Az Igazi Nők keresése

Ez a cikk párja próbál lenni az előző, Kihalóban lévő férfiak címmel megjelentnek, mert úgy tűnik a másik oldal igényt tart rá, teljesen jogosan.

 

Hogy milyen egy igazi nő, kortól, társadalmi berendezkedéstől függ, nyilván mást jelentett a történelem más-más koraiban és mást kell jelentsen ma. De vajon milyen kritériumoknak kellene megfelelni ahhoz, hogy nagy átlagban beszélni lehessen róla, hiszen ahány ember, annyi a kívánság. Mindenkinek megvan a saját elvárása attól az embertől, akivel együtt szeretne élni, akivel komoly kapcsolatot szeretne megvalósítani, akivel családot szeretne alapítani. Beszéljünk most azokról az esetekről, amelyek a tartós kapcsolat igényére rezonálnak, és ne arról, amikor egy éjszakában gondolkodunk, vagy mikor a pénzünkért árut veszünk.

A kapcsolatok kezdete mindig egy hormonok által vezérelt időszak, amikor a másikban először ( legalábbis azt gondoljuk) a felszínt tartjuk vonzónak. Tetszik a lába, a hasa, ahogy a szemünkbe néz, hatással van ránk a kisugárzása, szeretnénk belelátni a saját elménkbe szuggerált képet arról, hogy megfelel-e annak, amit mi szeretni tudnánk. Nevezhetjük ezt az időszakot szerelemnek, és tételezzük is fel, hogy a kapcsolat idáig már ki is bontakozik. Amelyik még ezt az időszakot sem éri meg, azzal ugye nincs is miért foglalkoznunk jelen esetben. ( Azért írom, hogy jelen esetben, mert minden véget érő kapcsolatból is tanulnunk kell, vajon miért nem váltotta be az elvártat, mit rontottunk mi el, mit rontott el a másik, ez egyfajta önismereti utat feltételez.)

Szóval beindul a gépezet, imádjuk a másik szagát, bőrét, testét, nyálát, legszívesebben belebújnánk a másik bőrébe, hogy soha ne kelljen szétválni, hogy az egyesülés ne csak egy átmeneti pillanat legyen. Ebben az időszakban olyan nagyon egymásra hangolt állapotban vagyunk, hogy könnyedén átsiklunk minden, akkor még piszlicsárénak tűnő problémán, mely később mégis olyannyira felnagyulhat a szemünkben, hogy el sem hisszük, ezt akkor miért nem láttuk? Hát ilyen a szerelem, porba dönt, felemel, megőrjít, kifordít, újra és újra összecsomagol, hogy kibonthasson. Eszeveszett állapot, az ember semmi másban nem tud gondolkodni, minden eltörpül mellette. Ezt szoktuk szeretni, mert az egónk érzi, hogy él, a szenvedély teljesen képtelenné tesz minden egyéb más életfunkciót. Van, aki a szerelembe lesz szerelmes egész életében és azt szeretné, hogy ez az érzés legyen jelen mindig, akkor is, ha már eltelt 15-20 év, vagy csak 5.

Van egy igen rossz hírem. A szerelem véget ér, mert nem tehet mást. Földi létünk nem azért van, hogy kívül keressük a boldogságot, és jobb ha idejekorán felfogjuk, itt minden mulandó, minden változik, mert semmi sem valós.

De tegyük fel, a szerelem átalakul egy működő kapcsolattá, melyben azért sohasem tűnik el a szerelem emléke, de őszintén mondom, ha 16 éve tartana az a kezdeti időszak, amit én is megéltem a férjemmel, akkor biztosan a diliházban lennénk már mindketten!

És akkor, mikor ez az egész egy családalapító kapcsolattá szelídül, megszületnek a gyerekek és velük sok-sok más probléma is, mely próbára teszi az idegrendszerünket, türelmünket, teljesen átalakítva a másiktól elvárt szeretetmegnyilvánulásokat. Értsd ezalatt, hogy amit eddig egy férfi szeretetének gondoltunk, már nem az. Amint a család megszületik, az addig jelen lévő férfi-nő kapcsolat már idejét múlt lesz. Egy nőnek mindig is a legfontosabb az az érzelmi biztonság lesz, hogy a férfi szereti őt, hogy soha semmi más nem fontosabb, immár nem is csak nála, hanem a családnál.

