Az összes ölelést odaadtad?

Amikor túl vagy az életed felén, és rájössz arra, hogy ez az egy életed van, legalábbis ahol most helyt kell állni. Amikor rájössz, hogy nem számít, hogy Chanel a bugyogód, csak az, hogy mennyire szerettél… Amikor érzed azt, hogy valami másról szól ez az egész, mint amit az iskolában tanítottak neked, vagy amiről anyád beszélt, akkor egyszer csak fel fogod tenni magadnak a kérdést.

Ilyen vagyok
Nem, kicsit sem tudok mértéket tartani, mohó vagyok, és szenvedélyes. A végletek embere, aki nem tud szürkében gondolkodni. Ha sírnom kell, hát zokogok. Ha boldog vagyok, akkor az angyalokkal repülök. Igen ilyen vagyok. Öntörvényű ösztönlény. Mit gondolsz? Baj van velem? Hogy mit tanítok ezzel a gyerekeimnek? Azt mondod, hogy fel kellene nőnöm végre és tudnom kellene, hogy hova tartok? Igen megittam egy üveg rozét. Nem tagadom le. Nem akarok tovább hazudni a világnak és magamnak. Az élet nem igazságtalan, csak előfordul, hogy őrült nehéz éppen egy bizonyos pillanatban. Ezek azok a percek, amikor érdemes odaadni az öleléseidet.
 
Azt hiszed, hogy te döntesz?
Azt hiszed, hogy a döntéseidet te magad hozod meg, de erről szó sincs. A döntéseid egyrészről nagyon is a tiédek, másrészről közöd sincs hozzájuk. Mindez csak érzéki csalódás, déjávu, és káprázat. Mégis hogyan maradj hiteles és őszinte? Figyelheted például a csillagok konstellációit az égen, az segíthet neked, ha érted miről beszélek. De igazából csakis egyfelé mehetsz, ha tetszik, ha nem. Az öleléseidet pedig nem szabad megtartanod magadnak.
 
Mire fogsz emlékezni azon a bizonyos ágyon?
Amikor elvonul feletted az élet, és már az összes hullám és vihar, a zivatarokkal és villámokkal együtt kialudt és lecsillapodott benned, ott a legvégén, amikor visszanézel, mit fogsz látni? Mi érte meg? Mi volt a fontos? Mindent megtettél, amit akartál? Mindent elmondtál? Az összes szót kimondtad? Az összes érintést elsimogattad, az összes ölelést odaadtad? Ezen csak akkor gondolkodsz el, amikor túl közel lépdel hozzád a feketeruhás. És tudod vannak dolgok, amik nem változnak, és vannak dolgok, amik nem múlnak. Persze, hogy szelídülnek idővel. Amikor azt mondom neked, hogy nincs nap, hogy ne gondolnék arra a halálos délutánra, pedig több mint húsz éve történt. Vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni, mert annyira beleégnek a lelkedbe, hogy nem tudod onnan kiszakítani őket, aztán valahogy meg is szokod őket, az életed részévé válnak, és már nem is akarod, mert az fájna jobban, ha már ez sem lenne neked. De kérdezem tőled, mi is van az öleléseiddel?
 
Üresség
Ritka és kivételes alkalom, hogy üresnek érzed magad. A fájdalom, a tehetetlenség, a düh, ha ezeken már mind túl vagy, akkor jön az, amikor már minden mindegy, és nem érdekel tovább. Egyszerűen üres vagy. Kivételes, mert innen lehet tovább menni, persze csak egy idő után. Az ürességet ugyanis meg lehet tölteni, ha elkészültél rá. Sajnos azonban az időt ki kell várni itt is. Mert mindennek rendelt ideje van, a Prédikátorok könyvében is ez olvasható. Amikor pedig lassan továbblépsz, akkor az ürességed is egyre csökken. Rajtad áll, mit teszel bele. Egy fontos van csak, hogy az öleléseidet mind add oda pont azoknak, akiknek szánod.

Kommentek