Egy nyugalmasabb időszak, egy nyugodtabb én

Úgy látod, hogy be vagyok punnyadva? Ugyan! Más vagyok, de még mindig én vagyok. És ez nyugalom, nem pedig unalom.

"Te mostanában nem jársz felénk."
"Rég vettél itt vodkát."
"Máshova jártok?"
"Már nem szórakozol?"
"Megöregedtél, bepunnyadtál, eltűntél, megváltoztál, szarfej lettél..."
 
Hát figyelj!
Érdekesnek találom, hogy te azt hitted, hogy az őrült éveknek sosem lesz vége. Minden, amit akkor láttál belőlem, az én voltam, de nem csak az vagyok, nem csak az lehetek. Mentem tovább, és az élet jött velem.
 
Imádtam azokat az éveket. Imádtam szabad lenni, imádtam bolond lenni, imádtam végigdorbézolni a városon.
Jó volt nézni az emberek megrökönyödött arcát, és magasról tenni rá. Mert akkor nem foglalkozhattam azzal, hogy mások szerint túltolom, hogy mások szerint rossz vagyok.
Vállaltam és vállalom most is. Ez nem a sötét múlt, hanem a boldog „gyermekévek”.
Imádtam azokat az éveket... imádtam bizonyos részeit... a többi részt meg már akkor is gyűlöltem.
Mert nem volt otthon, és nem volt nyugalom. Hiány volt, amit be kellett tömni, és próbálkozás és várakozás volt valami többre... valakire.
 
Soha nem tagadtam a szabadság mellett a magányt sem. Soha nem tagadtam, hogy azért nem akarok lefeküdni, mert túl nagy az ágyam egyedül. Hittem és bíztam, hogy lesz ez majd máshogy is, és közben megpróbáltam úgy élni a pillanatnak, hogy megtöltsem azt az időszakot az éppen aktuális lehetőségekkel.
 
Aztán jött is a más és a másik. A másik felem. És megváltozott minden.
 
De ne viccelj, még jó hogy megváltozott! Ugyan mi után kellene ma futnom, ha itt van ami kell, milyen hiányt kéne pótolnom, ha nem ég belül már semmi? Hogy élhetnék ugyanúgy ezután?
Megnyugodtam. Nem csak egy picikét, hanem teljes lényemmel. És ha nem adná ezt a nyugalmat, akkor ez nem az lenne, amire vártam.
Változtam. Nem személyiségemben, nem habitusomban, hanem az életvitelemben. Míg régen csak forgószélként romboltam és kuszáltam össze szálakat, most rendet teszek és előre megyek. Előre egy olyan úton, ahol fogják a kezem.
 
Szóval nem értem, hogy mit nem értesz. Nem értem, hogy mit vársz tőlem.
Nem kell már annál a bárpultnál ülnöm, és nem élhetek úgy mint régen.
De baromira nem is akarok, és baromira nem is hiányzik.
Semmi fontosat nem vesztettem. Mert minden, ami fontos az átalakult, és ehhez az új helyzethez igazodott.
Van, amire, vagy akire kevesebb idő jut, de nem feledtem senkit és semmit ami fontos, és valahogy azért mindig ott vannak még velem. Vagy az éterben, vagy egy tizedszeri szervezésre összekovácsolt házibuliban.
Minden más, ami ide már nem fér, azt el kellett engednem.
 
Szóval nem tudom, hogy te hogy látod ezt kívülről, hogy neked furcsa-e, vagy ellenszenvese-e egy ilyen természetes változás, de biztosíthatlak, hogy nekem így jó. És biztosíthatlak, hogy én még mindig én vagyok, csak boldogabb, több és teljesebb.
 
Ha ennek örülni tudsz, ne is gondold tovább! És ha egyszer neked lesz lehetőséged arra, hogy úgy változz ahogy jól esik, ne tétovázz!
Kívánom, hogy te is ilyen inspiráló nyugalmat találj!

Kommentek