Azt akard, amit én akarok!

Egy kapcsolat fontos építőeleme a kompromisszum. Közeledni kell egymás felé folyamatosan. Meg kell szokni a másik rigolyáit, ugyanakkor kedvesen lehet terelgetni egy jobb irányba párunkat. Van azonban egy határ, amit nem biztos, hogy ér átlépni. Tényleg az igazival vagyunk egy fedél alatt, ha több dolgot változtatnánk rajta, mint amennyit becsülünk?

Egy nyári napon, egy étterembe ültünk be baráti társaságként. Legyen mindenkinek pizza! Azt mondták, hogy náluk különösen finom. Csendes olvasgatás, majd hangos mérlegelés következett, miután az egyik pár hölgytagjának kinyilatkoztatását is megkaptuk előételként:
Fiú: - Mexikóit kérek. Olyan régen ettem hasonlót, és most nagyon megkívántam.
Lány: - Mexikóit? Hát jó, de nem kérhetsz rá babot meg hagymát! Különben egyedül alszol!
Fiú: - Akkor legyen egy margarita...
Én elsőre azt hittem, hogy viccelnek, és ahogy végignéztem a többieken, hasonló szemek meredtek rám, de végtére is kik vagyunk mi, hogy beleszóljunk. Egy perces néma csend a babért.
 
 
A következő, egy próbafülkéből megneszelt szituáció:
Fiú: - Na, ezt már nem!
Lány: - Miért?
Fiú: - Mert nem hagyom, hogy a csajomnak kinn legyenek a mellei, és minden faszi azt nézegesse. Vegyél valamit, amit jobban be lehet gombolni!
Lány: - De amikor megismertél is ilyen ruhákat hordtam, és akkor tetszettem. Nem akarod, hogy jól nézzek ki?
Fiú: - Nem.
 
 
Végül, egy egészen friss eset. Szintén társasággal szórakozás az alapszituáció, a vita tárgya pedig egy nyalóka. Pedig esküszöm jó szándékkal vásároltam:
Fiú: - Az egy nyalóka?
Lány: - Igen, most kaptam az Adritól.
Fiú: - És meg akarod enni?
Lány: - Gondoltam.
Fiú: - Ne! Nem cukormentes.
A lánynak se inzulin problémája, se felesleges kilói nincsenek, még mielőtt belekötnétek. Persze biztos csak ezért nem lehetett, mert a barátja megvédi az ártalmaktól...
 
 
A fenti példákból több teherautónyit tudnék összegyűjteni. A saját életemből, a barátaiméból, a béna sorozatokból. Elég gyakori jelenség, de ennek ellenére talán nem feltétlenül követendő.
 
Miért kell valakit eltiltanunk bizonyos ételektől, italoktól, ruháktól, ha egyszer régen pont így szerettünk bele?
 
A férfi először csak nem ehet többé hagymát kolbásszal, mert az büdös. Nem ihat hétköznap, focinézés közben egy sört, mert olyat csak az alkoholisták csinálnak. Később nem nézhet meccset se, mert zavarja a nőt. Nem dobhatja le a pulóvert a kanapéra, mert nem maradhat trehány disznó, és nem járhat a kedvenc haverjához hetente többször, mert nem kell egy léhűtő.
A nő ne egyen az ünnepelt tortájából, mert ha felszalad pár kiló, már nem az igazi. Ne járjon lenge ruhában a barátnőjével kávézni, mert az csak burkolt pasizás. Ne fesse tovább a haját, mert kinek is akar ezután tetszeni és ne tartson több tofut a hűtőben, mert az nem étel.
 
Túl extrém példák? Ezek a sokszor értelmetlennek tűnő kekeckedések és ultimátumok igenis sok párt érintenek.
Meg kell tanulni úgy kötni kompromisszumot, hogy közben ne kényszerítsük felesleges változásra és teljes megváltozásra kedvesünket. Az, hogy figyelünk, vigyázunk a másikra, és javítgatni próbáljuk a harmóniát, nem egyenlő azzal, hogy fokozatosan letiltjuk mindenről.
 
Egy normális embernek a párja mellet ugyanúgy szüksége van a barátaira és a családjára is, ne akarjuk elszakítani tőlük. Az öltözködésében és étkezésében lehet új irányt mutatni, de ha szeret miniszoknyát hordani, vagy oldalast enni, ne próbáljuk meg minden áron leszoktatni. Legyünk bizalommal egymás felé, és tartsuk szem előtt azt, hogy kibe zúgtunk bele az elején. Minden jó és rossz tulajdonságával fogadtuk el őt akkor, amikor szerelembe estünk, most ne akarjuk homlok egyenest mássá formálni.
 
Biztos sok kapcsolat képes extrém áldozatokra is. Leszokni a húsról, a barátokról, a sportról. Biztos van, akinek így is bőven megéri. A legfőbb kérdés, hogy az adott szituációkban a másik önzésén van a hangsúly, vagy a mindenekfelett álló közös boldogságon? Ha mindenki boldog, akkor nincs hiba. Ha valaki lassan elhervad, vagy házi mamusszá válik, akkor talán nem ártana észbe kapni.

Kommentek