De nézzük ezt meg egy kicsit a másik oldalról is, már amennyire női szemmel ez vizsgálható. Van a férfi, aki ugyanúgy eszét veszti a szerelemtől, amit együtt éltek meg. Nagyon jó ötletnek tűnik, hogy gyereket vállaljon (főleg annak tűnik ez a fogantatás időpontjában ), ösztönösen ez egy kapcsolat tovább lépése, hiszen szaporodnunk kell. Végigkíséri a növekvő pocakot, de nehezére esik magának tudni, hogy az a nő, aki pár hónappal ezelőtt még a legdurvább szexistennő volt a hitvesi ágyban, már egy más hormonok által vezérelt ember lett. A férfi vágyai nem csökkennek, az ő hormonszintje nem ingadozik, benne nem növekszik senki, ő ugyanúgy szeretné a társát szeretni, ahogy eddig. Nincs más választása, próbál megértő lenni, hiszen ésszel felfogható, azért pár hónapról van csak szó, a baba megszületik és újra jön a boldogság. Elviseli az érthetetlen sírásokat, próbál segíteni, szeretni, de néha nagyon távol érzi magát, nosztalgiával gondol az első szerelmi időszakra.

Baba jön, nő, jön a tesó, aztán esetleg még egy, hogy kerek legyen a család. Egyre több pénzt kell keresni, mindenkinek külön szoba kell, nyaralás, telelés, iskola, ruha, már megint kinőtte a cipőt. Közben a feleség meghízik, de nem baj, mert szereti, de mindig idegbeteg, mert a gyerekek kikészítik, dehát ő akarta. Aztán, mikor már a legkisebb is sulis végre, jön az újabb nehézség, mert az addig értelmesnek érzett lét hirtelen üres lesz, a nő szeretne újra dolgozni, de már nem tudja azt, amit a gyerekek előtt, mert vagy karrier, vagy család. Hiába van elég pénz, a nő agya zakatol, valamit szeretne kezdeni magával, ami túlmutat az anyaságon, főleg, hogy már a középkorúság küszöbén van, szép még, de meddig, és a mai világban nehéz elhinni, hogy nem csavarja majd el a férje fejét egy 20 éves, hiszen számtalan példa áll rendelkezésére.

Meg különben is, mi lesz, ha a férjjel történik valami, egy HTB nem tudja átvenni a családfenntartó szerepét.

Félelem félelem hátán, közben pedig a gondok, mert azok mindig vannak. És mire mindenki megtalálja a maga útját, a kiteljesedést az életében, sajnos gyakran előfordul, hogy két elidegenedett ember él egymással, akiknek már csak az emlékeik vannak arról, milyen is volt egymást szeretni.

De visszatérve az eredeti témára, milyen is egy igazi nő, nagyon nehéz válaszolni. Mikor? Mikor szerelmes, vagy mikor várandós, vagy mikor aktív anya, vagy mikor keresi elveszett önmagát?

Tényleg nehéz annak az elvárásnak megfelelni, hogy legyél szép és szexy, szuperanya, aki tolja a gyerekeit, miközben a háztartás is ott van a hátadon. Egy nő teremti meg az otthon hangulatát, támogatja a férj karrierjét, vasalja az ingét és talán még azt is eltűri, hogy más rúzsától legyen foltos. És persze egy férfinak is nehéz ezekhez az állapotokhoz igazodni, dehát azért az tudni kellene, hogy bizony egy család az ezzel jár.

Vagy legyél felvállaltan egomán, és ne szülessenek gyerekeid, vagy tudjad, a fent leírtakon biztos, hogy át kell menned.

Tehát, ha az igazi nő eszményképére vagyunk kíváncsiak, csak abban az értelemben kaphatunk választ, ha hozzátesszük, hány évesen szeretnénk erre választ adni. A legfontosabb az lenne, ha megértenénk, a kezdeti lángoláson túl szétválnak az útjaink, mást akar a férfi, mást a nő. Amennyiben mindig a másiktól várjuk a boldogságot, örök keresők leszünk. Viszont, ha odafigyelünk a másikra, megbeszéljük a bennünk zajló történéseket úgy, hogy kíváncsiak vagyunk a másikban zajlókra is, ergo beszélgetünk!, nagy eséllyel egymás kezét fogva öregszünk meg.

De ez a nehezebb út. Ám ha nem vagyunk annyira ostobák, hogy azt gondoljuk, a könnyebb út megoldás lehet, akkor volt értelme az életünknek. Az élettapasztalatot nem tudjuk megspórolni, és ha nem bánunk egymással tisztelettel és szeretettel, akkor marad a válás, a sérült gyerek. Nagyon szomorú azoknak a lányoknak az élete, akik a szépségüknél fogva ki vannak téve annak, hogy árucikk legyen belőlük, de sajnos a kereslet szabja meg a kínálatot. Így azzal nem nagyon lehet mit kezdeni, mikor a férfiak arról panaszkodnak, hogy csak a pénzükért szeretik őket, mert ők alakították ezt így. Ha normális kapcsolatot szeretnénk, abba mindkét félnek jelen kell lennie, időt, energiát kell beletennie, különben nem fog működni.

Egyedül a kölcsönös tisztelet és szeretet működőképes, egyébként marad a pénzen vett boldogtalanság.

Úgyhogy egyik nem működik a másik nélkül, igazi nők várják az igazi férfiakat. Ami biztosan kijelenthető, egy Igazi Férfi mellett megjelenik az Igazi Nő.

Szabó Lilla

Kommentek