Csak fogd be szépen a szád! Csak ne gondolkodj!

Tipikus női hiszti. Nincs is baja, aztán itt vergődik rajta. Nagy pofon kéne neki, meg hogy befogja végre, és viselkedjen normálisan. Nem igaz?

Ötóraharminc. Háromésfél órája bámulom a plafont, és most már olyan ideges vagyok ettől az éberségtől, hogy dühösen pattanok fel.
Rágyújtok a fürdőben. Marja a torkom. Mostanában már nem dohányzom, azaz csak a hétvégi aperolspritz mellé, na meg ilyenkor, amikor vég nélkül gondolkodom... túlgondolkodom.
Nincs az a spritz, nincs az a cigi, ami ilyenkor megnyugtat, de már ötóranegyven. Mégis mi mást tehetnék?
 
Csak ne gondolkodj!
 
Végignéztem az instagramot. Az enyémet, a közöset, az övét, a melósat, a másik melósat, meg a random keresőszavakat. Aztán végignéztem a facebookot. Az enyémet, a közöset, az övét...
Dolgozhatnék valamit! Írhatnék levelet, vagy elkezdhetném a napi munkát. Villog a kurzor, de két értelmes mondatnál nem jutok tovább. Mert nekem ugye kreatív munka kellett, ahol ha nincs érzelem az a baj, ha túl sok van, akkor meg az.
 
Csak ne gondolkodj!
 
Ilyenkor szokták rám azt mondani régen, hogy beteg vagyok. Hogy bipoláris. Hogy nincs mit tenni ha bekattanok. Akkor nincs előre, nincs vissza, csak a probléma van, ami sötétszürke és gomolyog.
Régen ez belefért, mert én voltam maga a melankólia. Adri, aki szeret szenvedni. Adri, aki tuti élvezi is, azért csinálja magával. Aztán egyszer úgyis abbahagyja, úgyhogy kár a gőzért. Hagyni kell, hogy legyen szarul amíg akar, aztán majd lehet dumálni vele ha jól van. Mert ez csak az ő fejének a parája, az ő baja, az ő dolga.
Régen ez belefért, mert ez volt az imidzsem, de már nem fér bele. Mert most sok a dolgom, és kiegyensúlyozott a magánéletem, szóval ilyen már nincs, ilyen már nem lehet.
 
Csak ne gondolkodj!
 
Meg különben is. Az ember ugye tud parancsolni magának, ha már nem egy hisztis kislány. És ezekkel a kamu lélekbetegségekkel tényleg csak az amatőrök foglalkoznak. Nem kapsz levegőt, nem bírsz lenyugodni, nem bírsz aludni. Kamu! Magadnak csinálod!
 
Csak ne gondolkodj!
 
Erőltesd az alvást, erőltesd meg magad! Hülye vagy és hülyeségeken gondolkodsz, és feleslegesen számold, hogy hányszor vesz levegőt, vagy hányszor cseppen a csap.
Feleslegesen pörgeted a megoldhatatlannak tűnő dolgokat. Mert ugye nem megoldhatatlanok, csak normálisan kéne viselkedned, úgy mint a normális emberek, akik ha kimerültek alszanak, akik ha vitáztak megbékülnek, aki ha hibáztak bocsánatot kérnek, akik ha hülyeségekért aggódnak, akkor szőnyeg alá seprik őket, és mehet az élet tovább.
Az az igazi élet. Az, amiből pénz van. Az, amiből ki kéne fizetni az elmaradt számlát, az, amiből lesz karácsonyi áhítat véve. Nem ez! Nem ez a fejedben lévő kamuproblémás kamuélet.
 
Csak ne gondolkodj!
 
Egy felnőtt nő nem ér rá lelkibeteg lenni. Főleg nem annyiszor, ahányszor én vagyok. Egy felnőtt nő nem idegesíti magát a semmin. A felnőtt nő megiszik egy üveg bort, rádob egy xanaxot, elfogadja azt, hogy nem minden jó és szép, elfogadja, hogy nem kell már különlegesnek és érzékenynek lennie. Elfogadja, hogy nem ér, nem érhet rá magán gondolkodni. Elfogadja, hogy a boldogság nem kostans állapot, és kussol, és alszik éjjel, és kel reggel.
Vagy ha nem tud aludni, akkor is kussol, és akkor is kel reggel, és nem nyavajog senkinek. Csak ráissza a xanaxra a kávét, és rohan és intézkedik tovább.
 
Csak ne gondolkodj!
 
Hétórahúsz. És hiba a mantra, hiába köpöm szembe magam sokadszorra, azért csak baromira szarul vagyok. És viszem ezt majd tovább holnap, meg holnapután, csak majd több-kevesebb sikerrel tagadom. Mert ha nem tagadom, akkor őrült vagyok és diliházba való.
Szóval most felnőtt leszek, beveszem az altatót, és kussolok. Mert ezt csinálják a felnőtt nők. Ugyanúgy nézik a falat, ugyanúgy recseg-ropog és szakad valami bennük belül, de kussolnak, és úgy csinálnak mintha minden oké lenne.
 
Csak csinálj úgy, mint aki nem gondolkodik!

Kommentek