Az ősz csodája, a nő csodája

Egyre jobban értem, egyre jobban szeretem az őszt. Ahogy idősödöm egyre több bennünk a közös. Már a saját bőrömön tapasztalom a nagy megújulásokban rejlő átváltozás erejét, a reményt, hogy valami meglepő jön…és az örömöt, ha „csak” a jól ismert boldogságom köszön vissza. Sokszor álmodozom egy ilyen csodáról. 

Ha lenne egy nap,valamikor október derekán, ami csak rólam szólna, azt a festő így festené meg: ablakon bezúduló arany naplemente, melynek fényében egy tökéletes női alak ül a könyvtárszobában. Lusta, kissé megnyúlt, elédgedett arccal teát keverget. Mellette a kandalló első meleg lángocskái közelében egy kiscica nyújtózik egy jólesően nagyot. Irreaálisan gyönyörű kép, egy nem létező asszony tökéletes életének egyetlen pillanatáról. Ha ezt a képzeletbeli napot a költő dalolná meg, az valahogy így hangozna:
 
„Az élet reneszánsza újra táncba perdül/A napsütés komor, ködös faggyá ferdül/Hideg szellő táncos öle fényt szór és szikra harmatot/Újjászületése előtt a világ szunnyad még egy nagyot”
 


Lehet, hogy a vers erdei tündéreként én is óriási metamorfózist remélnék és csodát egyetlen naptól, egyetlen álomtól, de tudom, hogy a csoda és az újjászületés egész máshol rejtőzködik…
 
Mivel csak egy átlagos nő vagyok, magányos készülődésemben olajos fürdőt veszek, megmosom a hajam, rózsás kencékkel kényeztetem magam. Majd egy ízletes, pompás, fényűzően drága bort fogyasztok friss dióval, miközben Szabó Magdát olvasok. Eközben egy balzsamos, tápláló maszk alatt a testem is éledezni kezd. És amikor megjön a kedves, megint belém szeret egy pillanat alatt. Nem a látványos változás, hanem a látványos boldogság miatt. Csak egy hétköznapi nő vagyok, így átváltozásomat sem festő, sem költő nem örökíti meg.
De  a legjobb történik ezután, hisz a hétköznapi nő  párja  álmában újra és újra őt álmodja meg… 
 
Fehér Kinga

Kommentek