Az ideális pasi… aki úgyse kéne

Felhőtlen szórakozás szép férfiakat bámulni a vásznon vagy az utcán. Mi nők, képesek vagyunk egy jó pasi miatt nézni egy sorozatot, vagy látogatni egy bizonyos szórakozóhelyet. Többünknek pontos elképzelése van arról, hogy milyen a tökéletes férfi, de az egy másik kérdés, hogy ha meg is kapnánk, mihez kezdenénk vele.

Én a szőkéket szeretem. Kék szem, esetleg szeplő, és szép fehér bőr. Inkább legyen magas, mint alacsony, és hűvösen tudjon végigméri, akár egy fakanalat is.
E mellett persze, simán bedőlnék egy spanyol hombrénak. Sötét, göndör haj, meleg, barna szemek. Ha az orra is karakteres, akkor tényleg főnyeremény.
Jajj, és az állgödröcske! Az is milyen szép. Meg a nyakig felérő tetoválás…
 
Na jó, én nem vagyok túl válogatós, de természetesen nálam is van valamiféle ideál kategória, amibe azért nem tartozhat bárki bele. Ráadásul a belső tulajdonságok terén szigorúbb vagyok. Itt már inkább kizáró tényezők sorakoznak.
Ne legyen féltékeny, bizalmatlan, szótlan, hangos, gyerekes, merev, karrierista, materialista... Legyen valami racionális, művészféle. Konkrétan a lehetetlent álmodom meg, mint bárki más.
 
 
Miután ilyen okosan végiggondoltuk, hogy kit fogadnánk tárt karokkal, mit kezdjünk ezzel a képpel a fejünkben?
 
 
Én személy szerint, tinédzser korom óta tudom, hogy képtelen lennék kezelni az ideálomat. Hiszen az ideálom olyan tökéletes. Szép és különleges. Miért érné be velem?
Nem az önbizalomhiányos lány történetét készülök most megírni, egyszerűen csak kétlem, hogy normálisan tudnék viselkedni valakivel, akit bálványozok. Ez pedig, elég univerzális igazságnak tűnik.
 
 
Egyszer találkoztam tökéletesnek tűnő férfival. Azt hiszem elég jól kezeltem.
„- Nem szoktam ilyet mondani egy férfinak, de te gyönyörű vagy!
- Ó… hát… hmmm… izé... köszönöm. Akkor bejövök neked?
- Nézz csak magadra! Te valószínűleg mindenkinek bejössz. Ráadásul nem tűnsz teljesen hülyének sem. De ha véletlenül egy ostoba fajankó lennél, természetesen még akkor is bejönnél.
- Azt hiszem ez bók, úgyhogy ismét köszönöm. Amúgy merre laksz, hazakísérhetlek?
- Ó drágám! A magadfajta, nem kíséri haza a magamfajtát. Én abban az egy estben engednélek be az ajtón, ha utána örökre, egy székhez kötözve meg is tarthatnálak. Ezt az opciót azonban az előbb elvetettem a fejemben. Menj, keress valaki mást, aki hónapokig sírhat utánad!”
 
 
Jó, lehet, hogy a ti szótáratokban, nem teljesen ugyanazt jelenti a „jól kezeltem”, mint az enyémben. Egyedi probléma megoldási módszereim vannak, azt biztos. Mindenesetre, ha a fent említett úriembernek a totál őrült nőtípus lett volna az este, utánam szaladt volna. Ilyen is csak a filmekben van…
Valószínűleg ekkora intenzitással nem kell menekülni a tökéletes férfi elől, de ragaszkodni sem kell körmünk szakadtáig az álomemberhez.
 
 
Ismerek olyan lányt, aki jövendőbelijét anyajegyre pontosan le tudja írni, és abban is biztos, hogy milyen virágot tesz a nappalijukban, az ablak alá. Az egyetlen bökkenő, hogy valamiért csak nem akar összefutni ezzel az idegennel. Így nehéz lesz rájönni, hogy valóban megfelelne-e, de könnyű lesz kihagyni az összes egyéb lehetőséget...
 
Hajlamosak vagyunk olyat kívánni, amit ha teljesítenének, nem érnénk fel hozzá. Senki sem fantáziál egy könyvelőről, aki fáradtan esik haza a munkából, és nem hajtja le a WC-ülőkét, mégis jó esély van rá, hogy egy ilyen férfiba esünk bele.  A barátod talán meredten bámulja Megan Foxot, és te hasonló érzéseket táplálsz Brad Pitt iránt, de ez a hétköznapokat nem sokban veszélyezteti.
 
 
Az ideálunk a való életben nem létezik.
 
 
Akkor mire is jó?
 
 
Álmodozásra, agytornára, kikapcsolódásra. A fikció úgy lehet életünk része, hogy közben nem veszélyezteti a valóságot. Örökké lehetünk szerelmesek akár egy tucat amerikai színészbe, lelkiismeret furdalás nélkül. Nem valószínű, hogy valaki kiugrik a vászonról, a karjainkba.
 
 
Ér arról fantáziálni, hogy a herceg lóháton visz minket a kastélyába, de hazaérve meg kell dicsérni a kedvest azért is, ha levitte a szemetet. Ha pedig a bárpultnál egy kedves fiatalember közelít, ne várjuk hogy élből kitalálja a gondolatainkat, ahogy a mesékben, hanem adjunk esélyt neki, hogy meghallgassa őket.

Kommentek