakot, és ehhez a dohányzó szobának is át kellett alakulnia.
 
Ma már rá sem lehet ismerni... ahogyan ránk sem.
Ma már stúdió... mi pedig komoly emberek vagyunk.
 
De vannak dolgok, amik nem változnak. És azok az emberek, akik megmaradtak, néha a legfurcsább módon kapaszkodnak össze. És megidézik a múltat egy ismerős helyen, teljesen új szerepekben.
 
 
"Egyszer egy éjszaka szép volt az álmunk, édes a békesség. Egyszer egy reggel magunkra találunk úgy, ahogy voltunk rég. Egyszer egy ember, ha Rólad mesél majd elfog a sírhatnék. Egy szerelembe zuhanunk a nyáron. Szép lesz az egyszer régen még."
 
 

Kommentek