Bűntudat nélkül

Az érzelmeink áramlását nem lehet erőltetni, csak elnyomni vagy kiadni, pedig mégis megpróbálunk egy dogmatikus rendszert kialakítani magunknak ezzel kapcsolatban. Most ezt kellene éreznem, de nem érzek semmit, vagy ezt nem szabadna éreznem, de mégis ott van. Kényszer és dogma. Nem elég, hogy van belőle bőven a világban, még alkalmazunk egy úgynevezett belső rendőrt is. Legalább az érzelmeink terén lehetnénk szabadok!

Az érzelmeknek önmagukban nincs erejük, még az ártalmasaknak sem, ha képesek vagyunk ezeket elengedni, és nem ők lesznek a cselekedeteink motorjai. A negatív érzelmek legtöbbször azért tudnak eluralkodni rajtunk, mert nem a szívünk szerint cselekszünk, elnyomjuk a jó érzéseinket, azért hogy valamilyen külső, de leginkább elképzelt elvárásnak megfeleljünk.
Ha valami nem illik a “rendszerbe” – és ez néha társadalmi nyomásnak is köszönhető, amikor a környezetünk szerint nem helyesen cselekszünk –, megjelenik a bűntudat. Ez egy teljesen haszontalan érzés, mely duplán üt. Először is rosszul érezzük magunkat, és rossz érzésekből még sohasem született semmiféle jó.
Ha ez abból származik, hogy valamit nem teszünk meg – például kitűzzük magunknak, hogy minden nap meditálunk egy fél órát, de nem tartjuk be –, akkor nem elég, hogy bűntudatot érzünk, de még nem is csináljuk. Vigyázzunk, hogy ez ne váljon megszokássá, mert ez megöl minden idealizmust bennünk, ami nélkül nincsenek kilátások az életben, és ha valamit bűntudatból teszünk, senki sem fogja élvezni.
Így a másik oldalt is el kell felednünk, vagyis mikor megpróbálunk valakinek bűntudatot okozni. Ha azt kívánjuk, hogy valaki érezze rosszul magát, s ezáltal elégtételt kapunk, akkor hamarosan eltűnnek a barátaink, és magányosak leszünk.
Akkor hogy is van ez? Hogyan éljünk bűntudat nélkül?
Ha valamit nem jól tettünk, akkor bánjuk meg. Kész! Ezt nem kell és nem is szabad túlzásba vinni, mert nem tud a helyébe semmi új lépni. Határozzuk el, hogy többet ilyet nem teszünk. Próbáljuk az ellenkezőjét tenni! Ha a bűntudatot folytatjuk, akkor újra és újra elkövetjük azt, amit nem szeretnénk. Így működnek a rossz érzések, “bűnbe” visznek minket.
Volt egy korszakom, amikor nagyon későn keltem fel. Ettől kellően rosszul is éreztem magam, bűntudatot éreztem, hogy így elalszom a napom egy részét. Az akkori barátom nagyon bölcsen megjegyezte, hogy ezzel az érzéssel elvesztegetem a napom többi részét is.
Ha elhatároztunk valamit, és nagyon nem megy, akkor sincs értelme az önbántásnak, hanem inkább keressük meg, hogyan tudjuk lelkesíteni magunkat, mi az, ami inspirál. Ez ad löketet mindennek. Minek akarunk lefogyni? Minek akarunk meditálni? Minek csinálunk bármit? Kell az inspiráció! Ahogy ez a bölcs barátom mondta, azt kell néznünk, hogy mit nyerünk és nem azt, hogy miről kell lemondanunk. Csak úgy, mint a szerelemben. Észre sem vesszük, hogy mennyi mindent megtettünk a másikért és azért, hogy együtt legyünk, amíg a szerelem tart. A dolgokat inspirációból, idealizmusból kellene csinálni, nem bűntudatból.
Még egy inspiráció az akkori múzsámtól:
Egy alkalommal, amikor több figyelemre volt szükségem, és ezt én a szokásos dráma-szakköri stílusban adtam elő, ő a következőt válaszolta: Te ennél sokkal nagyszerűbb vagy!” Hát lehet ennek ellenállni?
Nem büntetett, felemelt, ösztönzött. Így kell egymással és magunkkal is bánni.
Mivel ez a “belső” rendőr és a bűntudat szinte szerves része a kultúránknak, ezért rengeteg alkalmunk lesz, hogy ezeket észrevegyük és kiiktassuk. Csak mindezt élvezettel és a lehető legkisebb elvárással tegyük!
Élni és meghalni megbánás nélkül, ez az én egyetlen vallásom.” Milarepa, Tibet nagy jógija

A saját szabadságunkat mi hozzuk létre.” Láma Ole Nydahl


Red

Kommentek