Az önbüntetés lépcsőfokai

Voltál már úgy, hogy rájöttél, saját magadat bünteted? Vagy te tudod szeretni önmagad annyira, hogy ne bántsd a tested, lelked? Itt egy stop tábla, ha te is az előbbi csapathoz tartozol.

Egy elcseszett hurrikán vagyok
Csörgött a telefonom, éppen rohantam este fél hétkor az órámra. A barátnőm az. Persze, hogy felveszem, fontos nekem, szeretnék segíteni. Vajon mi lehet a baj, nem szokott ilyenkor hívni, agyalok ezerrel, amíg előkotrom a táskámból a telefont. Aztán beleszól, és felteszi azt a bizonyos kérdést, amire egy picit sem számítottam: Hogy vagy, de úgy igazán? Illetve az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem ezt kérdezte, de ez volt a lényeg, maradjunk ennyiben. Leblokkoltam. Mi a franc van velem? Olyan vagy, mint egy elcseszett hurrikán! – mondja. Igaza van. Csak dübörgök végig az életemen, jaj annak aki az utamba áll. Jaj magamnak, ha megállok.
 
Nem könnyű szeretni magunkat
Igen, kicsinálom a szervezetem, nem alszom eleget, nem étkezem rendszeresen, csak hajtok, és igen az alkohol is jöhet este, mielőtt az ágyamba rogyok, az edzést is keményen, persze, hogy mehet a dupla óra, csak fájjon, addig sem maradok egyedül a gondolataimmal. Mert abból jó sok van, és nem hoznak megnyugvást nekem. Nem könnyű szeretni magam. Mindent tudok, sokat olvastam. Ha nem szeretem magam, hogyan szerethetnék másokat, ha magammal nem vagyok békében, akkor nem lesz türelmem a gyerekeimhez, ha én nem megyek az álmaim után, akkor ki fog? Akkor mi az értelme az egésznek? Bla-bla-bla. Mindent tudok. De olyan piszok nehéz megvalósítani, és ez nem megy felszólításra, ahogyan azt a világhálón írják. Kényeztesd magad, vegyél egy illatos fürdőt, vagy egy új ruhát magadnak. Attól nem fogom jobban szeretni magam, hogy a tükörképembe mosolyogva mondom hangosan, hogy „szeretlek”. Mert ez megint egy hazugság.
 
Azt mondja álljak le
STOP! Ez egy szaros stop tábla ez a telefon, érted már? Kiabál velem a vonalban. Mitől félsz, mi történik, ha leállsz? Te feltetted már magadnak ezeket a kérdéseket? Ijesztő belenézni a saját mélységeidbe, mert akkor rájössz, hogy hazudsz. Mégpedig sokat. Leginkább magadnak. Ahhoz pedig, hogy ezeket a hazugságokat el lehessen viselni józanul, az szükséges, hogy azok a gondolatok ne jelenjenek meg. Ha pedig ez sem segít, akkor egy erősebb inger kell. Akad, aki iszik, van, aki szív, és itt élnek köztünk azok is, akik nyugtatókat szednek, és léteznek olyanok, akik egy még erősebb érzéssel kiütik ezeket a gondolatokat. Ez az erős érzés fizikai szinten lehet például a fájdalom, szellemi szinten a teljes leterheltség. Na kérem, lehet választani a lépcsőfokok között, mivel bünteted magad, mert nem vállalod a gondolataidat, nem vállalod saját magad.
 
Merre vezet az előre?
Nézz szembe a hazugságaiddal. Ez mocsok érzés. Ha ez megvan, és elég sokat sajnáltad már magad egyedül ücsörögve a boros pohárral a kezedben, akkor kezd el felszámolni azokat. Ha lehet, korlátozd a további hazugságaidat. Magyarul állj le, és élj szabadon. Add magad. Add a saját gondolataidat. Élj szabadon, bármit is mondjanak körülötted. Mert a középszerűség luxus, de ez egy másik mese.

Kommentek